Hirdetés

2022.11.29. 12:20

Távérzékelés a mezőgazdaságban és a vízügyekben - Az Európai Űrügynökség és a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete szervezett továbbképzést

A távérzékelés, azon belül a mezőgazdasági területek és felszíni vizek műholdas megfigyelése állt annak az egyhetes továbbképzésnek a középpontjában, amelyet az Európai Űrügynökség (ESA) szervezett a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetével (FTI-iASK) együttműködve.

Tóth Katalin

A továbbképzés résztvevői a plenáris ülés helyszínén, a Zwingerben

Forrás: Cseh Gábor

Huszonhat országból – Nyugat- és Kelet-Európa vezető intézményeiből, Ázsiából és az USA-ból is – érkeztek hallgatók és előadók a kurzusra, ami múlt hétfőn kezdődött, pénteken ért véget. Magyarország is számos kutatóval és PhD-hallgatóval képviseltette magát a tanfolyamon, ami egyedi lehetőséget adott a szakembereknek a műholdas távérzékelés magas szintű megismeréséhez és korunk legmodernebb adatelemzési technikáinak elsajátításához. Ahogy a kurzus leírásában szerepelt: a föld-megfigyelési tudományterülettel foglalkozó kutatók és szakértők következő generációjának képzését célozta a multispektrális, hiperspektrális és SAR-missziók megfigyelési adatainak tudományos és alkalmazásfejlesztésre történő felhasználására.

Elméleti és gyakorlati foglalkozásokat is tartogatott az öt nap a következő témákban: főbb műholdas rendszerek és távérzékelt adatok; növénytérképezés és a növényzet biofizikai paramétereinek nyomon követése; a földfelszíni hőmérséklet, a párolgás és a talajnedvesség becslése; aszálymonitoring és a vízfelhasználás hatékonyságának becslése; idősoros adatok rendezése és elemzése, hiperspektrális és termikus adatok használata az optikai és mikrohullámú adatok mellett, helyszíni adatgyűjtés és adat-előkészítés.

© Cseh Gábor
Forrás: Cseh Gábor

A továbbképzés részleteiről, gyakorlati hasznáról Tóth Gergelyt, az intézet kutatási főigazgató-helyettesét, a program fő koordinátorát kérdeztük. – Nagyszerű, hogy az éves továbbképzésnek az idén Magyarország adott helyet, sok magyar szakember részt tudott venni a foglalkozásokon, és külön öröm az FTI-iASK-nak, hiszen első kézből jutottunk információkhoz arról, hogy hol tart most a világ a távérzékelés technológiájában, milyen területeken folynak kutatások, mi foglalkoztatja a szakembereket a távérzékelt információk felhasználása kapcsán. Ezáltal ott lehetünk mi is az élvonalban: látjuk, hol tart és mi felé halad a világ – kutatóintézet lévén éppen ez a törekvésünk. Kapcsolatépítésre és új projektek kidolgozására is lehetőség nyílt az öt nap alatt, ezáltal szélesedik és mélyül tudományos hálózatunk.

© Cseh Gábor
 

A kérdésre, hogy a téma miért olyan aktuális, Tóth Gergely friss példát hoz: – Az élelmiszerár-robbanás mindannyiunk pénztárcáját érinti. A jelenség részben a vízhiányból adódik. A szárazság, ami az idén Magyarországon is nagy mértékben jelentkezett, meghatározza, mennyi élelmiszert tudunk termelni világszerte, milyen áruk lesz az élelmiszereknek és az élelmiszer-biztonságra is hat. De nemcsak a víz az élelmiszer-termelés egyetlen tényezője, ugyanígy meghatározó a talajok minősége, a tápanyag-utánpótlás is. Ismert, hogy Európa-szerte leálltak a műtrágyagyárak, hiszen a műtrágya előállítása óriási energiaigényű, és a megemelkedett gázárak gazdaságtalanná tették a termelést. Mindezek összefüggnek az agrotechnológiával is – azzal, hogy a gazdák milyen eszközökkel, eljárásokkal tudnak dolgozni. A távérzékelés úgy kapcsolódik a témához, hogy a műholdakkal már jelen időben lehet monitorozni a talajok vízellátottságát, a növények növekedését, így naprakész információhoz juthatunk arról, hogyan alakul a várható termés. Sok ismeretet tudunk összegyűjteni arról is, hogy egy adott terület bizonyos időszakokban miért terem jobban, máskor miért hat jobban a szárazság.

© Cseh Gábor
 

Az első napon előadást hallgathattak meg a résztvevők arról, hogy az Európai Űrügynökség milyen programokat folytat, milyen műholdakkal dolgozik, különösen a mezőgazdaság és a vízügyi megfigyelések területén. Partnerük volt a képzésen a Lechner Tudásközpont, a Miniszterelnökség építészeti, építésügyi, ingatlan-nyilvántartási és térinformatikai szakmai háttérintézménye, amely speciálisan a távérzékeléssel és az információk feldolgozásával foglalkozik. Dr. Kristóf Dániel távérzékelési kutatási és fejlesztési felelős adott áttekintést a magyarországi földmegfigyelési kutatások és alkalmazások helyzetéről, arról hogyan alakult az elmúlt évtizedekben a műholdas információk feldolgozása és továbbítása a nagyközönség és a kutatók felé. Bemutatta továbbá, hogy a központban milyen programokon dolgoznak, amelyek még megbízhatóbb és sokrétűbb információt adhatnak a mezőgazdasági területekről, vizekről és egyéb távérzékeléssel megfigyelhető dolgokról. 

© Cseh Gábor
Forrás: Cseh Gábor

A továbbiakban a műholdas megfigyelések technikai részletei is témát adtak: az például, hogy a legújabb műholdak milyen részletességű és gyakoriságú információt tudnak mutatni például a talajnedvességről. A kőszegi evangélikus középiskola – az egyik magyar társszervező – tangazdasága volt a terepgyakorlatok helyszíne. A tantermi számítógépes gyakorlatokon a műholdfelvételeket dolgozták fel különböző szempontok alapján, mint a növényhozam, a termésmennyiség vagy a növény növekedésének dinamikája. A továbbképzésen részt vevők megtanulhatták, hogyan értelmezzék a távérzékelt információkat, hogyan kezeljék és dolgozzák fel az adatokat, hogyan lehet ezeket egyéb, például meteorológiai, hőmérséklet- és csapadékadatokkal együtt vizsgálni. Az említetteken kívül az FTI-iASK és az ESA partnerei voltak még a Széchenyi Egyetem mosonmagyaróvári kara és a Soproni Egyetem erdőmérnöki kara. A továbbképzés a Kraft-programban felújított épületekben – a Zwingerben, az Európa-házban, a Szemző-házban – valósult meg Kőszeg történelmi belvárosában.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában