merénylet

2021.10.16. 13:05

A brit kormányfő a megölt parlamenti képviselőre emlékezett

A belügyminiszter közölte, hogy felülvizsgálják a választott politikai tisztséget viselők biztonságát.

Az emlékezés virágait helyezte el szombaton Boris Johnson brit kormányfő az előző nap meggyilkolt parlamenti képviselő választókörzetében.

A miniszterelnökkel együtt virágot helyezett el a gyilkosság helyszínén Priti Patel belügyminiszter és Keir Starmer, az ellenzéki Munkáspárt vezetője is. A kormányfő és az ellenzék vezére egymás mellett állva hajtott fejet Leigh-on-Sea délkelet-angliai városkában, ahol a 69 éves konzervatív párti parlamenti képviselőt, David Amesst megölték.

Az ötgyermekes férfival, aki 28 évig volt parlamenti képviselő, pénteken napközben a fogadóóráján végzett egy 25 éves brit állampolgár, akit elfogott a rendőrség, és akiről közölték, hogy iszlám szélsőséges, és a gyanú szerint magányos merénylő volt.

A belügyminiszter közölte, hogy felülvizsgálják a választott politikai tisztséget viselők biztonságát. „Minden intézkedést meg kell hozni a parlamenti képviselők biztonsága érdekében, hogy végezhessék a választott tisztségviselőként rájuk háruló feladatokat” – jelentette ki Priti Patel.

Londonban, a parlamentnek helyet adó Westminsterben fegyveres rendőrök járőröznek. Ugyanakkor a brit parlament képviselőit a saját választókerületükben lényegében semmilyen különösebb biztonsági intézkedés nem védi.

Ezek is érdekelhetik