Otthon

2010.07.06. 05:49

Szilárdi Béláéknál minden tárgy megtalálja a maga helyét

Szilárdi Béla festőművész otthonának minden apró szeglete harmóniát sugároz: a gerendáról lábukat lóbáló pufók angyaloktól a tiroli falióráig - amely a kedvünkért kakukkol is.

Ölbei Lívia

Most ugyanezek alatt a gerendák alatt - fölöttünk lábukat lógázó őrangyalok - arról beszélgetünk, vajon honnan jöhetett az a bizonyos biztonságérzet, amely aztán itt is marasztalta őket. Szilárdi Béla azt mondja, a fa különös kisugárzása lehet a ludas: "Éreztem a fát - az illatát."

A ház tágas nappalijában - eredetileg istálló volt itt - telepedünk le először. Kinn tomboló nyár, benn jótékony hűvösség. A házigazda az öblös-puha olvasófotelt választja, ahol mostanában többnyire új, Nietzsche életét sajátos módon feldolgozó drámáját szokta átolvasgatni. Nem volt szükség tervezőre a ház átalakításához: "Építész nem látta, papundekliből csináltam meg a makettet, annak alapján dolgozott a nagyszerű Cegléd környéki építőmester. Ahhoz ragaszkodtam, hogy a gerendák megmaradjanak: megváltoztatják a teret. Azt a háromszög-formájú megoldást a magasban az építőmester találta ki; azzal a ficakkal magam nem tudtam megbirkózni. Az meg nyilván a sors, a művészet meg a harmónia - most éppen egybehangzó - törvényeinek köszönhető, hogy Szilárdi Bélának volt egy erős háromszög-korszaka ": a nappali falán ott a tárgyi (képi) bizonyíték.

Aztán elindulunk a házban: mintha a kékszakállú herceg várában járnánk, megyünk egyre beljebb, nyílnak sorban az ajtók; csak ezúttal minden újabb ajtó mögött a derű és a szépség birodalma tárul föl. Itt egy régi szekrény - ajtaján a színes és "autentikus" virágdíszítés persze hogy Szilárdi Bélától való. (Sőt, ő pingálta oda azt is, hogy "1852" , vallja be nevetve.) A konyhában a kemencét - a helykímélés okán - időközben barátságos cserépkályha váltotta föl. A szekrény tetején jáki cserépedények - mind könnyen megtalálta a helyét. Ahogy minden egyes tárgy a házban, mintha láthatatlan jószellemek terelgetnék őket. Az biztos, hogy kicentizett lakberendezői szándéknak nyoma sincsen. Lehet, hogy éppen ebben - a természetességben és a szabadságban - rejlik a Szilárdi-ház titka. A tiroli falióra például kedves ajándék, a kedvünkért a kakukk is kidugja a fejét: kakukkol, ahogy illik. A Mária-szobor Szegedről származik, viszont Szilárdi Béla Münchenben talált rá: egy bolhapiacon. Ő maga színezte ki. A kecses kis "halcsontváz" is a házigazda ügyességét dicséri: tízéves korában csinálta. Ki tudja, talán pont azért, hogy a szobrocska egyszer majd itt, az ajtó fölött találja meg a maga helyét.

Most ugyanezek alatt a gerendák alatt - fölöttünk lábukat lógázó őrangyalok - arról beszélgetünk, vajon honnan jöhetett az a bizonyos biztonságérzet, amely aztán itt is marasztalta őket. Szilárdi Béla azt mondja, a fa különös kisugárzása lehet a ludas: "Éreztem a fát - az illatát."

A ház tágas nappalijában - eredetileg istálló volt itt - telepedünk le először. Kinn tomboló nyár, benn jótékony hűvösség. A házigazda az öblös-puha olvasófotelt választja, ahol mostanában többnyire új, Nietzsche életét sajátos módon feldolgozó drámáját szokta átolvasgatni. Nem volt szükség tervezőre a ház átalakításához: "Építész nem látta, papundekliből csináltam meg a makettet, annak alapján dolgozott a nagyszerű Cegléd környéki építőmester. Ahhoz ragaszkodtam, hogy a gerendák megmaradjanak: megváltoztatják a teret. Azt a háromszög-formájú megoldást a magasban az építőmester találta ki; azzal a ficakkal magam nem tudtam megbirkózni. Az meg nyilván a sors, a művészet meg a harmónia - most éppen egybehangzó - törvényeinek köszönhető, hogy Szilárdi Bélának volt egy erős háromszög-korszaka ": a nappali falán ott a tárgyi (képi) bizonyíték.

Aztán elindulunk a házban: mintha a kékszakállú herceg várában járnánk, megyünk egyre beljebb, nyílnak sorban az ajtók; csak ezúttal minden újabb ajtó mögött a derű és a szépség birodalma tárul föl. Itt egy régi szekrény - ajtaján a színes és "autentikus" virágdíszítés persze hogy Szilárdi Bélától való. (Sőt, ő pingálta oda azt is, hogy "1852" , vallja be nevetve.) A konyhában a kemencét - a helykímélés okán - időközben barátságos cserépkályha váltotta föl. A szekrény tetején jáki cserépedények - mind könnyen megtalálta a helyét. Ahogy minden egyes tárgy a házban, mintha láthatatlan jószellemek terelgetnék őket. Az biztos, hogy kicentizett lakberendezői szándéknak nyoma sincsen. Lehet, hogy éppen ebben - a természetességben és a szabadságban - rejlik a Szilárdi-ház titka. A tiroli falióra például kedves ajándék, a kedvünkért a kakukk is kidugja a fejét: kakukkol, ahogy illik. A Mária-szobor Szegedről származik, viszont Szilárdi Béla Münchenben talált rá: egy bolhapiacon. Ő maga színezte ki. A kecses kis "halcsontváz" is a házigazda ügyességét dicséri: tízéves korában csinálta. Ki tudja, talán pont azért, hogy a szobrocska egyszer majd itt, az ajtó fölött találja meg a maga helyét.

A ház tágas nappalijában - eredetileg istálló volt itt - telepedünk le először. Kinn tomboló nyár, benn jótékony hűvösség. A házigazda az öblös-puha olvasófotelt választja, ahol mostanában többnyire új, Nietzsche életét sajátos módon feldolgozó drámáját szokta átolvasgatni. Nem volt szükség tervezőre a ház átalakításához: "Építész nem látta, papundekliből csináltam meg a makettet, annak alapján dolgozott a nagyszerű Cegléd környéki építőmester. Ahhoz ragaszkodtam, hogy a gerendák megmaradjanak: megváltoztatják a teret. Azt a háromszög-formájú megoldást a magasban az építőmester találta ki; azzal a ficakkal magam nem tudtam megbirkózni. Az meg nyilván a sors, a művészet meg a harmónia - most éppen egybehangzó - törvényeinek köszönhető, hogy Szilárdi Bélának volt egy erős háromszög-korszaka ": a nappali falán ott a tárgyi (képi) bizonyíték.

Aztán elindulunk a házban: mintha a kékszakállú herceg várában járnánk, megyünk egyre beljebb, nyílnak sorban az ajtók; csak ezúttal minden újabb ajtó mögött a derű és a szépség birodalma tárul föl. Itt egy régi szekrény - ajtaján a színes és "autentikus" virágdíszítés persze hogy Szilárdi Bélától való. (Sőt, ő pingálta oda azt is, hogy "1852" , vallja be nevetve.) A konyhában a kemencét - a helykímélés okán - időközben barátságos cserépkályha váltotta föl. A szekrény tetején jáki cserépedények - mind könnyen megtalálta a helyét. Ahogy minden egyes tárgy a házban, mintha láthatatlan jószellemek terelgetnék őket. Az biztos, hogy kicentizett lakberendezői szándéknak nyoma sincsen. Lehet, hogy éppen ebben - a természetességben és a szabadságban - rejlik a Szilárdi-ház titka. A tiroli falióra például kedves ajándék, a kedvünkért a kakukk is kidugja a fejét: kakukkol, ahogy illik. A Mária-szobor Szegedről származik, viszont Szilárdi Béla Münchenben talált rá: egy bolhapiacon. Ő maga színezte ki. A kecses kis "halcsontváz" is a házigazda ügyességét dicséri: tízéves korában csinálta. Ki tudja, talán pont azért, hogy a szobrocska egyszer majd itt, az ajtó fölött találja meg a maga helyét.

A ház tágas nappalijában - eredetileg istálló volt itt - telepedünk le először. Kinn tomboló nyár, benn jótékony hűvösség. A házigazda az öblös-puha olvasófotelt választja, ahol mostanában többnyire új, Nietzsche életét sajátos módon feldolgozó drámáját szokta átolvasgatni. Nem volt szükség tervezőre a ház átalakításához: "Építész nem látta, papundekliből csináltam meg a makettet, annak alapján dolgozott a nagyszerű Cegléd környéki építőmester. Ahhoz ragaszkodtam, hogy a gerendák megmaradjanak: megváltoztatják a teret. Azt a háromszög-formájú megoldást a magasban az építőmester találta ki; azzal a ficakkal magam nem tudtam megbirkózni. Az meg nyilván a sors, a művészet meg a harmónia - most éppen egybehangzó - törvényeinek köszönhető, hogy Szilárdi Bélának volt egy erős háromszög-korszaka ": a nappali falán ott a tárgyi (képi) bizonyíték.

Aztán elindulunk a házban: mintha a kékszakállú herceg várában járnánk, megyünk egyre beljebb, nyílnak sorban az ajtók; csak ezúttal minden újabb ajtó mögött a derű és a szépség birodalma tárul föl. Itt egy régi szekrény - ajtaján a színes és "autentikus" virágdíszítés persze hogy Szilárdi Bélától való. (Sőt, ő pingálta oda azt is, hogy "1852" , vallja be nevetve.) A konyhában a kemencét - a helykímélés okán - időközben barátságos cserépkályha váltotta föl. A szekrény tetején jáki cserépedények - mind könnyen megtalálta a helyét. Ahogy minden egyes tárgy a házban, mintha láthatatlan jószellemek terelgetnék őket. Az biztos, hogy kicentizett lakberendezői szándéknak nyoma sincsen. Lehet, hogy éppen ebben - a természetességben és a szabadságban - rejlik a Szilárdi-ház titka. A tiroli falióra például kedves ajándék, a kedvünkért a kakukk is kidugja a fejét: kakukkol, ahogy illik. A Mária-szobor Szegedről származik, viszont Szilárdi Béla Münchenben talált rá: egy bolhapiacon. Ő maga színezte ki. A kecses kis "halcsontváz" is a házigazda ügyességét dicséri: tízéves korában csinálta. Ki tudja, talán pont azért, hogy a szobrocska egyszer majd itt, az ajtó fölött találja meg a maga helyét.

Aztán elindulunk a házban: mintha a kékszakállú herceg várában járnánk, megyünk egyre beljebb, nyílnak sorban az ajtók; csak ezúttal minden újabb ajtó mögött a derű és a szépség birodalma tárul föl. Itt egy régi szekrény - ajtaján a színes és "autentikus" virágdíszítés persze hogy Szilárdi Bélától való. (Sőt, ő pingálta oda azt is, hogy "1852" , vallja be nevetve.) A konyhában a kemencét - a helykímélés okán - időközben barátságos cserépkályha váltotta föl. A szekrény tetején jáki cserépedények - mind könnyen megtalálta a helyét. Ahogy minden egyes tárgy a házban, mintha láthatatlan jószellemek terelgetnék őket. Az biztos, hogy kicentizett lakberendezői szándéknak nyoma sincsen. Lehet, hogy éppen ebben - a természetességben és a szabadságban - rejlik a Szilárdi-ház titka. A tiroli falióra például kedves ajándék, a kedvünkért a kakukk is kidugja a fejét: kakukkol, ahogy illik. A Mária-szobor Szegedről származik, viszont Szilárdi Béla Münchenben talált rá: egy bolhapiacon. Ő maga színezte ki. A kecses kis "halcsontváz" is a házigazda ügyességét dicséri: tízéves korában csinálta. Ki tudja, talán pont azért, hogy a szobrocska egyszer majd itt, az ajtó fölött találja meg a maga helyét.

Aztán elindulunk a házban: mintha a kékszakállú herceg várában járnánk, megyünk egyre beljebb, nyílnak sorban az ajtók; csak ezúttal minden újabb ajtó mögött a derű és a szépség birodalma tárul föl. Itt egy régi szekrény - ajtaján a színes és "autentikus" virágdíszítés persze hogy Szilárdi Bélától való. (Sőt, ő pingálta oda azt is, hogy "1852" , vallja be nevetve.) A konyhában a kemencét - a helykímélés okán - időközben barátságos cserépkályha váltotta föl. A szekrény tetején jáki cserépedények - mind könnyen megtalálta a helyét. Ahogy minden egyes tárgy a házban, mintha láthatatlan jószellemek terelgetnék őket. Az biztos, hogy kicentizett lakberendezői szándéknak nyoma sincsen. Lehet, hogy éppen ebben - a természetességben és a szabadságban - rejlik a Szilárdi-ház titka. A tiroli falióra például kedves ajándék, a kedvünkért a kakukk is kidugja a fejét: kakukkol, ahogy illik. A Mária-szobor Szegedről származik, viszont Szilárdi Béla Münchenben talált rá: egy bolhapiacon. Ő maga színezte ki. A kecses kis "halcsontváz" is a házigazda ügyességét dicséri: tízéves korában csinálta. Ki tudja, talán pont azért, hogy a szobrocska egyszer majd itt, az ajtó fölött találja meg a maga helyét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!