A héten

2023.05.30. 10:50

Elszaporodtak a szúnyogok, nagyszabású irtásba kezd a katasztrófavédelem

A csapadékos idő és a folyókon levonult árhullám miatt igencsak elszaporodtak a moszkítók az elmúlt időszakban.

MW

Forrás: Shutterstock

A héten 85 ezer hektárnyi területen irtják a szúnyogokat a szakemberek – tájékoztatta a szúnyoggyérítési program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden az MTI-t.

Ez annál is inkább szükséges, mert az elmúlt időszakban a nyugati és középső országrészben a folyókon levonult árhullám miatt jelentős méretű szúnyogtenyésző helyek jöttek létre – tartalmazza a közlemény.

A vízpartokon a szúnyogok tömeges jelenléte érzékelhető, szaporodásukat a meleg időjárás is segíti

– tették hozzá. Mint írták: a következő napokban a földön járműről permeteznek Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Vas és Zala vármegyében, a Duna mentén Komárom térségében, a főváros szúnyogártalommal érintett kerületeiben, a Csepel-sziget és környékének településein, valamint Dunaújváros, Baja és Mohács térségében.

A jelentős ártalomra tekintettel az országos tiszti főorvos ideiglenes engedélyével a leginkább érintett szigetközi településeken légi kémiai kezelések is lesznek – fűzték hozzá.

A közlés szerint a szakemberek továbbra is folyamatosan megfigyelik az árterületeken lévő tenyészőhelyeket. A felderítések alapján jelölik ki a biológiai lárvagyérítés helyszíneit.

Végül felhívták a figyelmet arra, hogy 

a lakosság is sokat tehet a szúnyogártalom csökkentése érdekében azzal, hogy rendszeresen kiüríti a ház körül található vízzel telt edényeket, hordókat, játékokat.

 Ugyanis számos faj kifejezetten emberközeli életmódot folytat – olvasható az OKF közleményében.

Forrás: Nemzeti Népegészségügyi Központ 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában