1987-1990 – A daliás időkben ők is letettek egy téglát

Különleges tehetséggondozási forma a szakkollégium: szakmai projektek, kutatások, fórumok konferenciák, előadások mutatják működésük eredményét, számuk a rendszerváltás óta egyre nő. A Jurisics-vár lovagtermében hétfőn megidézett Németh László Szakkollégium fiatal értelmisége az 1987–1990 közötti időszak társadalmi problémáira reagált. Ahogy a moderátor, Kondor Katalin újságíró, a Magyar Rádió korábbi elnöke fogalmazott: azért találták ki hajdan a szakkollégiumokat, hogy a tömeg-felsőoktatásban meg tudjanak mutatkozni a különleges képességű diákok, és kisebb körökben, társaságokban szélesítsék a tudásukat. A jelen lévő diákoknak azt is elmondta: Szombathelynek és Kőszegnek szakkollégiumi szempontból múltja van, a rendszerváltozás előtti években innen indult ki egy mozgalom, ami a szakkollégium köntösében a szellemi erejét összeadva indított el változást. Vetített képeken mutatta a fiataloknak azokból az időkből a huszonéves OrbánViktort, Kövér Lászlót, Fodor Gábort, Fellegi Tamást és a vasi társaikat.

Közülük Miszlivetz Ferenc szociológus, a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete főigazgatója, Szommer Ildikó történész (Savaria Múzeum Szent Márton Intézet), Tokaji Nagy Erzsébet vezető könyvtáros (Országos Széchenyi Könyvtár), Sümegi István filozófus és Szabó Gábor szociológus, projektvezető (Klebelsberg Intézményfenntartó Központ) gondoltak vissza a Jurisics-vár Lovagtermében azokra az évekre. Kiderült: a velemi Stirling-villában és Szombathelyen is zajlottak jó hangulatú összejövetelek. Ezek egyértelművé tették: szeretnék megváltoztatni a szellemi környezetet, amiben élnek, ezt nevezték később rendszerváltásnak. „Mi a bizonyíték arra, hogy egy ország sorsát befolyásolni tudja egy lelkesedésből, változtatni akarásból összeállt közösség?” – kérdezte a pódiumon ülőktől a moderátor, majd sokat adó személyes élményeikről és arról is faggatta őket, mi volt az a plusz, amit az egyetem nem, de a kis körök, a szakkollégium meg tudott és tud adni.

Miszlivetz Ferenc, aki kutató volt akkoriban a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetében, arra utalt: ezek a fiatal emberek nem is tudták pontosan, hogy mit csinálnak, de azt igen, hogy válság van, tenniük kell valamit. Felelősséget éreztek. Az akkor már hosszú évtizedek óta létező, a ’80-as években újraéledő szakkollégiumi mozgalom pedig utat mutatott: tudták, hogy joguk van a hivatalos tananyagon kívül másról is tájékozódniuk. Legnagyobb élményeként azt említette: az alulról, önmaguktól és különböző helyeken szerveződő hálózatokat össze lehetett kapcsolni.

A szakkollégisták erőt tudtak generálni, hogy összekapaszkodhassanak, anélkül, hogy egymásra erőltetnék a nézeteiket, ami nagyszerű újítás volt. Mint mondta, ma demokrácia, együttműködő társadalom és a kis közösségek egymást segítő szándéka nélkül nincs esély válaszokat találni. Kondor Katalin – hogy a diákoknak érzékeltesse, mit tud tenni egy kis körökből elinduló mozgalom – megemlítette a táncházmozgalmat, amely a trianoni határokon túl rekedt magyar közösségeket behozta a köztudatba. Tokaji Nagy Erzsébet kezdő tanár volt akkoriban, a ’80-as évek elején az MMIK-ban már létező klubot említette, ahol a rendszert nem támogató politológusok, közgazdászok, írók léptek fel. A főiskolán azt érezték, van közös ügy, ami mellé odaállhatnak.

Volt körülöttük bázis, a közösségek hálózatba is szerveződtek és az emberek gondolkodásán érezhető volt az is, hogy közel a nyugati határ. Emlékezetes pillanatokat idézett: azt például, hogy németországi ösztöndíjasként mikrofilmen a cipőjében hozott át környezetvédelmi témájú filmet a határon. Nem tartották magukat hősnek, de együtt akartak valamit megvalósítani természetesen, mondta. Szommer Ildikó párhuzamot vont saját fiatal koruk és a diákoké között: minden generációban keletkezik feszültség és kíváncsiság, hogy az aktuális kérdésekre válaszokat találjon. A válaszokból rakták össze véleményüket és újszerű gondolataikat. A művészetekben új érzékenységet kerestek, megtalálták ezt a táncházban, de hasonló impulzusokat kaptak a filmkluboktól, előadásoktól, a ’80-as évek zenéjétől, dalszövegeitől.

A fiataloknak útravalóul azt adta: már most készüljenek az értelmiségi létre, a közösségben szerzett élmények, az ott végzett munka határozza meg az életüket. Szabó Gábor a 30 évvel későbbi generációnak azt magyarázta: a szakkollégiumot az elégedetlenség szülte. Elégedetlenek voltak a felsőoktatás kínálatával, a tanárok egy részével, a kötelező órákkal. Lényeges volt a szabad választás, például a művészeti-tudományos szakterületé, amit szívesen műveltek és emlékezetes a tiltott gyümölcs íze is. A velemi hétvégék része volt a kultikus bejárás is a Vasfüggöny „árnyékáig”.

Kiemelte még, hogy biztatást adott neki az az időszak arra, hogy érdemes szolidaritásban lenni egymással, ami erőt jelent bármilyen hatalommal szemben. És egy emlékezetes momentum: az 1988. május 1-jei szemináriumon a hivatalos szervek kitiltották őket Velemből, de máshol mégis megrendezték a Fordulat és/vagy reform című hétvégét. Sümegi István arról beszélt, a szakkollégium felrobbantotta a szombathelyi főiskolán korábban folyó oktatást. Megváltozott a tananyag, a nyelvoktatás lehetőségei. 1988 nyarán Balatonszárszón arról beszélgettek, mi lesz az országgal. És, hogy bele lehetett-e szólni a nagypolitikába? Ők is letettek egy téglát – mondta, hozzátéve, hogy sok minden változott azóta, de azt, hogy véleményt mondhattak az életük legfontosabb ügyeiről, hogy az ország haza, amelyet lehet alakítani, senki sem felejtette el, aki részt vett a mozgalomban.(x)