Diplomácia

2022.10.11. 12:44

Szijjártó: a mostani helyzetben felértékelődik az együttműködés a szomszédos országokkal

A jelenlegi válsághelyzetben még inkább felértékelődik a kiszámítható, kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködés a szomszédos országokkal, így a magyar-szlovén kapcsolatok is rendkívül előnyösek mindkét fél számára – közölte kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Matjaz Han szlovén gazdaságfejlesztési és technológiai miniszterrel közös budapesti sajtótájékoztatóján.

Szijjártó: a mostani helyzetben felértékelődik az együttműködés a szomszédos országokkal

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j), valamint Matjaz Han szlovén gazdaságfejlesztési és technológiai miniszter (b) kezet fog közös sajtótájékoztatójuk végén Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2022. október 11-én

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború és a szankciók miatt egekbe szökő árak recesszióval fenyegetnek Európában, ezért fontos a gazdasági együttműködés fejlesztéséről tárgyalni.

Szijjártó Péter Magyarország és Szlovénia kapcsolatát méltatta, amelyet szavai szerint még szorosabbra kívánnak fűzni, kölcsönösen támogatni fogják egymás beruházásait, mivel ezek jelentősen hozzájárulhatnak a gazdasági növekedés fenntartásához.

Mint mondta, ehhez adott minden alap, miután a kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly majdnem elérte a hárommilliárd eurót, és értéke az idei év első hat hónapjában is 30 százalékkal nőtt, így újabb rekord várható 2022-re.

Egyes magyar nagyvállalatok mára komoly regionális játékosokká váltak, így például a Mol, az OTP és a WizzAir szlovéniai beruházásai is sikerrel kecsegtetnek; előbbi két cég a második legnagyobb piaci szereplő lesz a maga szegmensében, míg utóbbi bázis kialakításán dolgozik Ljubljanában 

– húzta alá Szijjártó Péter.

Kitért arra is, hogy a Zalaegerszeg-Graz-Maribor háromszögben nemzetközi tesztkörnyezetet hoznak létre az önvezető autók számára, ami komoly versenyelőnnyel fog járni.

Kiemelte, hogy az együttműködés hozzájárul a két ország energiabiztonságához is, minthogy a villamosenergia-hálózatokat összekötő vezeték június óta tesztüzemben működik, s eddig nem merült fel probléma, így év végétől át lehet térni a normális kereskedelmi üzemre.

Üdvözölte, hogy Magyarország, Szlovénia és Szerbia részvételével regionális villamosenergia-tőzsde jön létre az év végével, ami az árak csökkenését is eredményezheti.

A miniszter rámutatott, hogy a recessziót ezúttal nem gazdasági strukturális problémák, hanem biztonsági kihívások okozzák, így a "visszaesésből való kimaradásnak is a biztonság megóvása a módja a gazdasági stabilitás és az energiaellátás terén is".

Magyarországnak ebben a kontinentális recesszióval fenyegető helyzetben nem lehet más célja, minthogy kimaradjon ebből, és egyfajta lokális kivételt képezzen

 – szögezte le.

Újságírói kérdésekre válaszolva Szijjártó Péter hangsúlyozta: jól látható, hogy az ukrajnai eszkaláció rendkívül veszélyes irányba halad. 

Most már tényleg az utolsó utánit követő pillanatban vagyunk ahhoz, hogy az eseményeket vissza lehessen fordítani

– fogalmazott.

Az eszkalációs törekvések, meg a háborús retorika helyett szerintem itt lenne az ideje, ha Európában áttérnénk arra, hogy minden erőnkkel a béke megteremtésére koncentráljunk

 jelentette ki.

HAN, Matjaz; SZIJJÁRTÓ Péter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j), valamint Matjaz Han szlovén gazdaságfejlesztési és technológiai miniszter (b) sajtótájékoztatót tart megbeszélésüket követően Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2022. október 11-én 
Fotós: Illyés Tibor / Forrás: MTI

Elmondta, azért vesz részt csütörtökön az Oroszországi Energiahét eseményein, hogy egyrészt ott is a béke fontosságáról beszéljen, másrészt, hogy Magyarországon ne legyenek energiaellátási problémák a jövőben sem.

Azok, akik emiatt bírálnak, azok nem akarják, hogy béke legyen. És akik emiatt bírálnak, azokat nem érdekli, hogy a magyar embereknek lesz-e energiaellátás vagy sem

 – vélekedett a miniszter.

A sajtótájékoztatóról készült felvételt az alábbi videón lehet visszanézni. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában