Csak látszat

2023.04.28. 08:18

Álszent módon hirdetnek ellenállást Gyurcsányék

A Demokratikus Koalíció elnöke szinte már az egész baloldalt ellenállásra szólítja fel a kormánnyal szemben, de a saját pártjukban legfeljebb csak szimbolikus módon értelmezik az ellenállás fogalmát.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke évértékelő beszédet mond pártja tisztújító kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban 2023. február 5-én

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Attila

Álszent módon hirdetnek ellenállást a magyar kormánnyal szemben Gyurcsányék. A DK-vezér az idén februári évértékelő beszédében a kormánnyal szembeni teljes ellenállásra szólította fel híveit, de ezt ajánlotta a többi baloldali pártnak is.

– Amikor azt mondom, hogy teljes szembenállás, akkor azt mondom, hogy minden lehetséges törvényes eszközzel fel kell lépnünk annak érdekében, hogy gyengítsük ezt a kormány. Ez a kormány a haza ellenfele, törvénytelen, erkölcstelen, becstelen, ez a kormány bűnözőkormány – mondta akkor Gyurcsány.

Azóta pedig a baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje a Spirit FM-nek adott interjúban arról beszélt, hogy a DK brüsszeli képviselői gyakorlatilag mindent megtesznek azért, hogy hazánk ne jusson hozzá a Magyarországnak jogosan járó uniós forrásokhoz. 

Miközben a magyar embereknek járó támogatásokat kockára teszik, valamint más baloldali politikusokat ellenállásra buzdítanak, addig a Demokratikus Koalíció legfeljebb csak szimbolikus lépésekkel próbál ellenállást folytatni.

Hamar véget ért Gyurcsányék bojkottja

Emlékezetes, hogy tavaly az országgyűlési választások után felálló új parlament alakuló ülésén a Gyurcsány-párt politikusai a képviselői eskütétel idejére megjelentek az ülésteremben, hogy az eskü elmondása után azonnal távozzanak. Később ugyanezt játszotta el a DK, amikor Orbán Viktort tavaly májusban hivatalosan miniszterelnöknek választotta az Országgyűlés. Emellett Gyurcsány Ferenc egy erős hangvételű napirend előtti felszólalásban arról beszélt, hogy a pártja törvénytelennek tekinti az új kormányt, mivel szerintük a kabinet megtörte a népakaratot. Azonban ez a vérszegény ellenállás hamar kifulladt, mivel azóta a DK politikusai rendszeresen részt vesznek a parlamenti munkában.

A Magyar Nemzet teljes cikkét itt olvashatja el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában