Programok

2013.07.14. 18:51

Programok, rendezvények Vas megyében július 15-től

Vas megye - Tudja meg, mi történik Vas megyében - programok, rendezvények, bulik, koncertek, sportesemények július 15-től. Böngésszen, és válogasson!

Vas Népe

AUGUSZTUS 15.

Musical a Fórumon

Szombathely - A Félúton a Fórum felé rendkívül sikeres Broadway-musical, épp ideje Magyarországon is megismerni a szerző, Stephen Sondheim munkásságát. A Plautus-komédiák motívumaiból összeszőtt sztorit ezúttal Réthly Attila viszi színre, Bezerédi Zoltánnal a főszerepben. Játszik az előadásban többek között Szabó Tibor, Németh Judit, Kovács Gergely, Sodró Eliza, Mertz Tibor és Jordán Tamás is. Zene, tánc, happ end: a Fórumon találkozunk. A premier helyszíne természetesen az idén is a Megyeháza udvara lesz, augusztus 15-én.

 

AUGUSZTUS 6.

Kihelyezett ügyfélfogadás Körmenden

Körmend - A Vas Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata minden hónap első keddjén kihelyezett ügyfélfogadást tart Körmenden. Az ügyfélfogadás ideje ezúttal augusztus 6- án, kedden 10 és 12 óra között lesz. Az ügyfelek jogi jellegű problémák megoldásában tájékoztatást és felvilágosítást kérhetnek az illetékesektől, a szociálisan rászorulók részére ügyvédi közreműködést biztosítanak a hivatal dolgozói.

 

AUGUSZTUS 4.

A ló-motívum a horgásztónál

Zsennye - Hagyomány és modernség a magyar kultúrában – a ló-motívum tükrében címmel szervez konferenciát a Németh László Szakkollégium a zsennyei horgásztónál. A fórumot a Talentum hallgatói tehetséggondozás komplex feltételrendszerének fejlesztése a Nyugat-magyarországi Egyetemen projekt keretében rendezik augusztus 4-én, vasárnap 9.40-től 15 óráig. A nyitás egy közös éneklés, majd Markó Péter köszönti a résztvevőket. Pusztay János témája a lovak a finnugor mitológiában. Gráfik Imre a ló és a nyereg magyar néprajzi hátterét ismerteti. Fábián László a ló képzőművészeti vonatkozásairól beszél. A szünetben Varga Richárd gitározik, Rozmán Kristóf verset mond. Láng Gusztáv Ady: Az eltévedt lovas című művéről tart előadást. Sipos Lajos Móricz zsigmond regényeiben vizsgálja a ló-motívumot. Fűzfa Balázs Ottlik Géza Iskola a határon című regényének trieszti lovasáról beszél.

 

JÚLIUS 31.

Humor a völgyben

Szombathely - Stand up comedy humoristák nevettetik a 23. Művészetek Völgye fesztivál látogatóit. Szép Bence idén ismét részt vesz a völgylakók nevettetésében – mint a Stand Up Brigád tagja – Taliándörögdön a Kocsor-ház udvarán, a Tudatosság Völgye rendezvénysorozat keretében. Polgár Petivel lép fel július 31-én 19 órától. Augusztus 1-jén Erdei Sándor (Rokker Zsolti) és Ürmös Zsolt, 2-án Kövesdi Miklós Gábor és Markó Dániel, 3-án Beleznay Endre és Fülöp Viktor szórakoztatja a közönséget.

 

JÚLIUS 30.

Adj helyet a helyi terméknek

Celldömölk - Minőség, hagyomány, maradandó értékek címmel rendez műhelytalálkozót július 30-án 17 órától a Pannon Helyi Termék Klaszter és a Ság hegy Térsége Turisztikai Egyesület a Vulkán Gyógy- és Élményfürdő konferenciatermében. A találkozón szó esik a klaszter, az egyesület és a termelők közötti együttműködés lehetséges formáiról, és az Adj helyet a helyinek kampány lehetőségeiről is információkat kapnak az érdeklődők.

 

JÚLIUS 27.

A Könnyű préda mindjárt visszatér

Kőszeg - Lőrinczy Attila Könnyű préda című vígjátékának sikeres ősbemutatóját Szombathelyen tartották, a szerző a Karneválszínháznak írta a darabot, amelyből aztán a Szentendrei Teátrumban készült nyári előadás. Ezt a szentendrei produkciót hívta meg most a Kőszegi Várszínház. Rendezője Réthly Attila, a címszereplő „könnyű prédát" Pikali Gerda játssza, feltűnik Bezerédi Zoltán és Balikó Tamás is. (Szombathelyen a kapós özvegy szerepében Udvaros Dorottyát láthattuk.) A kőszegi vendégjátékra július 27-én 20.30-tól kerül sor várudvar újra működő nagyszínpadán.

Kirándulni viszik a látássérülteket

Szombathely, Sümeg - A Vas megyei látássérülteknek szervez kirándulást Sümegre a Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesülete július 27-ére. A részletekről a 0630-957-7281-es telefonszámon adnak felvilágosítást.

Falunap régi járművekkel

Pecöl - Gazdag lesz a programkínálat a település falunapján július 27-én. Aznap reggel veterán autók, motorok és kerti traktorok felvonulásával nyitnak, a zenés ébresztőt a kipufogóhangokon kívül a sárvári fúvósok szolgáltatják. Tizenegy órakor szentmisét celebrál Tibola Imre nagyprépost, majd megkoszorúzzák az Erdődy család és Varga Antal kanonok emléktábláját. Délután kulturális műsorok, sportesemények szórakoztatnak, fél hétkor díszpolgári címet is átadnak.

Start kerékpárral a Béke térről

Szombathely - A Herényi Kulturális és Sportegyesület legközelebb, július 27-én az ausztriai Pinkaóvárra (Burg) szervez kerékpártúrát, amelynek célja: fürdőzés a pinkaóvári tóban. A túrázók július 27-én reggel hétkor gyülekeznek a Herényiek Házánál, a Béke téren, aztán Sé, Torony, Narda, Schandorf (Csém) érintésével jutnak el Pinkaóvárra. A túra teljes hossza (oda-vissza): 50 kilométer.

Hétforrás Piknik

Kőszeg - Július 27-én rendezik meg majd a Hétforrás Pikniket fúvószenével, kézművesekkel, gyermekjátékokkal, büfével.

 

JÚLIUS 26.

Történelmi napok és vásár

Szentgotthárd - A Pannon Kapu Kulturális Egyesület és Szentgotthárd Városa július 26-a és 28-a között rendezi meg a Szentgotthárdi Történelmi Napok programját. A programok pénteken fél háromkor hintós kikiáltóval kezdődnek, majd ötkor jelmezes felvonulás és harci bemutatókkal nyílik meg a rendezvény. A rendezvény ideje alatt történelmi élőkép lesz a Várkertben, bárki tanúja lehet a lovasbemutatóknak, az íjászkodásnak, a gyermek- és asszonyrablásnak. Rengeteg program várja az érdeklődőket egészen vasárnap estig, idén is lesz kézműves vásár és gyermekprogramok. Utolsó nap este nyolctól Balázs Fecó ad zárókoncertet.

Aida-premier

Szombathely - Július 26-án 20.30-kor kezdődik az Aida bemutatója az Iseumban, Lukács Gyöngyivel a címszerepben, Verdi operájával indul a harmadik Iseumi Szabadtéri Játékok.

 

JÚLIUS 24.

Nagypolgári villa és ezüst kiskanál

Kőszeg - A várszínházi kínálatban július 24-én érkezik a Jurisics-vár udvarára a Hyppolit – avagy a nagypolgári villa mellé jár az ezüst kiskanál című Mohácsi János-előadás, Orlai Produkcióban. A címszereplő arisztokratikus komornyikot Kulka János játssza, Schneider Mátyás szerepében Elek Ferenc, Schneiderné szerepében Csákányi Eszter pompázik. Díszlet: Khell Zsolt, jelmez: Remete Kriszta.

Gyalogos zarándoklat

Szombathely, Sümeg - A ferences templomtól indul Sárváron, Celldömölkön, Jánosházán át Sümegre a négy napos gyalogos zarándoklat július 24-én.

Gyógy-Bornapok nyolcadik alkalommal

Bükfürdő - Több napon át tart az idén a hagyományos bor, gasztronómiai és zenei fesztivál a fürdőn. A programsorozat július 24-én, szerdán este borvacsorával, borkóstolóval kezdődik a Rigótanya étteremben, ahol a Pannon Cigányzenekar és a Répcementi Férfikar szolgáltatja a talpalávalót. Csütörtökön délután négytől a gyerekeket játszóház, történelmi bemutató és meseműsorok várják. Hat órakor kezdődik Bartók Zoltán és Csepregi Tibor Gasztro portrék című könyvének bemutatója, majd este a Vivat Bacchus és a Ghymes lép színpadra. Pénteken 18 órától a Hunguest Hotel Répce Gold főszakácsa ételbemutatóval bizonyítja, hogy az egészséges is lehet finom, és egymást érik a műsorok a gyermek- és a nagyszínpadon egyaránt. Szombaton a gasztronómia csemegét Nika Róbert, a Sok-Szín-Pad Társulat tagja nyújtja itthoni ízek bemutatójával. A három napos program szombaton este retro partival zárul: itt lesz az Iron Cats rockabilly show-val, Ed Philips és a Memphis Patrol pedig Elvis Presley szellemét idézi meg. Az utcabál jó hangulatáról a Mokka együttes gondoskodik. A gyógyfürdő előtti parkolókban megrendezendő valamennyi programra díjtalan a belépés.

 

JÚLIUS 23.

Az Opera Amorale a várudvaron

Kőszeg - A táncos-koreográfus-rendező Gergye Krisztián és társulata ezúttal a Bizottság Jégkrémbalett, illetve Kalandra fel! című albumára építve, a kultikus és aktuális zenék által inspirálva hozta létre Opera Amorale című előadását, amelyet július 23-án 20.30-tól láthat a várszínház közönsége a Jurisics-vár udvarán (rossz időben a lovagteremben). Július 26-án pedig jön az újabban „évi rendesnek" mondható kőszegi Gergye Krisztián-bemutató: a Raped Europeans-előadást nemzetközi alkotócsapat állítja színre.

Rendkívüli testületi ülés

Csepreg - Soron kívüli ülést tart július 23-án, kedden reggel nyolc órakor a hivatal tanácskozó termében a város képviselő-testülete. A napirenden két téma szerepel: a kiadások készpénzben történő teljesítésének eseteiről szóló rendelet módosítása,illetve szerződéskötés a házi gyermekorvossal.

 

JÚLIUS 22.

Újra itt a nyári egyetem

Szombathely - Július 22–26 között kerül sor a Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem idei rendezvényeire Fenntartható urbanizáció? címmel. Ezt megelőzően tervező tábort is nyitnak. Több újdonság is lesz az idei nyári egyetemen. A Vashegyen tervező tábort nyitnak 19-én és ez működik is egészen 21-éig. A tábor után pedig, 22-én a megyeházán kerül sor az ünnepélyes megnyitóra. Az első előadás címe a Korszerű város jövője, elő-adó dr. Melega Miklós. A témát a volt szombathelyi polgármester idei emlékéve inspirálta. Melega Miklós idevágó könyve nemrégiben országos díjat érdemelt ki a levéltáros társadalomban. A Vasi TIT, mint főszervező és rendező idén is sokrétű programról gondoskodott. Lesznek szakmai kerekasztalok, építészi viták, konzultációk. Leginkább a korszerű város lehetőségeiről, jövőjéről esik majd szó a nyári egyetemen. Simon Zoltán, a Vasi TIT igazgatója elmondta, hogy idén helyi, intézményi látogatásokat is terveznek. A többi között a hallgatók megismerkedhetnek a Gothard Jenő Csillagdával, megtekintve az ottani kiállítást is. A zárónapon pedig sétát tesznek az Éhen Gyula városrészen, majd a tervező tábor helyszínét keresik fel.

Találkozó a polgárőrökkel

Szombathely - A közelgő polgárőr nap apropóján invitálja a helyi erőket találkozóra Horváth Zoltán, az LMP szombathelyi önkormányzati képviselője. A helyi polgárőr egyesületek vezetőit, képviselőit július 22–én délután fél ötkor várja a Herényiek Házába. A téma a szombathelyi polgárőr egyesületek, illetve a közbiztonság helyzete lesz.

 

JÚLIUS 21.

Rockzene a fürdőn Keresztes Ildikóval

Bükfürdő - A marosvásárhelyi születésű, jellegzetes hangú énekesnő, Keresztes Ildikó ad koncertet a Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrumban július 21-én, vasárnap délután fél 3-tól. A zeneszerető közönség a televíziós tehetségkutató műsor mentoraként is megismerhette őt, őszintesége, embersége nem csak a gondozott tehetségek számára megejtő, a nézők ezrei zárták a szívükbe. Korábban már többen is megkeresték, hogy készüljön egy könyv az életéről, de eddig ellenállt. Most úgy tűnik, eljött az idő, hogy az életrajz megszülessék, ami majd télen kerülhet a polcokra.

Elektromosok horgászversenye

Szombathely - Az Elektromosok Sporthorgász Egyesület vasárnap a Csónakázótavon rendezi hagyományos egyesületi horgászversenyét. A népszerű erőpróbára bárki nevezhet, a szervezők várják a jelentkezőket. Nevezni 7 órától 7.30-ig a Tó vendéglő alatt füves területen lehet – a részvétel díjtalan. A verseny 9 órakor kezdődik, 13 órakor lesz a mérlegelés, 14 órakor az eredményhirdetés.

Szent Kristóf óvja meg őket

Csipkerek, Csehimindszent, Bérbaltavár (nm) – Déri Péter csehimindszenti plébános ezen a vasárnapon áldja meg az autókat a szentmise után. A hívekkel együtt imádkoznak azért, hogy Szent Kristóf, az utazók védőszentje oltalmazza, óvja meg az autókat és utasaikat. Ezeken a településeken eddig még nem volt ilyen megáldás.

Polgármestert választanak

Pornóapáti - A falu polgármestere, Varga Zoltán áprilisban elhunyt, ezért vasárnap időközi választás lesz. Két független jelöltre, Horváth Csabára, vagy Kovácsné Fülöp Orsolyára szavazhatnak a falu lakói 6-19 óra között.

Túra

Kőszeg, Fertőrákos - 21-ére, vasárnapra strandolós kerékpártúrát szerveznek Fertőrákosra. Útvonal: Kőszeg– Rattersdorf–Deutschkreutz– Kópháza–Balf–Fertőrákos– Zsira–Horvátzsidány–Kőszeg. Indulás: 7 órakor a Csónakázótótól.

Megemlékezés a templomnál

Rábasömjén - A kommunista diktatúra alatt üldözött szombathelyi egyházmegyés papokra emlékeznek 21-én, vasárnap 9.30-kor, a szentmise után a Szent Márk-templomnál. Orbán István, a Szent László-plébánia kanonok-esperes plébánosa emléktáblát szentel fel, ünnepi beszédet mond Harangozó Bertalan, a KDNP Vas megyei elnöke, kormánymegbízott és Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő.

Ismeri ön Kőszeget?

Kőszeg - Ismeri ön Kőszeget? című sorozat következő alkalma, egy városnéző séta. Ez szombaton fél 11-kor indul a Tourinform iroda elől (Rajnis utca 7.)

 

JÚLIUS 20.

Boksznap Erdeivel

Kőszeg - Szombaton egész napos ökölvívóprogram lesz Kőszeg Fő terén, benne szlovák–magyar ifjúsági válogatott találkozóval és Erdei Zsolt bemutató edzésével. A Fitt-Box nap 10 órakorkezdődik, a Fő téren felállított ringben látványosnak ígérkező bemutató edzést tart a házigazda ökölvívó egyesület. Utána a profi mérkőzéseket megelőző „csinnadrattát" idézve nyilvános mérlegelés során mutatják be a 18 órára kiírt Magyarország–Szlovákia ifjúsági válogatott találkozó résztvevőit, benne a hazaiak kiválóságát, a félnehézsúlyban felnőtt magyar bajnok Hámori Ádámot. A Írottkő-Ostrom Kupán – 15.30-tól – a kőszegi tehetségek mérkőzéseken mutathatják meg tudásukat. 17.30-tól a rendezvény egyik sztárvendége, az amatőrök között világ- és kétszeres Európa-bajnok, a profiknál több mint öt évig félnehézsúlyú WBO-, majd cirkáló súlyú WBC-világbajnok Erdei Zsolt egyik tanítványával vonultatja fel az ökölvívás szépségeit. A 18 órára kiírt magyar–szlovák mérkőzés szüneteiben Pars Krisztián olimpiai bajnok kalapácsvetőt és – a volt WBO-világbajnok – Balzsay Károlyt is köszöntik. És nem utolsósorban a Fitt-Box ÖE új büszkeségét, a két hete ifjúsági európai uniós bajnoki címet szerző Wurst Nikolettet.

Salsaparti lesz a Magházban

Szombathely - A legutóbbi alkalom nagy sikere után folytatódik az ingyenes salsaparti a Magház Kultúrklubban. Július 20-án, szombaton lesz a következő este, ahol salsa, reggaeton, konga muzsikák és rengeteg tánc várja a mozogni, felszabadulni vágyó közönséget.

Jótékonysági orgonakoncert

Vasvár – Adományokat gyűjtenek a templom javára a július 20-án, szombaton este nyolc órától rendezendő. orgonakoncerten, a szentmisét követően, A belépés díjtalan. A hangversenyen közreműködnek: Bátai Eszter – ének és Sipos Péter – orgona.

Egész nap a gyerekeknek 

Szombathely – A Zsinagóga Udvar nyári műsorai közt gondoltak a gyerekekre is,: egész napos, ingyenes programot állítottak össze július 20-ára. Fellép a kicsik körében rendkívül népszerű Tarisznyások együttes.

Kajakkal, kenuval versenghetnek

Csákánydoroszló, Körmend – Csákány-Körmend Kajak-Kenu Futamot szerveznek immár nyolcadik alkalommal. A szervező idén is a Bereki Bárkás Egylet Egyesület. A futam július 20-án lesz, a rajtra 9-11 óra között kerül sor a csákányi Vízi Vándor Táborhelynél. A nevezők kapnak pólót, rajtszámot, a célban harapnivalót és egy italt, valamint értékes nyeremények is várnak a bátor vállalkozókra. A kategóriák: kenu (C): 1,2,3; kenu vegyes: (CV) 2,3; kajak (K): 1,2. Annak sem kell elkeserednie, akinek nincs vízi járműve, hiszen - ha előre szól - akkor megoldható, hogy legyen mivel versengenie.

Szenvedélyes muzsikák

Sárvár - A hétvégi Nádasdy Fesztiválon két szenvedélyes muzsikát hozó együttes is fellép 20-án, szombaton este: 21 órától a Szűkített kvartett, 22 órától a Meszecsinka. A Szűkített kvartett a magyar népzenei gyökerekből építkezik, koncertjeiken szabad improvizációk szárnyára emelik a közönséget. A hegedű virtuóz Bakai Marci óriási tisztelettel és alázattal viseltetik a népek zenéje és a játék iránt, hosszan képes lekötni a közönség figyelmét.A Meszecsinka (a név Holdacskát jelent) dalai hét nyelven szólalnak meg (magyarul, cigányul, bolgárul, spanyolul, finnül, angolul, arabul). Sok stílust ötvöznek, ösztönös zenéjükkel rácsodálkoznak a világra. Lágy és simulékony zene, megkerüli a slágerlistákat és belopózik az emberek szívébe. Oláh Annamari és Biljarszki Emil 2008-ban léptek fel először Fókaszalon név alatt, Fókatelep és más dalokat játszottak akusztikus kísérettel. A közönség vevő volt az intimebb hangvételű dalokra, így sűrűsödtek a koncertek, a repertoár bővült saját dalokkal, a zenekar pedig új tagokkal. 2009 végén vették fel a Meszecsinka nevet. Az elmúlt két évben hallható volt az együttes sok budapesti és vidéki klubban, fesztiválon (Mesterségek Ünnepe, Művészetek Völgye, Szegedi Várjátékok). 2011 májusában a zenekar közel száz jelentkező közül megnyerte a Folkbeats tehetségkutató első díját, egy amerikai turnét.

Közösen szentelik meg a keresztet

Szentgotthárd - Július 20-án, szombaton 17 órakor kerül sor a Zsidahegyi Kereszt megszentelésére. A szentmisét Rimfel Ferenc szentgotthárdi plébános tartja a helyszínen, ezt követi majd egy baráti beszélgetés és a koccintás.

Térzene

Szombathely - Fő tér: 20-án, szombaton 17 órakor térzenét ad Szombathely Város Fúvószenekara, közreműködik a Gyémánt Mazsorettcsoport.

Városnéző séta

Kőszeg - 20-án, szombaton városnéző sétára várják a helyieket és a térségbe érkezőket is. Találkozó: 10.30-kor a Tourinform Irodánál (Rajnis u. 7.).

Színes forgatag a Völgyhíd lábánál

Nagyrákos – Tizenharmadik alkalommal rendeznek Völgyhídi Vásárt a településen hétvégén. A programok reggel kilenckor kezdődnek. Ahogy az lenni szokott, idén is színes programokkal várják az érdeklődőket az Őrség szívében. Szombaton reggel kilenc órakor kezdődik a tájháznál a kirakodóvásár. Népművészek és kézművesek kínálják portékáikat. A vásárt hivatalosan fél tízkor Németh Istvánné polgármester nyitja meg, majd tíz órától kézműves foglalkozások várnak minden kíváncsi vállalkozót. Ki lehet próbálni a korongozást helyi népi iparművészek segítségével, s logikai fajátékok is segítik a kikapcsolódást. Lehet bábot készíteni, s lesz hennafestés is. Fél tizenegykor Vásári pillanatok címmel fotókiállítás nyílik Kemencei Ilona képeiből a kultúrotthonban, 11 órakor pedig a kovácsműhelyben lesz bemutató. Délután egykor Csepel, Pannónia autós és motoros bemutató lesz, 15 órától pedig kulturális műsor kezdődik. Este hétkor népi játékokat rendeznek a sportpályán, bárki kipróbálhatja magát gumicsizma-hajigálásban. Fél kilenckor tábortüzet gyújtanak, hegedűszó mellett lehet szalonnát sütni, gyertyafénynél csillagot keresni, kilenctől pedig vigadalom lesz a településen. A programok vasárnap is folytatódnak kilenc órától. Délután négytől kilencedik alkalommal rendezik meg a Völgyhídi kupát Széll László emlékére.

Horvát nemzetiségi nap

Bük - Szombaton horvát nemzetiségi napot tartanak. 16 órakor horvát nyelvű szentmise kezdődik, fél hattól hagyományőrző együttesek lépnek színpadra a művelődési központban, fél nyolckor pedig megkezdődik a táncos mulatság a Pinka Band muzsikájára.

Toronyzene Kőszegen

Kőszeg - A Kőszegi Tornyosok, azaz a Maitz József által vezetett fúvós kvartett szombaton adja idei első toronyzenéjét a Hősök tornyából. A szép dallamok 18 órától csendülnek fel a város lakóinak és az éppen Kőszegen lévő turisták örömére. Az augusztus 3-ai hétvége kivételével a nyáron minden szombaton muzsikálnak majd.

Térzenét ad a fúvószenekar

Szentgotthárd - A kisvárosban, a Széll Kálmán téren ad koncertet a város fúvószenekara szombat délután hat órától.

Hétvégi sportprogramok Vas megyében

Vas megye - Változatos kikapcsolódást kínál a hétvégi sportprogram Vas megyében: focitól a vízilabdán át a teniszig lesz minden. Részletek itt >>>

 

JÚLIUS 19.

A fatemplomban nívós program lesz

Szombathely - Július 19-21 között rendezik meg a fatemplomi fesztivált a Zala és Vas megye határán lévő Magyarföldön. Erről tájékoztatott tegnap a két főszervező, Gryllus Dániel és Rátóti Zoltán. A Savaria Mozi kávézójában tartott tájékoztatón a két ismert művész elmondta, hogy másodszor rendezik meg a Fatemplom fesztivált a két megye határán álló településen. Rátóti Zoltán szólt az előzményekről. Mint mondta, 2009-ben kereste fel dr. Veres András megyéspüspököt a templomépítés tervével, amely támogatást nyert. Ilymódon 2010-ben felszentelhették az ökumenikus fatemplomot, amely , s ezt már Gryllus Dániel tette hozzá, hármas funkciót lát el. Szakralitása mellett kulturális központként is funkcionál, illetve a köré szerveződő fesztivál szíve, lelke. A szervezők nívós, olcsó és barátságos rendezvényre készülnek, a családias jelleget szeretnék a későbbiekben is megőrizni. A programokról szólva kiemelték: kihasználják a hármashatár és a megyék közelségét, számítanak a helyiek aktív közreműködésére. A többi között külföldiek is fellépnek majd a Fatemplom fesztiválon. Így szicilíaiak, akik kimondottan emiatt utaznak majd Magyarföldre, de fellép a Csík zenekar is. Lesz Kaláka, bábszínház és sok-sok közösségi program.

Ez az 5. Nádasdy Történelmi Fesztivál

Sárvár - A török kor szellemében rendezik meg július 19-21-én a Nádasdy Történelmi Fesztivált, amely Nyugat-Dunántúl kiemelt rendezvénye. Az idei az 5. jubileumi alkalom. A programok közt szerepelnek az immár szokásos ostromjátékok, hagyományőrző csapatok bemutatói, kincskereső játék, apródnevelde. A fergeteges fesztiválhangulatot több mint háromszáz fellépő és koncertek kavalkádja alakítja. Július 20-án Országos Nádasdy Étlemustra címmel főzőversenyt rendeznek Fekete Bég invitációjával". Az étkek mesterei saját eszközeikkel és régi 300-400 éves receptekkel felfegyverkezve jelentkezhetnek. Az újsütetű versenyen várt nemes étkek lehetnek szabad tűzön készített középkori magyar vagy török ételek, amelyek kritériuma azonban, hogy ízvilágukban és látványukban feltétlenül hasonlítsanak a 16-17. századi ételekhez.

A Női lélek és Gráf Légrády Balázs

Körmend - Gráf Légrádi Balázs író, dalszövegíró könyveivel - és magával a szerzővel - ismerkedhet az AlteRába Fesztivál közönsége július 19-én 17.30-tól. Az alkotó A játékos képzelet kalodája, az Egy lelki érettségét üldöző bohóc vallomásai és A végtelen felé című könyveit hozza el magával a találkozóra. Ez utóbbi kiadvány Bódi László, Cipő ajánlásával jelent meg. Az író a könyveken kívül a Női lélek című CD-ről is beszél.

Freud páciensével a Kitörés-tárlaton

Intaháza - Szakmai napot rendeznek a Kemenesaljai Egyesített Kórház pszichiátriai rehabilitációs osztályán július 19-én (pénteken) 14 órától; nem csak a szakmai közönségnek. Dr. Harmatta János két jelentős múlt századfordulós képzőművész, Klimt és Schiele művészetét járja körül – pszichiátrai szemmel, dr. Erős Ferenc Freud páciense és Kokoschka modellje: báró Bisztray Viktor címmel tart előadást. Este 7 órakor kezdődik – a Kitörés-kiállítás nagy erejű képei között – Jordán Tamás Szabad-ötletek jegyzéke című József Attila-estje.

Arcok és rézkarcok az alkotóházból

Szombathely, Szigliget - Két szombathelyi alkotó, S. Horváth Ildikó grafikusművész és Stekovics Gáspár fotográfus munkáiból Arcok és rézkarcok Szigligetről címmel nyílik kiállítás az idén 60 esztendős szigligeti alkotóházban; az itt hosszabb-rövidebb időt rendszeresen eltöltő, eltöltött művészek portréiból, illetve a műveik által inspirált grafikákból. A kiállítást Radnóti Sándor esztéta ajánlja a közönség figyelmébe július 19-én (pénteken) 19 órakor az Irodalmi alkotóházban (Kossuth utca 17.).

Fúvósok térzenéje a Jurisics téren

Kőszeg - Pénteken 19 órától repertoárja legnépszerűbb darabjait adja elő a város fúvószenekara Szilágyi Miklós vezényletével. A hagyományos fúvószenén kívül dzsesszt és mai könnyűzenét is hallhat a közönség.ú

Az egészségünk megőrzéséről

Szombathely - Prof. dr. Szabó Tibor tart előadást pénteken 18 órakor a BYAS Clubban (Kossuth Lajos u. 23.) Természetes megoldási lehetőségek az egészség megőrzésére, illetve az elveszett egészség visszaszerzésére címmel. A belépés ingyenes, az előadás után a professzor minden feltett kérdésre válaszolni fog.

Koncertek a szökőkútnál

Szentgotthárd - A Városházi Esték programsorozat keretében július 19-én (pénteken) 20 órától a szombathelyi Átjáró Fesztivál helyezettjei közül az Újvilág utca koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők a Széll Kálmán téren, a szökőkút mellett. Július 20-án (szombaton) 20 órától Szentgotthárd Város Fúvószenekara ad térzenét szintén a szökőkútnál.

AlteRába

Körmend - Rába Szabadidőcentrum: vasárnapig tart a 4. AlteRába Fesztivál, ahol több hazai zenekar is jubileumi koncerttel ünnepel. A rendezvényen, 19-én, pénteken 17.30-tól Gráf Légrádi Balázs író, dalszövegíró könyveivel ismerkedhetnek a fesztiválozók.

Programok a fürdőzőknek

Bük - Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum: ezen a hétvégén is programokkal várják a fürdőzőket. 19-én, pénteken 20 órától éjszakai fürdőzés lesz, Traffic light party DJ Szunyival. 20-án, szombaton 13.30-kor hastáncbemutató kezdődik. 21-én, vasárnap 14.30-kor Keresztes Ildikó műsorára, 14–16 óráig pedig búvárkodásra várják az érdeklődőket.

A Fehér Holló együttes zenél

Szombathely - A Fehér Holló együttes zenél pénteken este a Magház kultúrkocsmában. A zenekar 2007-ben alakult, hangzásuk ötvözi a blues rock és alternatív stílusokat. Aki kedveli a hatvanas, hetvenes évek magyar slágereit, annak ott a helye pénteken este. Az est folytatásaként meghirdetett Lunchbox koncert elmarad, a szervezők és a zenekar tagjai már egyeztetik a koncert új időpontját.

Hatkor kezd a zenekar

Szombathely - A Városházi Esték programsorozat keretében július 19-én (pénteken) 20 órától az Újvilág utca koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők a Széll Kálmán téren, másnap pedig 18 órai kezdettel szintén a szökőkútnál Szentgotthárd Város Fúvószenekara ad térzenét.

Cigányzene és horvát nap

Bük - „Mi muzsikus lelkek..." címmel a 100 tagú Cigányzenekar szólistái és a Pannon Cigányzenekar ad közös koncertet a művelődési központban pénteken 19 órától.

Újvilág utca

Szentgotthárd – A szombathelyi Újvilág utca zenekar játszik a főtéren a szökőkút mellett pénteken 20 órától.

Hétvégi sportprogramok Vas megyében

Vas megye - Változatos kikapcsolódást kínál a hétvégi sportprogram Vas megyében: focitól a vízilabdán át a teniszig lesz minden. Részletek itt >>>

 

JÚLIUS 18.

A néma levente

Sárvár - Nádasdy-vár, udvar: ma a Nyári színházi esték a várudvaron sorozatban A néma levente című előadást láthatja a közönség.

Zenés játék a szerelemről

Kőszeg - Az Így szeretnek ők..., és így szeretünk mi című zenés játék július 18-án 19 órakor kezdődik a Jurisics-vár lovagtermében. Írta, rendezte: Bognár Alexandra.

Látogatható az Óház-kilátó

Kőszeg - A Szombathelyi Erdészeti Zrt. július 10-17. között felújította az Óház-kilátót, amit 1996-ban avattak fel. Kidfetstették, korlátját kijavították, ezért a turisták a zavartalan munkavégzés miatt nem látogathatták.

Kossuth téri nyár

Sárvár - Kossuth téri nyár: 20 órai kezdettel ma a Fergettyű együttes műsorára várják az érdeklődőket, 19-én, pénteken a Nádiverebek együttes, 20-án, szombaton a  Regös együttes,  25-én, jövő csütörtökön pedig a Ma' mint'Ti színjátszó csoport lép fel.

 

JÚLIUS 17.

Idén negyedik alkalommal rendezik meg az AlteRába Fesztivált

Körmend - A negyedik AlteRába Fesztivált július 17-e és 21-e között rendezik meg. A Rába-parton az idén is felvonul a hazai zenei élet színe-java. A program különlegessége lesz, hogy több hazai zenekar is a Rába-parton ünnepli majd jubileumi évfordulóját. Hegedüs László főszervező elmondta, nagy öröm számukra, hogy sikerült az egyik hazai nagyágyút, a Quimby-t megszerezni, amely a kisebb fesztiválok számára már-már elérhetetlennek számít. A főszervező hozzátette, külön dicsérendő az is, hogy az örök alternatív ikon, az Európa Kiadó is koncertezik, s a feltörekvő Punanny Massif is fellép. Ami biztos, hogy az ország legnagyobb alternatív fesztiválján, számos meglepetés lesz, például a Pál Utcai Fiúk harmincadik születésnapja alkalmából bővített zenekarral, régi tagokkal lépnek fel és 80 százalékban régi dalokat adnak elő. A negyedik AlteRába kis színpadán feltörekvő  főleg Vas megyei  zenekarok kapnak lehetőséget arra, hogy elvarázsolják a közönséget. A fesztivál szervezői elárulták, hogy a napokban egyeztetnek a kempingezési lehetőségekről.

 

JÚLIUS 16.

Akár a középkorban

Sárvár - A középkori lakoma már hagyomány nyaranta a Nádasdy-várban. Idén is megrendezik július 16–17.én. A hagyományos Nádasdy fesztivál előtt rendezik meg a várbástyában a Báthori lakomát idén is, méghozzá két egymást követő estén, július 16-án és 17-én este hét órától. A szervezők idén is megadják a módját: a korlátlan étel- és italfogyasztás nem elég egy igazi középkori lakomához: a fogások között olyan show-elemek lesznek, mint boszorkányper, vitézek csetepatéja, hastánc, tűzzsonglőrök bemutatója. Az ételeket hatalmas tálakon hozzák ki, evőeszköz nincs, csak saját kezünk ahogy a középkorban is volt. És hogy mi lesz majd a tálon? „Indiai tikpulyka sütve, gácsér combja, talján kolbász és szalonna," A köretek is szokatlanok a mai gyomor számára: rizs és rozs árpakása, murok, és hajalt borsó, puliszka, és „fődi óma". A fűszerezés abban az időben szinte ismeretlen volt, az ételek ízét így maguk az alapanyagok és az elkészítés adja majd. Ahogy akkoriban illő volt, a vendégeket a bejáratnál pálinkával várják, bor is lesz, de nem pohárban, hanem fakupában szolgálják fel. A személyzet természetesen eredeti középkori ruhába bújik idén is, akár a zenészek és a fellépők.

 

JÚLIUS 15.

Hídépítők hetében - Pajtaszínház: passió, stand up-est, dzsessz

Viszák – Július 15-én este megkezdődik a Hídépítő Hét Viszákon, Szarvas József színművész portáján. Az első estén a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak Toldi-előadását láthatja a közönség, Horváth Csaba rendezésében, 16-án érkezik a Mesebolt csodálatos passiójátékával (Baltasar Espinosa utolsó üdülése és üdvözülése). Tizenhetedikén Gál Tamás, Kiss Szilvia és a Kor-Zár zenekar zenés-verses műsora következik, Nagy László verseiből összerakva (Rege a tűzről és a jácintról). Tizenkilencedikén Berecz András mesél, 20-án pedig Jordán Tamás, a WS Színház igazgatója lép fel Viszákon Széllel szembe című stand up-estjével. Amint Szarvas József, a Nemzeti Színház társulatának tagja hangsúlyozza, rendkívül nagy és távlatos jelentőséget tulajdonít annak, hogy Jordán Tamás elhozza önálló estjét a Pajtaszínházba. Huszonegyedikén Écsi Göngyi előadása gazdagítja a Hídépítő Hetet, 21-én – mintegy levezetésképpen – muzsikál a Deresch Quartet. Hidak épülnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!