Viszály

2023.01.18. 07:55

Karácsony szerint Gyurcsányék árulók

A DK elnöke elégedetlen a főpolgármester tevékenységével, mindeközben Karácsony Gergely a közösségi oldalán üzent az ellenzék vezetőjének.

Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, Németh Angéla újpalotai polgármesterjelölt és Kunhalmi Ágnes MSZP-s országgyűlési képviselő, választmány elnök (b-j) az ellenzék XV. kerületi kampányzáró rendezvényén 2019. október 12-én

Forrás: MTI

Fotós: Balogh Zoltán

Gyurcsány egyértelműen Márki-Zayt tette felelőssé a baloldal történelmi kudarcáért, akinek miniszterelnök-jelöltségéért pedig Karácsonyt hibáztatja

– mondta a Magyar Nemzetnek Deák Dániel, a XXI. Század Intézet elemzője. 

Ismert: Gyurcsány a Partizán című műsorban már tavaly szep­temberben meglebegtette, hogy kihátrálhatnak Karácsony mögül. A DK elnöke nemrég egyértelművé tette azt is, hogy támogatásukért cserébe a kormánnyal folyton konfrontálódó hangos, harcos politikát vár el minden városvezetőtől, így a főpolgármestertől is.

A politikai elemző szerint 

ha Gyurcsány nem talál Karácsony helyett mást, az is elképzelhető, hogy csak a kerületekben akar a legtöbb helyen DK-s polgármestereket, így egy baloldali győzelem esetén a kvázi párt nélküli Karácsony Gergelynek egy DK-s többségű közgyűlés mellett kellene irányítania a fővárost, ami Gyurcsány számára szintén kényelmes pozíció.

Mindeközben a hétvégi, jászberényi ellenzéki győzelmen felbátorodva Karácsony tőle szokatlanul kemény üzenetet küldött a Gyurcsány-pártnak a közösségi oldalán. 

Gratulálok Budai Lórántnak és csapatának, hogy harmadjára is győzelmet arattak a jászberényi önkormányzati választáson: először a Fidesz kényszerítette ki a választás megismétlését, másodjára pedig az egykori szövetségesük árulása vezetett a testület feloszlatásához

– utalt Karácsony arra, hogy a közgyűlés végül Gedei József DK-s exalpolgármester indítványára oszlatta fel magát tavaly ősszel. Azzal kapcsolatban pedig, hogy Gyurcsányék nem támogatták az egyesületi formában induló helyi ellenzéket, a főpolgármester úgy fogalmazott, a hétvégi 

kiütéses győzelem egyszerre világos üzenet az állampártnak és az ellenzéknek. Az önkormányzati választásoknak a helyi közösségekről kell szólniuk, nem a maguk pecsenyéjét sütögető pártokról.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában