Az Amazonas-medence esőerdői égnek?!

Szakértők, a Jurisich gimnázium tanulói és a Pannon Egyetem hallgatói is részt vettek részt a tanácskozáson – Miszlivetz Ferenc professzor, az iASK főigazgatója ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: az intézetre mindig jellemző volt a törekvés, hogy a különböző tudományterületek képviselőit összehozza. Kizárólag az ő értő és tudatos együttműködésük hozhat eredményt a komplex világ jelenségeinek, összefüggéseinek megértésében, a tanulságok és javaslatok megfogalmazásában.

Gelencsér András légköri kutató, a Pannon Egyetem rektora kezdeményezte a workshopot. Mint mondta, nyáron rengeteg félinformáció kelt szárnyra az amazonasi esőerdőkről, amely ikonikus része a Földnek – érthető hát, hogy érzelmeket generáltak a hírek. Mátyás Csaba akadémikus (Soproni Egyetem) a trópusi esőerdők ismerője prezentációjában tisztázta: nem az egész Amazonas-medence ég, másrészt a medencén kívül is égnek területek. Szólt a trópusi erdő különlegességéről, biodiverzitásáról: „ahány fa, mind más”. A napfény állandóan rendelkezésre áll, bőséges a csapadékellátás, a bolygatás csekély. Az evolúció gyors és olyan fajoknak kedvez, amelyek a kialakult környezethez hozzászoktak.

Ami miatt aggódni kell, az a talaj: nincs avar-és humuszréteg, humusztárolás. Jair Bolsonaro brazil elnököt említette, akit gyakran kárhoztatnak a lakosságfelesleg letelepítése céljából a gyújtogatásokat ösztönző gazdasági intézkedései miatt. Tény, hogy az irtás után megváltozik a mezo- és a mikroklíma, ezáltal lehetetlenné válik az erdő felújulása, tragikus állapot alakul ki. Az óriási területen a mezőgazdasági hasznosítás véges és a biodiverzitás elpusztítása évezredekre helyrehozhatatlan a talaj, a klíma megváltozása miatt.

Gelencsér András bevezetőjében tisztázta: az Amazonas nem a Föld tüdeje. (Eleve képzavarról van szó: a tüdő nem termeli, hanem fogyasztja az oxigént.) Majd a növények fontos szerepéről beszélt a légköri oxigén előállításában: az általuk raktározott szenet visszajuttatják a légkörbe. Hangsúlyozta azonban, hogy a légköri oxigén mennyiségére az emberi tevékenység sem erdőpusztítással, sem más tevékenységgel nem tud érdemi hatással lenni. Ez nem jelenti azt, hogy az erdőégetéseknek ne lenne óriási jelentősége a légkör szempontjából. A kontinentális léptékű levegőszennyezésen túl az erdőégetés számottevő többlet CO2-forrás, a zsugorodó kiterjedésű esőerdő pedig időzített szénbomba, ami az ökoszisztéma összeomlása esetén hatalmas CO2 emisszióforrássá válhat.

Poczai Péter a Helsinki Egyetem docense a biodiverzitás kérdését járta körül. A növénygenetikus évek óta a Washingtoni Egyezmény betartatásán dolgozik Finnország képviselve, és részt vesz a fajok kereskedelmének szabályozásában. Mont mondta, jelenleg a 6. fajkihalási esemény kellős közepén tartunk, amire az ember hatalmas hatással van, a biodiverzitás csökkenésének egyértelműen ő az okozója. A növények, állatok (fekete)-kereskedelme óriási üzlet. A mintegy 31 ezer fajt érintő kereskedelemben nagyrészt trópusi fajok veszélyeztetettek – a folyamat csak globális összefogással kezelhető (CITES-szabályozás, 184 ország összehangolt működése), különben visszafordíthatatlan károkat okozunk a természeti rendszerekben. Czimber Kornél egyetemi docens (Soproni Egyetem) arról beszélt, hol tart a magyar erdőgazdálkodás, hogyan készült fel már a ’2000-es évek óta a globális klímaváltozásra.

Az erdőégetések közgazdaságtanát Kerekes Sándor professzor emeritus (Corvinus Egyetem) boncolgatta. Az Amazonas környéki erdőt alapvető jelentőségűnek mondta az egész emberiség számára a biodiverzitás megőrzésében, a klíma stabilizálásában. Egy közgazdaságtani elmélet szerint kiszámítható, mekkora haszna van a helyi közösségnek abból, hogy felégeti az esőerdőket, hogy a helyükön mezőgazdálkodást folytasson. Kiszámítható az is, hogy mekkora kárt okoz a nemzetközi közösségnek – az utóbbi nagyobb, mint a haszon. Az emberiség egésze kárpótolhatná a helyi közösségeket az elmaradó haszonért cserébe. Jim Skelly, az FTI-iASK vezető kutatója a globális civilizációnkat érintő problémákkal való szembenézést emelte ki. Új típusú gondolkodásra van szükség, hívta fel a figyelmet.

Hihetetlen mennyiségű autentikus tudást szerzünk a média által. Amellett, hogy diszfunkciói is vannak, érzékenyít, veszélytudatot alakít ki, mondta elöljáróban Z. Karvalics László, az iASK kutatója, docens (SZTE). Emlékeztetett: a környezeti változások fenyegetését G. P. Marsh már a 19. század közepén megfogalmazta, miszerint az erdőpusztítás, a talajerózió, a sivatagosodás, az áradások és az élővilág elszegényedése kedvezőtlen rendszerszintű változásokat előlegez meg. A kérdés, hogy ha sok csatorna egyértelműen e felé formálja a gondolkodásunkat, a fő szólam miért az ignorancia, miért nem nőtt ki a cselekvésre késztető veszélytudatunk. Vannak jó példák arra, hogyan lehet tárgyalásos úton eljutni oda, hogy mindenkinek az érdeke teljesüljön. E mechanizmusok keresésében nagy szerepe van az iASK típusú intézeteknek. Csepeli György professzor emeritus (ELTE) egy, a környezetvédelmi tudatosság témájában végzett néhány évvel korábbi dél-balatoni kutatás adatait és következtetéseit mutatta meg.

Ebből kiderült: a természeti környezet már benne volt az emberek tudatában, de nem az első helyen. Ahogy az is: konfliktust csak az elkötelezettek vállalnak, máskülönben jellemző a felelősség-elhárítás. Csepeli szerint kódolási probléma a környezet-veszélyeztetettség. Még nem találjuk a kódokat, amelyekkel le tudnánk fordítani a veszélyeket, amiket a tudósok már látnak. A kellemetlen tényekkel inkább együtt él az ember, bagatellizálja őket vagy éppen cinikusan reagál – a klímaváltozással kapcsolatban ilyen mechanizmus tanúi vagyunk, amit le kell leküzdenünk. A módszer: a környezetvédelmi nevelés, a kommunikáció és az értékelkötelezett vonatkoztatási csoportok szerepe, akik mércét adnak a tömegnek. Javasolta a Fenntartható Fejlődés Tanulmányok tantárgy bevezetését, ami végigmenne a közoktatás teljes vertikumán. Másrészt, ha a globális elit felnőne a feladathoz, könnyebb lenne az attitűdváltozás. Gelencsér András felvetette még: egy probléma felismerése nem jelent automatikusan cselekvést. Érdekcsoportok alakulhatnak, amelyek visszatartják, évtizedekig késleltetik a tudás szélesedését.