Fizetett tartalom

2023.10.21. 10:34

Jogsi a jövő útján – már Teslán is tanulhatunk vezetni a Ritmonál

Jogsi a jövő útján.

Vaol.hu

A Ritmo Kft. a megye legkedveltebb autósiskolája, hiszen majdnem minden második tanuló náluk szerez B kategóriás jogosítványt, fogalmazott Nagy István a Kft. ügyvezetője. Az autósiskola elkötelezett amellett, hogy haladjon a korral – az országban elsők között 2017-től oktatnak elektromos járművel. Tanulóik ma már Teslán is elsajátíthatják a vezetés alapjait.

Nagy István, a Ritmo Autósiskola ügyvezető igazgatója úgy véli, sikerüknek két fontos kulcsa van. Az egyik, hogy a robotizált ügyfélszolgálatok világában biztosítják a személyes kapcsolattartás lehetőségét is. Megyénk minden nagyobb városában és Szombathelyen két ponton is rendelkeznek kirendeltséggel, ahol a tanulók felkereshetik ügyintézőiket, tájékoztatást és megoldást kapnak kérdéseikre. A Ritmo az elsők között volt, akik megvalósították a személyes találkozás nélküli online tanfolyamra jelentkezést, valamint a Kresz e-learning képzését. Emellett folyamatosan indítanak „hagyományos” tantermi képzést is.

A másik kulcsfontosságú dolog az ügyvezető szerint, hogy folyamatosan meg kell újulni, ezért vásároltak egy, az elektromos autók „zászlóshajójának” számító Teslát. Ennél az autónál a tanulók megismerik a modern vezetéstámogató rendszerek használatát. A radar és kamerák segítségével a központi kijelzőn tájékozódhatnak a jármű környezetéről és ezáltal bepillantást kapnak a jövő autójának önvezető világába.

A közelmúltban több fórumon is felröppent a hír, miszerint a jövő év őszétől a középiskolások ingyenesen juthatnának jogosítványhoz. Az autósiskola vezetőjénél arról is érdeklődtünk, mit gondol a témáról. Nagy István úgy gondolja, hogy ebben a válságokkal sújtott időszakban szinte elképzelhetetlen, hogy a tanulók az állam által előfinanszírozva, teljesen ingyenesen jussanak jogosítványhoz. Jelenleg is biztosított az államilag támogatott Kresz-tanfolyam, ahol a sikeres elméleti vizsgát követően az államkincstár 25 ezer forintot visszautal a tanulónak a képzés díjából. Ez a konstrukció évek óta sikeres a diákok körében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában