Politikai válság

2021.10.22. 13:17

Tízezrek tüntettek demokratikus reformokért Szudánban

Tízezrek tüntettek csütörtökön demokratikus reformokért Szudán nagyvárosaiban az átmeneti kormány lemondását sürgetve.

A megmozdulások résztvevői mindenekelőtt Abdel-Fattáh al-Burháni tábornok, a szudáni katonai-civil „szuverén tanács” (kollektív államfői testület) vezetőjének távozását követelték. A tüntetők Mohamed Hamdan Dagalo tábornok, a gyorsreagálású erők parancsnokának menesztését is szorgalmazták, mondván a hadseregnek nincs keresnivalója a kormányzatban.

A Szudáni Orvosok Központi Bizottsága (CCSD) szerint a polgári kormányzás híveit a karhatalom „erőszakkal, lövedékekkel és könnygázzal” kergette szét. A tiltakozó akciókon mintegy negyvenen sérültek meg.

A hetek óta tartó kormányellenes tüntetések miatt Abdullah Hamdok szudáni miniszterelnök a hét elején válságstábot hívott össze „a veszélyes politikai válság megoldására”. Úgy fogalmazott, hogy a mostani tüntetéssorozat az ország legnagyobb belpolitikai válsága Omár el-Besír elnök 2019-es megbuktatása óta, valamint felszólította a demonstrálókat, tanúsítsanak önmérsékletet és üljenek tárgyalóasztalhoz.

Október elején a gazdasági és politikai helyzettel elégedetlen emberek blokád alá vették a térség legfontosabb kikötőjét, Port Szudánt is, emiatt pedig a parlament gyógyszer-és üzemanyaghiányra figyelmeztetett.

Szeptember végén a hatóságok már meghiúsítottak egy katonai hatalomátvételt, amelynek kitervelői között a tájékoztatás szerint katonák és civilek is voltak.

Szudánban harminc évig Omár el-Besír irányított kemény kézzel. Besírt a tömegtüntetések nyomán 2019-ben a hadsereg megbuktatta, ezt követően pedig a civilek a katonasággal karöltve átmeneti kormányt hoztak létre, amelyet világszerte üdvözöltek.

A kormány egyébként több puccskísérletről is beszámolt, amelynek hátterében állítólag Besír hívei álltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában