2020.12.27. 07:33
Vakcinákkal elkövetett csalásokra figyelmeztetnek
A koronavírus elleni vakcinákkal történő csalásokra figyelmeztetett az Európai Rendőrségi Hivatal (Europol) az Európai Unió (EU) tagállamaiban vasárnap kezdődő oltási kampányra tekintettel.
Valós veszélye van annak, hogy bűnözők ki akarják majd használni az oltóanyag iránti komoly keresletet – jelentette ki Catherine De Bolle, az Europol főigazgatója a német Funke Médiacsoport vasárnap megjelenő lapjainak nyilatkozva.
Azt mondta, már most vannak erre utaló konkrét nyomok. Példaként a közösségi hálózatokon terjedő értékesítési ajánlatokat említett. Hozzátette: akik élnek ezekkel az ajánlatokkal, azok fizetést követően jobb esetben egyáltalán nem kapnak semmit, rosszabb esetben hamis vakcinát szállítanak nekik.
„Komoly egészségi következményei lehetnek, ha valaki ilyen csalás áldozatává válik”
- hangsúlyozta.
Közölte, hogy már figyelmeztették ilyen eshetőségekre a tagállamokat, és nagyobb éberségre sürgették őket.
Az Europol főigazgatója szerint a tagállami hatóságoknak fel kell készülniük a vakcinalopási kísérletekre is.
„Az első karantén idején a bandák például védőmaszkszállítmányokat vettek célba. Ez a veszély most az oltóanyag esetében is”
- mondta.
De Bolle kiemelte, hogy az Europol megpróbálja azonosítani azokat a lehetséges pontokat, ahol különösen nagy a valószínűsége az ilyen bűncselekményeknek.
„Ezenfelül létezik egy különleges rendőrségi együttműködés is az EU-ban a szállítmányok védelmére” – fűzte hozzá.
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 103 az új fertőzött és elhunyt 1 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg