Tabuk nélkül, tabukról beszélgettek

A tapasztalatcsere, az egyesület „Fogyatékossággal élők támogatásában és ellátásában megjelenő érzékeny problémák és adekvát kezelésük" című, FOF2022-es projektjének részeként valósult meg, nagyban segítve ezzel a szombathelyi Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat fogyatékosságügyi tanácsadóinak munkáját. A beszélgetést Gergó Judit moderálta.

Zsoldos-Horváth Andrea projektmenedzser az alkalom kapcsán elmondta, hogy a társadalom érzékenyítését kiemelten fontosnak tartja a projekt megvalósítása során, így ennek okán több, a sérült embereket érintő problémával, kérdéskörrel foglalkoztak, s igyekeztek eloszlatni az olyan tévhiteket, melyek a köztudatban helytelenül élnek. Központi szerepet kapott a segítés kérdése. 

Hogyan tud egy kívülálló jól, az érintett által kívánt módon segíteni? - Azt, hogy hogyan lehet hatékonyan segíteni egy megváltozott képességekkel élő embernek, csakis attól lehet jól megtanulni, aki érintett. Bár tankönyvek szólnak arról, hogy hogyan lehet jól segíteni, az ott leírtak nem mindig válnak be, hiszen mindenki másképp éli meg helyzetét, így másképp igényli a segítséget is – fogalmazott Bősze György az alkalom kapcsán. Hozzátette: a segítséget elfogadni, egy bizalmi helyzet. Ha valakitől elfogadod, abban teljesen megbízol. Szó esett sok taburól, vagy az annak gondolt dolgokról is. Például, hogy lehet-e mondani egy nem látó emberre, hogy vak? A mozgássérültek közlekedőeszköze kerekesszék, vagy tolókocsi? Véleményként fogalmazódott meg, hogy nem a szavak számítanak elsősorban, hanem az élethelyzetek. Az elfogadás, a tolerancia, az empátia szerepe elengedhetetlen, ha fogyatékossággal élőkről van szó. És hogy van-e olyan határ, amit az érdeklődés szintjén már nem szabad átlépni? - Rossz kérdés, amit érdeklődésből tesznek fel, nincs, hiszen az emberek azért kérdeznek rá bizonyos dolgokra, mert ők azt nem tudják, nincs tapasztalatuk vele – vélekedik a Látássérültek Vas Vármegyei Egyesületének elnöke. 

A sérült emberekkel kapcsolatban gyakran merül fel a kérdés, mi az, amire még képesek, hol vannak a képességeik határai? Dr. Varjú Gábor csaknem két évvel ezelőtt szenvedett súlyos kerékpár balesetet. Sérülésének következménye, hogy azóta kerekesszékben éli az életét. Elmondta, hogy szerencsésnek tartja magát, mert a hosszú rehabilitációs folyamat ugyan nehéz, ám mindent, amit azóta önállóan el tud végezni, hatalmas csodának él meg. A rehabilitációs idő letelte után hamar visszatért a munkába, s állatorvosként ma már 6-7 órát is képes dolgozni, műtéteket is végez. Egy trauma után bárkiben felmerülhet a súlyos kérdés: „miért pont én?”. Erre a kérdésre Bősze György, és dr. Varjú Gábor válasza is hasonló. Úgy vélik, rengeteg, náluk rosszabb helyzetben élő ember van, így, bár lehetne jobb is, a saját élethelyzetükből kell a lehető legtöbbet kihozniuk. A beszélgetőpartnerek egyetértettek abban is, ahhoz, hogy ilyen pozitívan álljanak az állapotukhoz, saját életfelfogásukon túl nagyon fontos az a megtartó közeg, jelesül a család, ami körül veszi őket. Mindketten olyan családot tudhatnak maguk mellett, akik mindenben támogatják, segítik őket. Úgy gondolják, a pszichológusi segítségnél általában sokkal fontosabb egy jó társ, és egy sorstársi közösség.

A Szociális Szolgáltatók Közhasznú Egyesülete ezúton is köszönetet mond a meghívottaknak, akik saját tapasztalataik megosztásával mások számára is reményt, kapaszkodót, és mindenekelőtt egy ritka értékes alkalmat adtak.