Fotó: Shutterstock

Koronavírus: az idős kor mellett a diabéteszkomplikációk is súlyos kockázatot jelentenek

Az új koronavírus okozta Covid-19 betegség súlyos esetei léphetnek fel azon 75 évnél idősebb, kettes típusú diabéteszben szenvedők esetében, akiknek cukorbetegségük súlyos szövődményekkel párosul.

Tíz ilyen koronavírussal fertőzött cukorbetegből egy meghal a kórházba kerülése után hét hapon belül – mutatták ki kutatók a Diabetologia című orvostudományi folyóiratban pénteken megjelent tanulmányukban több mint 1300 beteg esetét elemezve, akiket március 10. és március 31. között ápoltak 53 francia kórházban.
A betegek kétharmada férfi volt, az átlagéletkor mindkét nem esetében 70 év körüli.

„A diabéteszkomplikációk és az idősebb életkor növeli az elhalálozás kockázatát. A magas testtömeg-index (BMI) párosul mind a lélegeztetőgép használatának szükségességével, mind az elhalálozás kockázatának növekedésével” – írták.

Az orvosok a betegek felénél találtak mikrovaszkuláris szövődményeket – amelyek a szemet, a vesét és az idegeket érinti. A betegek több mint 40 százalékánál találtak olyan problémákat, amelyek a szívben, az agyban és a lábakban lévő nagyobb artériákhoz köthetők.

A kutatók kimutatták, hogy a 75 éven felüliek esetében 14-szeres volt a halálozás kockázata az 55 évesekhez képest. A kórházi kezelés hetedik napján a betegek ötödét kellett intubálni lélegeztető gépen, egytizedük pedig meghalt. A betegek negyedét engedhették viszont haza a hetedik napon.

A tanulmány megerősítette, hogy a vércukorszintet módosító inzulin és más kezelések nem jelentenek kockázati tényezőt a súlyos Covid-19 esetekre, és a cukorbetegeknek folytatniuk kell alkalmazásukat.

A világban 5 millió 810 ezer 331-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 360 332, a gyógyultaké pedig 2 millió 416 ezer 528-ra emelkedett a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem péntek reggeli összesítése szerint. A fertőzés 188 országban van jelen.

Borítókép: illusztráció

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Mérföldkőhöz ért az atomerőmű-beruházás
erre jutottak
A Balaton vízszintszabályozásának átalakítását javasolják a kutatók
3 perce
Ponyva alatt utaztatják az illegális bevándorlókat
Ausztria felé tartanak az élő rakománnyal az embercsempészek.
Gyász
"Értünk éltél, bennünket szerettél Legyen a föld olyan könnyű neked, mint amilyen nehéz az élet nélküled." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DOMJÁN GÉZÁNÉ szül.: Horváth Irén életének 89. évében elhunyt. Hamvainak temetése 2020. július 7-én, kedden 12.30-kor lesz a Szombathely-Zarkaházi temetőben. Az elhunyt kérésére szűk családi körben. Egyúttal megköszönjük mindazoknak, akik bánatunkban velünk éreznek. Kérjük a részvétnyílvánítás mellőzését. Gyászoló családja
"Nyugodj békében, legyen szép az álmod, Találj odafent örök boldogságot! Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZUPER JÓZSEF életének 59. évében örökre megpihent. Hamvasztás utáni temetése 2020. július 8-án, szerdán a 17 órakor kezdődő gyászmisét követően lesz az ölbői temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, aki utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
"Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, Örökre elmentél! De a szereteted a szívünkben örökké él." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó férj, szerető apa, nagypapa, dédpapa FARKAS LAJOS 70. évében örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. július 7-én kedden 9.30-kor lesz a Jáki úti temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, bánatunkban együttérzéssel osztoznak. Gyászoló családja
"A szeretet soha el nem múlik." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik szerették, ismerték, hogy KOVÁCSNÉ KÓBOR ANNA 58 éves korában itt hagyott bennünket. Szűk családi körben helyeztük végső nyugalomra a herényi temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk BALÁZS BÉLA halálának 3. évfordulójára. Szerető családja
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik MAROS ANNAMÁRIÁT utolsó útjára elkísérték, mély gyászunkban bármely módon osztoztak. Gyászoló családja
"Megtettem mindent, amit megtehettem, kinek tartoztam, mindent megfizettem. Elengedem mindenki tartozását, felejtsd el arcom romló földi mását." Fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk KIRÁLY FERENCNÉ szül.: Kolonics Irén Ostffyasszonyfán 93 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 7-én, kedden 14.45-kor lesz a Jáki úti temetőben. Gyászoló család
"Egy könnycsepp a szememben érted él, Egy gyertya az asztalon érted ég, Egy fénykép, mely őrzi emléked, S egy út, mely elvitte az életed. A bánat, a fájdalom örökre megmarad, Mindig velünk leszel, az idő bárhogy is halad." Emlékezünk FOGL JÓZSEF halálának 1. évfordulóján. Felesége és családja
"Fáradt, gyenge teste megpihenni tért, Hosszú, szép idő volt, amit ő megért." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismertrék és szerették, hogy a drága jó édesanya, anyós, nagymama, dédnagymama BEDŐCS JENŐNÉ szül. Holecz Erzsébet életének 98. évében örökre megpihent. Temetése 2020. 07. 06-án, hétfőn a 15.30-kor kezdődő gyászmise után 16 órakor lesz a csákánydoroszlói temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család Gasztony, Csákánydoroszló
Fájdalommal tudatjuk, hogy a szerető feleség, drága jó édesanya, nagymama, anyós, testvér és rokon HORVÁTH PÁLNÉ szül. Pintér Zsuzsanna életének 69. évében méltósággal viselt, rövid szenvedés után megpihent. Örök nyugalomra helyezése július 4-én, szombaton, a 10 órai gyászmisét követően lesz Vasszécseny lipárti temetőjében. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik az utolsó útjára elkísérik, bánatunkban bármely módon velünk éreznek. A személyes részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. TAKÁCS ILONA 81 éves korában elhunyt. Szülőfalujában helyezzük örök nyugalomra a vásárosfalusi temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy HODICS JÁNOS életének 70. évében elhunyt. Végső akarata szerint, szűk családi körben elbúcsúztattuk. Gyászoló család
"Te, aki nekünk a világ közepe voltál, Te, aki annyi szeretet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél csak adtál, Végleg elmentél, emléked szívünkben örökké él..." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BUDAI JÁNOSNÉ szül.: Szalai Piroska 73 éves korában váratlanul elhunyt. Engesztelő szentmise 2020. július 7-én, kedden a Szőlősi Jézus szíve templomban lesz 12.30-kor. Végső útjára a Jáki úti temetőben 13.30-kor kísérjük. A gyászoló család: lánya, férje és unokái
"Nem vársz már minket ragyogó szemekkel, Nem örülsz már nekünk szerető szíveddel, De egy könnycsepp a szemünkben érted él, Egy gyertya az asztalon érted ég. S bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet, Amit tőlünk soha senki el nem vehet." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága jó édesanya, nagymama, testvér, anyós és rokon GÖMBÖS JÓZSEFNÉ szül. Balázs Zsófia életének 85. évében örökre megpihent. Búcsúztatása és végső nyugalomra helyezése 2020. július 7-én, kedden a 14 órakor kezdődő gyászmisét követően 15 órakor lesz a velemi temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló családja
Emlékezünk HORVÁTH TIBORNÉ szül. Szalai Anita halálának 15. évfordulóján. Szülei és testvérei
"Annyira akartam élni, betegséget legyőzni. Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett. Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, keresztapa és rokon SIMON JÓZSEF életének 88. évében elhunyt. Örök nyugalomra helyezése 2020. július 3-án, pénteken 12 óra 15 perckor kezdődő gyászmisét követően 13 órakor lesz Sárváron a Sári temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló családja
"Köszönjük, hogy éltél és minket szerettél, Nem haltál meg, csak álmodni mentél. Szívünkben itt él emléked örökre, Ha látni akarunk, felnézünk az égre. A csillagok útján utazol tovább, Ott várj ránk, ha a mi időnk lejár." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó feleség, anya, nagymama és dédmama STÁRI SÁNDORNÉ szül.: Szabó Etelka 83 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 3-án, pénteken 15 órakor lesz a nagysimonyi temetőben. A gyászoló család
"Ő már ott van, ahol nincs fájdalom, Örök álmát őrizze béke és nyugalom." Fájdalommal tudatjuk, hogy KISS ISTVÁN életének 85. évében örökre megpihent. Temetése 2020. július 3-án, pénteken 14.45-kor lesz a Jáki úti temetőben. Engesztelő szentmise aznap reggel a Szöllősi Jézus Szíve templomban 7.30-kor. Egyúttal szeretnénk megköszönni mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak és utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"Megszólalnak a harangok, Magához hívtak az angyalok, S ha az ég boltján egy csillag sem ragyog, Tudni fogjátok, hogy én ott vagyok." A szeretett apa, férj, após, nagypapa SZVOBODA REZSŐ gyászmiséjét 2020. július 4-én 14 órakor az újperinti Segítő Szűz Mária Templomban tartjuk. A gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk VELEKEY JÓZSEFNÉ szül. Borsodi Mária halálának 1. évfordulójára. Szerettei
jó tanácsok / 25 perce
Kerámia és gránit: mire figyeljünk, ha ezzel burkolnánk a teraszt?
Időjárás / 46 perce
Csodás napsütéssel indul a hétvége Vas megyében
Kőszegi Időjárás Előrejelzés
feladatok / 53 perce
Bejárták a 7-es körzetet is – Felmérték, hol mit kell tenni Körmenden
Markó Petra
VaccInTime / 53 perce
Ingyenes oltásfigyelmeztető szolgáltatás kisgyerekeseknek
VN
többen is dobogóra állhattak / 53 perce
Elrajtolt az idei spartan race-szezon – Nagyszerű teljesítmények a Vas megyei sportolóktól
Tóth Gábor
Múltidéző / 53 perce
Legutóbb 20 éve renoválták Vasszécseny legrégebbi műemlék épületét
Kelemen Attila