Győzelem

2022.07.19. 07:01

Sorra nyeri az időközi választásokat a Fidesz–KDNP

Vasárnap Esztergomban, Szentendrén és Salgótarjánban is kormánypárti siker született. Június 26-án 32 kormánypárti indulóból 28 nyert, július 3-án 14 helyen indult Fidesz–KDNP-s jelölt, kilenc közülük győzni tudott - hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzet.

Keddi cikkében a lap ismerteti, hogy július 3. és szeptember 18. között több mint ötven településen, ezen belül öt budapesti kerületben tartanak időközi választást. Több olyan körzet van, ahol nemcsak képviselőket, polgármestert is választanak. 

Felidézik, legutóbb július 17-én tartottak időközi választást 11 településen. Ekkor Varga Krisztián, a kormánypártok jelöltje Esztergomban kétharmados győzelmet aratott a szavazatok több mint 85 százalékával, rajta kívül csak a Mi Hazánk szállt harcba, a hat baloldali párt közül senki nem állított jelöltet.

A jobboldal örülhetett Szentendrén illetve Mezőtúron is, előbbi helyen a Fidesz–KDNP jelöltje, Szabados András, utóbbin a szintén kormánypárti Szűcs Dániel nyert.

Salgótarjánban is sokáig a kormánypárti jelölt vezetett, ám végül Ludányi József független jelölt nyert.

A Magyar Nemzet felidézi, hogy a kormánypártok fölényesen nyertek a körzetek túlnyomó részében a június 26-án tartott időközi választáson is. 

Győzelmet arattak Erzsébetvárosban, és az V. kerületben is, ahol a Fidesz jelöltje, Nagy Gergő 71 százalékos eredménnyel győzött. Fábián Benjámin, a Momentum, a DK, az LMP és az MSZP közös jelöltje csak 27 százalékot kapott. Gondos Judit megsemmisítő vereséget mért baloldali ellenfelére, ami azt is jelenti, hogy Pikó András polgármester kisebbségbe került a józsefvárosi képviselő-testületben. Nyertek a fideszesek Nyíregyházán és a baloldali vezetésű Szegeden is. Balatonalmádi polgármesterét ezentúl szintén a Fidesz–KDNP adja. A Jobbikból kilépett Mirkóczki Ádám vezette Egerben a Fidesz–KDNP-s Orosz Lászlóné 47 százalékkal győzött. Szegeden Ruzsa Roland 59 százalékkal hódította el az 1-es választókörzetet a Fidesz–KDNP-nek. Budapesten egyedül Újpesten tudott nyerni a baloldal: Vasvári László majdnem 48 százalékot kapott.

A Magyar Nemzet teljes cikke IDE kattintva érhető el.

Borítókép: Gondos Judit megsemmisítő vereséget mért baloldali ellenfelére/MTI Fotó: Honéczy Barnabás

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában