2020.12.28. 11:12
Otthonfelújítási támogatás segíti a családokat januártól
Januártól hárommillió forintos otthonfelújítási támogatás, februártól pedig kedvezményes otthonfelújítási kölcsön is segíti a családok otthonteremtési terveit – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn
Novák Katalin a közleményben emlékeztetett:
a legfeljebb 3 millió forintos otthonfelújítási támogatás azoknak a legalább egy gyermeket – 12 hetes magzati kortól 25 éves korig – nevelő vagy váró családoknak szól, amelyek meglévő otthonukat szeretnék korszerűsíteni.
A támogatásból a kiadások teljes összegének maximum fele finanszírozható, anyagköltségre és munkadíjra fele-fele arányban.
A megváltozott munkaképességű vagy fogyatékkal élő gyermeket nevelő szülők a gyermekük életkorától függetlenül vehetik igénybe a támogatást – tette hozzá.
Azok, akik a felújításhoz nem rendelkeznek kellő mértékű önerővel, kedvezményes otthonfelújítási kölcsönt vehetnek igénybe:
legfeljebb 6 millió forintot vehetnek fel maximum 10 éves futamidővel és 3 százalékos kamattal.
A feltételeknek megfelelő igénylőknek a kölcsön felvételét és a munkálatok befejezését követően kell elszámolniuk a számlákkal, hogy kölcsönösszegük az állami támogatásként járó maximum 3 millió forinttal csökkenjen. Erre egy teljes év áll majd a rendelkezésükre.
Emellett sok intézkedés az új otthont vásárló vagy építtető családokat is támogatja, ilyen az áfacsökkentés, a családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) vásárolt vagy építtetett új otthonhoz kapcsolódó áfa-visszatérítés, a csokkal vásárolt használt vagy új ingatlanok illetékmentessége és a tetőtér beépítésének támogatása is.
Az otthonfelújítási támogatás lehetősége tovább bővíti a családok mozgásterét. A kormány a koronavírus-járvány alatt is kiemelten támogatja a családokat, nem szűkíti, hanem bővíti a családtámogatásokat és az otthonteremtési programot – olvasható a közleményben.
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
- Koronavírus: 6 millió 422 ezer a beoltott, 469 az új fertőzött és elhunyt 3 beteg
- Május elsejétől az egészségügyi és a szociális intézményekben sem kötelező a maszkhasználat