Programok

2014.07.06. 17:44

Programok, rendezvények Vas megyében július 7-től

Tudja meg, mi történik Vas megyében - programok, rendezvények, bulik, koncertek, sportesemények július 7-től. Böngésszen, és válogasson!

JÚLIUS 25.

Társasjáték New Yorkban – a várban

Sárvár – A népszerű vígjátékot az Éless-Szín művészeinek előadásában láthatja a közönség július 25-én este fél kilenctől a várudvaron. Esztergályos Cecília mellett Koncz Gábor, Éless Béla, Valler Gabriella, Incze József és Ábel Anita is feltűnik majd a színpadon.

Világszámokkal utazik a Mesebolt

Bük, Nemeskeresztúr – A szombathelyi Mesebolt Bábszínház a bérletes szezonon kívül sok meghívásnak tesz eleget. A külföldi fesztiválok, a kőszegi bemutató, a hottói hétvége után legközelebb Bükön – Bük-fürdőn – találkozhat a Mesebolttal a közönség: július 25-én (pénteken) 17 órakor kezdődik a Dobronka cirkusz világszám című előadás, amelyben Lehőcz Zsuzsa és Takács Dániel kelti új életre a Dobronka nevű kisvárosban egyszer régen vendégszereplő cirkuszt. Az előadás tervezője Boráros Szilárd, írója-rendezője Boráros Milada. Másnap, július 26-án az örök vándort, Vitéz Lászlót Nemeskeresztúron éri a délután: a Vitéz László – Az elásott kincs című produkció 16 órakor kezdődik, Vitéz Lászlót (szintén Boráros Szilárd tervezésében) Takács Dániel veszi a kezére. A dramaturg-rendező a Kemény Henrik-díjas Kovács Géza.

Kertmozit nyit a WS Színház: jön Déryné

Szombathely – Nyári sorozatot indít a Weöres Sándor Színház: a Krúdy Klub teraszán színházhoz közelálló filmalkotásokból láthatnak válogatást az érdeklődők. Szezonnyitóként az 1975-ben készült Déryné, hol van? pereg a vásznon Maár Gyula rendezésében, mondja a WSSz-ajánló. A vetítés előtt a közönség találkozhat Törőcsik Marival, aki a Dérynével elnyerte az 1976-os Cannes-i Filmfesztivál legjobb női alakításért járó díját. A kertmozizás július 25-én (pénteken) 20.30-kor kezdődik, a házigazda Jordán Tamás. A Déryné, hol van? után augusztus elsején este nyit ki legközelebb a WSSz-kertmozi. Akkor az Isten hozta, őrnagy úr! lesz műsoron. A szerző: Örkény István, a rendező: Fábri Zoltán.

 

JÚLIUS 23.

A tűzvédelemről tartanak fórumot

Szombathely – A Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség tájékoztató fórumot tart a mezőgazdasági betakarítási munkák tűzvédelméről. A helyszín a kirendeltség Ady téri épülete, az időpont: július 23-ika 13 óra. A fórumra a Szombathelyi és a Kőszegi Járás területén tevékenykedő gazdálkodókat, mezőgazdasági vállalkozások képviselőit, és a téma iránt érdeklődőket várják.

Öt nap zene, négy tematikus színpadon

GASZTRO BÜK – Öt napra kínál élményeket a július 23.-án kezdődő IX. Gyógy-Bor Napok, azaz a Büki Gasztro-fesztivál sorozata. A vasi településen a gasztronómiai programok mellett négy tematikus színpadon zajlanak majd az események, s az ott fellépők közül többen a napközbeni programokba is bekapcsolódnak. A nyitónapon, azaz szerdán a nagyszínpadon a táncprogramok és az utcabál között – este kilenc órától – Rúzsa Magdi és zenekara ad koncertet, a további programhelyszíneken pedig a Folkish és a Fourtissimo játszik. Csütörtökön a nagyszínpadon hét órától a Tárkány Művek, a Barabonto,. illetve a Balkán Fanatik váltja egymást, s ezen a napon láthatja még a közönség Bognár Szilvia gyermekműsorát, a Clemens Madrigál kórust, Gáspár Esztert és a Szolid Jazz Band-et, illetve lesznek népzenei produkciók is.

 

JÚLIUS 22.

Kiállítás, Szombathely

Iseum Savariense: kedd–szerda és péntek–vasárnap 10–17 óráig, csütörtökön 10–18 óráig. Út az Adriához – a Mediterráneum vonzásában; Örökzöld szentély – az Adria növényvilága. A kiállítás ízelítőt ad az egykor Savariában élt rómaiak életmódjából és kapcsolataiból, a mediterrán világból, amelyből a Borostyánút mentén fekvő városok közül talán éppen Savaria kapta a  legtöbbet. Az Iseumban az Adria partvidékének jellegzetes őshonos és mediterrán növényei is láthatóak lesznek. A kiállítás október 5-éig tekinthető meg.

Kőszeg. Jurisics-vár

Keddtől vasárnapig, 10–17 óráig látogatható. Megtekinthető tárlatok: Kőszeg Árpád-kori várai; Kőszeg a 15. században; Nagyhatalmi szembenállás Európában a 15. században; Szulejmán 1532-es hadjárata, Kőszeg ostroma; A kőszegi zálogbirtokosok; Eszterházyak; Földesúri asztal és konyha; Somogyi Győző Történelmi Arcképcsarnoka; de látogatható még a fegyvertár, a lovagterem, történelmi katonai viseleteket és fegyverzetet bemutató grafikai kiállítás, kőtár, a vár nyugati tornya; a kicsiket a földszinten játszósarok, íjászat várja.

Magyarszombatfa

Őrségi Vadászati Kiállítás: keddtől vasárnapig 10–17 óráig várja az érdeklődőket.

JÚLIUS 21.

Kiállítások Vas megyében

Szombathely

Vasi Múzeumi Látványtár nyitva: hétfő–szerda 9.00–15.30, előzetes egyeztetés alapján (0620-275-2552).

Agora–Gyermekek Háza: Repüléstörténet maketteken, Nyilasi László hagyatéki anyagából várja kiállítás az érdeklődőket, mely hétköznap 8–17 óráig, szombaton 9–12 óráig látogatható.

Csehimindszent

Mindszenty József bíboros, hercegprímás szülői házában a Terror Háza Múzeum "A magyarok lelkiismerete, Mindszenty József (1892–1975)" című állandó kiállítása látható.

Hegyfalu

Képeslap Múzeum (Kossuth Lajos u. 19.): hétfőtől vasárnapig, 8–18 óra között látogatható (ettől eltérő időpontban telefonos egyeztetés után). A Trianon teremben a „Vasút világa” és a „Palócföld” című tárlat látható, a fogadóteremben Batthyány Lajos és kora, a belső teremben pedig a „Gyermeknap” és az „Újszövetség” címmel összeállított tárlat tekinthető meg.

Kőszeg

Hotel Irottkő aula: a vonyarcvashegyi Balaton Art Alkotóközösség kiállítása július 26-áig látogatható.

Jurisics-vár, Főnixház földszinti termei: Nagy Lajos gyűjtő petróleumlámpáiból látható kiállítás naponta 10.00–17.30 óráig.

Rum

Rumi Rajki István ÁMK, Művelődési Ház (Béke u. 3.): a Kőszegi Csók István Művészkör tagjainak kiállítása megtekinthető július 28-áig.

Fogadóóra

Szombathely – Dr. Czeglédy Csaba önkormányzati képviselő hétfőn 17–18.30 óráig fogadóórát tart a városháza földszinti házasságkötő termében.

Múzeum-mustra napi 12 órában

Sárvár – „A nyár forró napjai, esős órái egyaránt alkalmat kínálnak egy múzeumi túrára. Egy kellemes reggeli után ugyanúgy érdemes ellátogatni a sárvári múzeumba, mint a délutáni fürdőzést követően”, mondja a Nádasdy Ferenc Múzeum ajánlója. A múzeum délelőtt 9-től este 9-ig áll nyitva a vendégek előtt. A 12 órás nyitva tartás Európában is ritkaságszáma megy. Nyáridőben az sem utolsó szempont, hogy „a vastag falak a nagy kánikulában sem engedik be a meleget”. A Nádasdy múzeum 1300 négyzetméteren kínál látnivalókat állandó és időszaki tárlatain.

 

JÚLIUS 20.

Sri Chinmoy Marathon tizenötödször

Szombathely – Az idei, a 15. Szombathelyi Sri Chinmoy Maraton futóversenyt július 20-án 8 órától rendezik, szokás szerint a Hotel Ligetnél lesz a versenyközpont. Háromféle táv közül választhatnak a futás szerelmesei, illetve azok, akik a rendezvénynek a nagy tanítótól származó mottója szerint túl szeretnék szárnyalni önmagukat. A távok: 8 km-es mini maratón, 21 km-es felmaratón, 42,195 km-es maratón. Az útvonalat a Hotel Liget és a Parkerdő között körpályán jelölték ki. Előnevezni már lehet, a kedvezményes jelentkezés július 12-én zárul. Az időben nevezőknek emlékpólót biztosítanak a szervezők.

Nyitott a nyári egyetem

Szombathely – Ingyenesen látogathatók bárki szánára a Szent György Lovagrend XXI. Nyári Egyetemének nívós előadásai július 20-26. között. A rendezvény fő védnöke, dr. Veres András megyéspüspök, itt lesz a szombathelyi nagyprior, lovag Rónai András, az alsóőri nagyprior, lovag Kelemen László is. A programban előadó dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter, aki a nyitónapon (21-én) 11 órától a határvédelem szerepéről beszél. A nyári egyetem fő helyszíne a Brenner János Kollégium, kivéve, amikor a résztvevők lovag dr. Horváth Sándor etnográfus vezetésével Alsóőrbe utaznak. A nyári egyetemen a legjobb hazai történészek, régészek levéltárosoktól tanulhatnak az érdeklődők. Hangversenyt ad lovag Kátai Zoltán énekmondó.

 

JÚLIUS 19.

Halas Napok először a Pinka völgyében

Vaskeresztes - A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége többek között horgászversenyre, kispályás focitornára és halászléfőző versenyre várja az érdeklődőket július 19–20-án a Pinka-völgyi Halas Napokon. A rendezvény központi helyszíne a szövetség vaskeresztesi Horgászturisztikai Központja lesz. Szombat délelőtt 8.30-tól halételkészítő versenyen és kispályás labdarúgótornán mérhetik össze tudásukat a cégek, baráti társaságok amatőr csapatai. A hobbi pecásoknak kiírt horgászverseny ugyancsak 8.30-kor kezdődik a Pinka horvátlövői és szentpéterfai szakaszán, valamint a vaskeresztesi holtágon. Délután kulturális műsorok színesítik a programot, többek között térség táncsoportjai, énekkarai, zenekarai is fellépnek. A nap élő koncertekkel zárul. Vasárnap 8 órától műlegyező kupának ad otthont a Pinka és a Gyöngyös, valamint gyermek horgászvetélkedő (horgászat, elmélet, célbadobás) lesz Vaskeresztesen. Nevezni csak előzetesen lehet a szövetség elérhetőségein, vagy a szövetség munkatársainál. A halászléfőző versenyre és a kispályás focitornára július 8-ig, míg a horgászversenyre július 15-ig lehet jelentkezni.

Csákány–Körmend kajak-kenu futam

Csákánydoroszló – A Bereki Bárkás Egylet július 19-én, szombaton rendezi meg az idei Csákány–Körmend kajak-kenu futamot. Nevezni 10.30 és 12 óra között lehet a rajthelyen, a Vízi Vándor Kempingben. A 16 kilométeres táv célja a szervező egyesület telephelyénél, Körmenden lesz. A verseny legjobbjait értékes nyereményekkel jutalmazzák, és minden résztvevő kedvezményesen vásárolhat belépőt az AlteRába Fesztivál szombati programjaira.

Ismét kertmozi a belvárosban

Szombathely – Az idén is nyáresti, ingyenes mozizásra várja az érdeklődőket az Agora – Savaria Filmszínház. A mozi melletti teraszon július 19-étől minden szombaton 21 órakor könnyed vígjátékok peregnek a vásznon. Első alkalommal Koltai Róbert nagysikerű vígjátékát, a „Sose halunk meg”-et láthatják az érdeklődők, aztán július 26-án a 60-as éveket idéző Csinibaba, augusztus 2-án a Hungária együttes történetét feldolgozó Made in Hungária, augusztus 9-én pedig a Mamma Mia! című zenés film szórakoztatja a kikapcsolódni vágyókat. Az első szombaton tehát mindjárt jó kezekbe kerülünk: Gyuszi bácsi gondjaira bízhatjuk magunkat. Vállfák, kalandok, beavatás – sok nevetés, és végül valami kaparás a torok tájékán. Koltai Róbert – és más „klasszukusok” – mellett az időközben ismét Amerikában szerencsét próbáló Szabados Mihály tűnik föl a vásznon: őt vezeti be az életbe Gyuszi bácsi, de alaposan.

A Haladás utolsó edzőmérkőzése

Szombathely – Szombaton 11 órakor az NB II-es Soproni VSE ellen játssza le a jövő szombati, Újpest elleni bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési mérkőzését a Szombathelyi Haladás NB I-es labdarúgócsapata. A edzőmeccsnek a Király Sportlétesítmény ad otthont.

Megtartják a 32. Balaton-átúszást

Budapest – Kétszeri halasztás után szombaton megtartják a 32. Balaton-átúszást a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5200 méteres távon. A Balaton térségében nyárias, meleg idő és 25-26 fokos vízhőmérséklet várható. Nevezni a révfülöpi futballpályán lehet reggel 7 órától 13.30 óráig, a rajt 8 órától 14 óráig folyamatos lesz.

Falu- és sportnap

Telekes – Az önkormányzat és a helyi sportegyesület július 19-én szombaton a falunapot és egyben sportnapot tart a sportpályán. Lesz lovasbemutató, főzőverseny, arc- és hennafestés, csillámtetoválás, fellépnek hegyháti dalkörök és néptáncegyüttesek, műsort ad Bohém Nagy Zsoló, Sláger Tibó, Jó Laci Betyár, valamint a helyi óvodások. Este a Légió együttes zenél.

 

GITÁREST

Szombathelyen, a Sörpatika kertjében szombat este nyolctól Tom Lumen tart gitáros estet.

MULATÓS

Szombathelyen, a Sláger Mulató kerthelyiségében szombat délután négy órától monstre mulatós program várja az érdeklődőket. Fellép a Mercy együttes, Tajtiboy, a Sorry N', Győzike, Éder Gabi és Monita, Sihell Ferry és Henna, valamint Luigi is.

Az utolsó edzőmeccs a rajt előtt

Szombathely – Szombaton 11 órakor az NB II-es Soproni VSE ellen játssza le a jövő szombati, Újpest elleni bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési mérkőzését a Szombathelyi Haladás NB I-es labdarúgócsapata. A edzőmeccsnek a Király Sportlétesítmény ad otthont.

Koncert, Szombathely

Szombathelyi Képtár: július 19.-én 16 órakor Alter Ego Ensemble és Tömösközi László koncertje. A zeneszerzés mesterkurzus zárókoncertje.

Kiállítás, Szombathely

Savaria Múzeum nyitva: kedd–vasárnap 10–18 óráig. Mi is nyaraltunk az Adrián! – Kiállítás július 27-éig látogatható. Aki megnézi a kiállítást, nosztalgiázhat a 30–40 évvel ezelőtti tengerparti nyaralások emlékeit látva. A régi fényképeket, filmfelvételeket és a 70-es, 80-as évek jellegzetes üdülési kellékeit látogatóink segítségével gyűjtöttük össze, így minden darabja egy-egy személyes történetet rejt.

Smidt Múzeum: kedd–péntek, vasárnap 10–17 óráig. Időszaki kiállítás: A Nagy–testvérpár emlékezete (A szombathelyi származású kétszeres Európa–bajnok és kétszeres olimpiai bronzérmes páros műkorcsolyázó Nagy Marianna és Nagy László nemzetközi pályafutásának személyes emlékei, külön kiemelten szombathelyi vonatkozásaik). Vasárnap, Irány az Adria! 14.30-kor ingyenes tárlatvezetés az Üdvözlet az Adriáról! című kiállításban.

Szombathelyi Képtár: kedden, szerdán és péntek–vasárnap 10–17 óráig, csütörtökön 10–18 óráig. Műhelytitok – Sütő Éva iparművész kiállítása. Sütő Éva a Vas megyei művészeti élet évtizedek óta jelentős alkotó tagja, állandó kiállítója a szombathelyi Nemzetközi Textilbiennálénak és triennálénak. Textil- és bőrmunkái kísérletező kedvét, szín- és formagazdagságát bizonyítják. Foglalkozik történelmi témákkal, a nemzet jelleg vonatkozásaival, szombathelyi lokálpatriótaként a város múltjával és értékeivel. Munkái több műfajban készülnek: fal- és tértextil, zászló és minitextil, használati tárgyak vagy lírai szobrok. A tárlat augusztus 10-éig tekinthető meg. Tengerre magyar! – Fiume magyar emlékezete. Skultéty Csaba gyűjteménye. Vasárnap Irány az Adria! 15.30-kor ingyenes tárlatvezetés a Tengerre magyar! című kiállításban

Kőszeg

Koronaőrző bunker (Kálvária I. stáció előtt): a magyar szent korona történetét bemutató kiállítás tekinthető meg szombatonként 13–17 óráig, csoportok előzetes bejelentkezés alapján látogathatják a tárlatot. Európa ház (Chernel utca 14. I. em.): Garas Kálmán fotográfus, fotóművész, Musica Savaria – muzsikus portrék Szombathelyről – című fotókiállítása megtekinthető július 28-áig.

 

JÚLIUS 18.

Hamisítatlan blues az udvarban

Szombathely – Egész nyáron szabadtéri koncertek országszerte. Egy hűvös teraszon nincs is jobb dolog a közös ejtőzésnél! Hétvégén is lesz kínálat bőven. Mindjárt itt a péntek és az időjósok szerint elvonulnak az esőfelhők. Este kilenckor a Zsinagóga Udvarban a Westend Blues játszik igazi hamisítatlan bluest. A zömében hivatásos muzsikusokból álló banda több mint egy évtizede lepi meg fergeteges hangulatú koncertekkel a közönséget. Ez most sem lesz másként.

Sanzon és bor

Kőszeg – Péntek este kilenctől sanzon szól majd a Tóth pincészetben. Horváth Meggie énekel, Peltzer Géza harmonikázik. A Tóth pincészet rendszeresen tart a nyári időszakban zenés rendezvényeket, amelyekre meg is telik az udvar. A leggyakoribb fellépő itt Meggie, aki zenésztársával, Peltzer Gézával több műfajban is otthonosan mozog. Ezen a pénteken főleg sanzonok kerülnek műsorra: a legismertebb – elsősorban Edith Piaf-dalok – francia sanzonokon kívül a régi magyar dalok is felcsendülnek harmonikakísérettel. De ha a hangulat úgy kívánja, ráadás is lesz a hatvanas-hetvenes évek táncdalaiból.

A gyógyfürdő története

Bük – Bernáth Lajos: A büki gyógyfürdő képes krónikája (1957-1979) című művét mutatják be július 18-án, pénteken 17 órakor a büki művelődési központ tanácstermében. Ágh Péter országgyűlési képviselő és Németh Sándor polgármester köszöntője után a leszármazottak és az egykori munkatárs beszél Bernáth Lajosról, majd a kiadók mutatják be a kötetet. Végül a fürdő későbbi korszakairól hangzanak el előadások.

Koncert, Szombathely

Szombathelyi Képtár: Pénteken 20 órakor, Nagy Péter (zongora) és Jeanne-Marie Conquer (hegedű) koncertje. Bartók: Szóló szonáta hegedűre, Első rapszódia, 2. szonáta, Kontrasztok.

Záróbuli a Story-val

Répcelak – A térség egyik legjobb bulizenekara, a Story együttes lép fel péntek este tíz órától a répcelaki Korona Klubban. A népszerű szórakozóhelyen ezzel rövid időre vége szakad a buliknak, de hamarosan újra várják vendégeiket. A club péntek estére felhőtlen, vidám partihangulatot ígér, erre a legjobb garanciát eddigi programjaik jelentik.

BLUES

Szombathelyen, a Szimfónia kávézóban pénteken este fél kilenctől West and Blues koncert lesz.

SANZON

Kőszegen, a Tóth Pincészetben péntek este kilenctől Meggie és Géza harmonika kísérettel mutatnak be magyar és francia sanzonokat.

FALUNAP

Viszákon e hét végén rendeznek falunapot. Péntek este a Magnum zenél, holnap fél öttől Kaczor Feri énekel, este fél tíztől az Ocho Macho játszik.

VILÁGZENE

Sárváron, a VI. Nádasdy Történelmi Fesztivál keretében a hét végén nép- és világzenei koncerteket is tartanak.

Dübörgő rock és alterpop

ALTERÁBA Körmend – Bár szerdán már megkezdődött az ötödik AlteRába, ám a három legerősebb nap még hátravan a fesztiválból. A nagyszínpadon péntek este hat órától Ed Philips és a Memphis Patrol, az Ocho Macho, Péterfy Bori és a Love Band, a Vad Fruttik és a Heaven Street Seven, holnap az Elefánt, a Fish, a 30Y, a Depresszió, valamint az Alvin és a Mókusok (képünkön), vasárnap fél hattól pedig a Müller Péter and Friends projekt, a Pál Utcai Fiúk, a Kiscsillag, a Quimby, illetve a Mátyás Attila Band játszik. A kisszínpadon ma délután a Fatal Error, este pedig az Anonym Projekt, holnap a West Alfa és a Soulwave, míg vasárnap Kardos-Horváth János és a Kocsmazaj zenél.

Fogathajtó verseny immár negyedszer

Viszák – Negyedszer rendezi meg a viszáki önkormányzat fogathajtó versenyét. A település sportpályáján 13 órakor kezdődik a viadal a kétfordulós akadályhajtással – egyszeri összevetéssel. A pálya átépítése után a vadászhajtással folytatódik a program, amelyben lesz még szabadidős fogathajtás, az eredményhirdetés után pedig tombolasorsolás (a fődíj egy belovagolt hátasló nyereggel), majd bál is.

 

JÚLIUS 17.

El Kazovszkij a Jurisics-várban

Kőszeg – El Kazovszkij műveiből nyílik kiállítás július 17-én (csütörtökön) 18 órakor a Jurisics-vár lovagtermében. A tárlatot Siklós Péter, az El Kazovszkij Alapítvány kuratóriumának elnöke ajánlja a közönség figyelmébe, köszöntőt mond Pócza Zoltán igazgató. A megnyitó után Urai Dorottya tart előadást. A tárlatot Trifusz Péter rendezte, kurátorok: dr. Lőrincz Zoltán és Pócza Zoltán.

Főtéri nyári esték tánccal, énekkel

Sárvár – A város főterén is tombol a nyár: csütörtök, péntek és szombat esténként nyolc órától zenés-táncos produkciókkal szórakoztatják a Kossuth tér közönségét. Csütörtökön Kóta Pált és Juhász Balázst hallhatják az arra járók, pénteken a Nádiverebeké lesz a színpad, szombaton pedig Cerah hastánccsoport tagjai kápráztatják el a közönséget.

 

JÚLIUS 16.

LMP-s fogadóóra

Szombathely – Horváth Zoltán önkormányzati képviselő szerda 16–17 óráig fogadóórát tart az LMP irodájában (Szombathely, 11-es Huszár út 3.).

Eötvös-opera és ösztöndíjas jazz

Szombathely – A Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjának előadótermében szerdán 19 órakor kezdődik Eötvös Péter Paradise reloaded (Lilith) című operájának vetítése, a szerző bevezetőjével. a program ingyenes. Ugyancsak ma, 21 órakor a Lakatos Ablakos Dezső-ösztöndíjasok adnak jazzkoncertet a weöres Sándor színház Klubjában. Föllép Vörös Janka (ének), Pozsár Máté (zongora), Lakatos Pecek Krisztián (bőgő). A vetítés és a koncert is a Nemzetközi Bartók Fesztivál kínálatából való.

 

JÚLIUS 15.

Kiállítás, Szombathely

Smidt Múzeum: kedd–péntek, vasárnap 10–17 óráig időszaki kiállítás: a Nagy testvérpár emlékezete (A szombathelyi származású kétszeres Európa–bajnok és kétszeres olimpiai bronzérmes páros műkorcsolyázó Nagy Marianna és Nagy László nemzetközi pályafutásának személyes emlékei, külön kiemelten szombathelyi vonatkozásaik)

Iseum Savariense

Kedd–szerda és péntek–vasárnap 10–17 óráig, csütörtökön 10–18 óráig. Út az Adriához – a Mediterráneum vonzásában; Örökzöld szentély – az Adria növényvilága. A kiállítás ízelítőt ad az egykor Savariában élt rómaiak életmódjából és kapcsolataiból, a mediterrán világból, amelyből a Borostyánút mentén fekvő városok közül talán éppen Savaria kapta a legtöbbet. Az Iseumban az Adria partvidékének jellegzetes őshonos és mediterrán növényei is láthatóak lesznek. A kiállítás október 5-éig tekinthető meg.

Kőszeg

Európa ház (Chernel utca 14. I. em.): Garas Kálmán fotográfus, fotóművész, Musica Savaria – muzsikus portrék Szombathelyről – című fotókiállítása megtekinthető július 28-áig.

Körmend

Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum, állandó kiállítások: Batthyányak nemzetsége – kiállítás a kastély dísztermében, tapintható műtárgyakkal kiegészítve; Cipőtörténeti gyűjtemény. Időszaki kiállítás: Vár a kastély – A körmendi hercegi kastély évszázadai. Nyitva tartás: kedd–vasárnap 10–17 óráig.

Ütős Amadinda

Szombathely – A Nemzetközi Bartók Fesztivál mindig visszavárt vendége az Amadinda ütőegyüttes, amelyhez ezúttal vendégeket is fogadott a Bartók Terem színpadán. A műsorból nem hiányzott az egzotikus „hangszerpark”, a jávai és balinéz ritmusok megszólaltatására. A fesztiválprogramban kedd este az Alter Ego és Ryoko Aoki (nő ének) koncertje következik, Tömösközi László közreműködésével. Kezdés 20 órakor a WS Színházban. Szerdán felvételről láthatjuk Eötvös Péter Lilith című operáját.

Képeslapok, történetek

Sárvár – A Nádasdy Ferenc Múzeum négy éven át naponta egy-egy képeslappal emlékezik az I. világháborúra. Négy év – 1597 nap, 1597 képeslap és ezernyi történet. Ezzel a mottóval indította el egyedülálló vállalkozását a Nádasdy Ferenc Múzeum, amely különleges módon emlékezik meg a Nagy Háborúról. Négy éven keresztül folyamatosan tárják a nyilvánosság elé honlapjukon a múzeum I. világháborús képeslapgyűjteményét. A 2018. november 11-éig tartó kezdeményezéssel azt szeretnék érzékeltetni, hogy a háború az élet minden területét érintette. A képeslapok mellé történeteket és olyan írásokat kínálnak, amelyek a front eseményei mellett a politikai és a hadi hátteret, a hátország hétköznapjait is bemutatják.

 

JÚLIUS 14.

A Frici : Hollósi Frigyes emlékére

Kőszeg - Hollósi Frigyes színművész évekig elmaradhatatlan szereplője volt a várszínházi bemutatóknak: lénye hozzánőtt a városhoz, szeretett itt lenni. Utoljára az Egy elsurranó patkány című Kristóf Ágota-dráma kőszegi – egyúttal magyarországi – ősbemutatójában, Gergye Krisztián rendezésében nyújtott megrázó, felejthetetlen alakítást, 2012-es halálával tapintható, pótolhatatlan hiányt hagyott maga után. A Kőszegi Várszínház tavaly megkezdte „A Frici"-estek hagyományát: július 14-én 20.30-kor újra Hollósi Frigyesre emlékeznek a kollégái.

KMKK, turnéállomás

Celldömölk - Zenés programot kínál a Cselekvő Összefogással Celldömölkért Egyesület és az Együtt Celldömölk Városért Egyesület július 14-én (hétfőn) 18 órakor a KMKK-ban. Ian Anderson és Roddy Clenaghan vasi turnéján érkezik Cellbe, a jó kapcsolatokat Sárvár – személyesen Markó Péter – generálta. Ian Anderson karrierje négy évtizede tart: 16 évesen kezdett gitározni. Zenekar- és fesztiválalapító (Jethro Tull!), „beturnézta" a világot. Most saját szerzeményeit énekli. Roddy Clenaghan skót énekes, gitáros, a balladák mestere, akinek „csodálatos atmoszféra-teremtő képessége van". Meglátjuk, meghalljuk!

 

JÚLIUS 12.

BDK: képeslapok országos kiállítása

Szombathely - A Berzsenyi Dániel Könyvtár földszinti előadótermében július 12-én (szombaton) 10 órakor nyílik meg a Képes Levelezőlap-gyűjtők Egyesületének országos kiállítása. Az évről évre megrendezett tárlat az idén még különlegesebbnek ígérkezik, hiszen az egyesület 25 éves évfordulója apropóján az elmúlt évek legjelentősebb eseményeit, kiállításait bemutató dokumentum-válogatás (cikkek, fotók, aprónyomtatványok stb.) is kapcsolódik hozzá. Az eseményt megnyitja Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, közreműködik a Tejút együttes.

Madzagos délután - A skanzen szőni, fonni hívja a közönséget

Szombathely - A len- és kenderfeldolgozás munkafázisaival ismerkedhetnek meg a Vasi Skanzen látogatói szombaton 15 órától. Az is kiderül, hogyan készül a gatyamadzag. Csináld magad!, ajánlja a Vasi Skanzen. A len és a kender feldolgozásának módozataival, fázisaival ismerkedhetnek meg a látogatók ma 15 órától. De nem csak azzal: A len és a kender botanikus szemmel című előadás 15.30-kor kezdődik, az előadó dr. Balogh Lajos. A tudományos megalapozás során sok más mellett kiderül, hogyan juthatunk „a szántóföldről a bő gatyába, azaz miből is lesz a bugyogó". A len- és kenderfeldolgozás eszközeiből, képeiből minitárlat nyílik erre a délutánra, a gyerekek megtudhatják, hogyan készül a kisvakond nadrágja. És hogy fonás közben senki ne merüljön hosszú Csipkerózsika-álomba, az orsó kezeléséről is szakszerű tanácsadás hangzik el. Ki lehet próbálni a kötélverést: a gatyamadzagtól a hajókötélig. A „Pólyakötőtől a vég vászonig" című blokk arról ad hírt, hogy miképpen dolgoztak a takácsmesterek. Akinek ahhoz támad kedve, virágokat is összeszőhet – és az alkotását haza is viheti.

Falunapot tartanak a városrészen

Celldömölk/Izsákfa - Labdarúgó mérkőzéssel kezdődik az évről évre megrendezett izsákfai falunap július 12-én (szombaton) 13 órakor. Délután 3-kor Geiger Nikoletta mesemusical-dalokat énekel, 15.30-kor a Kemenesalja Néptánccsoport lép föl, 16 órakor a felnőttekből verbuválódott, Nagy Márta vezetésével működő Ultraviolák Bábcsoport előadása következik. Negyed 5-kor Fehér László polgármester és Erdélyi Antal, a város alsósági-izsákfai részönkormányzati vezetője mond köszöntőt, aztán ismét Geiger Nikoletta lép színre, sláger-összeállítással. Hat órakor a Flame együttes koncertezik. Este 7-től hajnali kettőig tart a falunapi bál, közben 17-től 19 óráig: vacsora a faluház parkjában. A kulturális programot a Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár szervezi.

Kemencépítők hete Csehovval, Hobóval

Viszák - Július 12-én megkezdi a munkát Viszákon a Kós Károly Egyesülés Vándoriskolája. A Tündérkertbe és könyékére harmadszor érkeznek építész-hallgatók Csernyus Lőrinc vezetésével. Ezúttal közösségi kemence épül. A kemenceépítő hét estéin – július 12-étől 18-áig – gazdag kulturális program várja a Pajtaszínház és Galériában, Szarvas József portáján. Föllép a szombathelyi Mesebolt, a celli Soltis színház, Csehov-komédiákat hoz a beregszászi színház, koncertezik a Góbé együttes, Hobo „Tudod, hogy nincs bocsánat" című József Attila-estjét mutatja be. Szávai Viktória és Dinyés Dániel a Sárkánylehelet című Weöres Sándor-estet (a budapesti Radnóti Miklós Színház előadását) ajánlja a közönség figyelmébe. És akkor az őrségi táj nyújtotta élményekről, a Szarvas-porta zöldben pompázó kertjéről még nem is beszéltünk.

Kiállítás, Szombathely.
Savaria Múzeum nyitva: kedd–vasárnap 10–18 óráig. Mi is nyaraltunk az Adrián! – Kiállítás július 27-éig látogatható. Aki megnézi a kiállítást, nosztalgiázhat a 30–40 évvel ezelőtti tengerparti nyaralások emlékeit látva. A régi fényképeket, filmfelvételeket és a 70-es, 80-as évek jellegzetes üdülési kellékeit látogatóink segítségével gyűjtöttük össze, így minden darabja egy-egy személyes történetet rejt. Vasárnap Irány az Adria! 14.30-kor ingyenes tárlatvezetés az Út az Adriához kiállításban. 16 órakor ingyenes tárlatvezetés a Víz alatt – múlt felett című kiállításban.

Vasi Skanzen: kedd–vasárnap 9–19 óráig. Szombaton 15-19 óráig Csináld magad! és termelői piac. Len- és kendermunkák – textilszövés. A töréstől a fésülésen át a szövésig. Vásár házi, kézi, natúr és biotermékekből.

Iseum Savariense: kedd–szerda és péntek–vasárnap 10–17 óráig, csütörtökön 10–18 óráig. Út az Adriához – a Mediterráneum vonzásában; Örökzöld szentély – az Adria növényvilága. A kiállítás ízelítőt ad az egykor Savariában élt rómaiak életmódjából és kapcsolataiból, a mediterrán világból, amelyből a Borostyánút mentén fekvő városok közül talán éppen Savaria kapta a legtöbbet. Az Iseumban az Adria partvidékének jellegzetes őshonos és mediterrán növényei is láthatóak lesznek. A kiállítás október 5-éig tekinthető meg. Vasárnap, Irány az Adria! 14.30-kor ingyenes tárlatvezetés az Örökzöld szentély című kiállításban.

Hegyfalu. Képeslap Múzeum (Kossuth Lajos u. 19.): hétfőtől vasárnapig, 8–18 óra között látogatható (ettől eltérő időpontban telefonos egyeztetés után). A Trianon teremben a „Vasút világa” és a „Palócföld” című tárlat látható, a fogadóteremben Batthyány Lajos és kora, a belső teremben pedig a „Gyermeknap” és az „Újszövetség” címmel összeállított tárlat tekinthető meg. 

Kőszeg. Hotel Irottkő aula: a vonyarcvashegyi Balaton Art Alkotóközösség kiállítása július 26-áig látogatható.

Jurisics-vár: keddtől vasárnapig, 10–17 óráig látogatható. Megtekinthető tárlatok: Kőszeg Árpád-kori várai; Kőszeg a 15. században; Nagyhatalmi szembenállás Európában a 15. században; Szulejmán 1532-es hadjárata, Kőszeg ostroma; A kőszegi zálogbirtokosok; Eszterházyak; Földesúri asztal és konyha; Somogyi Győző Történelmi Arcképcsarnoka; de látogatható még a fegyvertár, a lovagterem, történelmi katonai viseleteket és fegyverzetet bemutató grafikai kiállítás, kőtár, a vár nyugati tornya; a kicsiket pedig a földszinten játszósarok, íjászat várja. 

JÚLIUS 11.

Eötvös Péterrel a Bartók Fesztiválon

Szombathely - Ez az a program, amely helyet ad Szombathelynek a nemzetközi kulturális-művészeti élet térképén. A pénteken kezdődő Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál dupla jubileum jegyében szerveződött: a 30 éves fesztivál a 70 éves Eötvös Pétert ünnepli. Pénteken este a képtár ad helyet az esemény „felvezető koncertjeinek": Szokolay Balázs zongoraestje után Manul Zurria fuvolaestje következik. Július 12-én (szombaton) 20 órakor kezdődik a Bartók Teremben a fesztivál nyitókoncertje. A Savaria Szimfonikus Zenekart Madaras Gergely vezényli, közreműködik Akiko Suwanai (hegedű), Meláth Andrea, Kovács István (ének). Elhangzik Eötvös Péter két kompozíciója, valamint Bartók Bélatól A kékszakállú herceg vára. A koncertet beszélgetés vezeti be, 19 órától a színpadon: Eötvös Péter.

Diplomaosztó a Savaria moziban

Szombathely - A szombathelyi Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központja július 11-én (pénteken) 10 és 14 órakor, illetve július 12-én (szombaton) 10 órakor az Agora – Savaria moziban tartja diplomaosztó ünnepségeit. Köszöntőt mond: prof. dr. Faragó Sándor, az egyetem rektora és Horváthné dr. Molnár Katalin, a SEK elnök-rektorhelyettese.

Házaspárok lelkigyakorlata

Szombathely - Pénteken kezdődik a Martineum Felnőttképző Akadémián a házaspárok lelkigyakorlata, amit Bodorkós Imre egyházmegyei családreferens vezet. Ezalatt gondoskodnak a gyermekek felügyeletéről.

Hopplá és itt is lesz a fesztivál

Szentgotthárd – Július 11-én és 12-én 25. alkalommal rendezik meg a Hopplá Fesztivált a Várkertben. Az egész családnak jó kikapcsolódást nyújtó programon fellép a 100 Folk Celsius, de lesz Delta buli is. Az első napon felbőgnek a veterán- és terepmotorok a körmendi Vasparipa Egylet segítségével. Ezek körbejárják majd a várost. A gyerekeknek lesz az ingyenes ugrálóvár és kézműves foglalkozás. Fellép: Hahó, Öcsi, Secret Valley, Kalapács és az Akusztika, Zaporozsec, Ossian, Saves As, AC/DP.

Szeretemképek a Színházban

Szentgotthárd - Július 11-én 18 órakor nyílik a szentgotthárdi Színház aulájában „Szeretemképek" címmel Herczeg Rita, Jene Sándor, Simon Attila és Steffel Csaba fotóiból összeállított kiállítás. A kiállítást Csomósné Boros Erika ajánlja a látogatók figyelmébe. A megnyitón közreműködik Varga Bence.

Vonatozás a két bohóccal

Bük - Ezen a nyáron is elindul a településen a gyerekek kedvence, a Mesevonat. Július 11-étől négy pénteken délelőtt 9 órakor fűti be a mozdonyt a két bohóc, Csiperke és Csuporka, a Szamóca Színház két színésze. Az első megállóban bohócversenyre hívják az utasokat, majd a Kóczán házhoz érve a gyerekek segítségével bábszínházat építenek. Az itt bemutatott zenés mesejátékban számos népszerű figura megelevenedik majd.

Folk-forgatag aratóünneppel

Bük, Bükfürdő - A III. Etno-Folk Forgatagot július 11-én, az aratóünnepet július 12-én rendezik meg Bükfürdőn. A zenés forgatagban föllép a United Folk Orchestra (péntek 18 óra), a Buda Folk Band (19.30), Herczku Ági és bandája (21.30), végül a Bohemian Betyars (23.45). Szombaton 15 órakor ökumenikus istentisztelettel kezdődik az aratóünnep, 16 órakor indul a felvonulás (Bükről Bükfürdőre), a kézikaszás aratóbemutató 18 órakor kezdődik, aztán itt is a folklór veszi át a főszerepet. Lesz néptánc (Vitnyédről), föllép a Beshodrom (21 órakor), 22.30-kor pedig megkezdődik az aratóbál.

Fazekastalálkozó kályhaépítő versennyel

Magyarszombatfa - Nemzetközi fazekastalálkozó és vásár lesz hétvégén a településen. A programok pénteken egy szakmai nappal kezdődnek, majd szombaton reggel 10 órától már kínálják termékeiket az árusok. A vásár hivatalosan 11 órakor nyílik meg, a hagyományokhoz híven megkoszorúzzák a fazekasok emléktábláját. Lesz korongozás, kézműves foglalkozás, kulturális műsor. Indul vezetett túra és furfangos vetélkedőkkel kinyit a játszóház is. Idén jótékonysági programban is részt vesz a település, szombaton reggel kilenc órakor kezdődik a cserépkályha-építő verseny, melynek eredményét délután három óra körül hirdetik ki. A megépült 20 kályhát rászorulóknak adják tovább. A kézműves vásár vasárnap is folytatódik, ugyanezen a napon tartják a hagyományos gödörházi búcsút is. Aznap is lesz korongozó verseny, továbbá népzenei és néptánc csoportok is fellépnek.

A lepkék világa

Szalafő - A nemzeti park munkatársai Őrségi Lepkekalandra várják az érdeklődőket hétvégén az Őrségi Népi Műemlékegyütteshez. Július 11-én, pénteken délután négy órától este nyolc óráig előadásokkal kezdődnek a programok, lesz szó a lepkevédelemről és a fényképezés történetéről is. Este kilenctől pedig megfigyelik az éjszakai lepkéket is. Szombaton reggel kilenc órától indul a Lepkefutam, amelynek az a célja, hogy adott területen, adott idő alatt minél több nappali lepkefajt figyeljenek meg a résztvevők. A verseny végén, 17 és 18 óra között minden résztvevőnek le kell adnia az adatlapját és a digitális fotókat. Ezt követően szakmai zsűri rangsorolja a résztvevőket a megfigyelt fajok száma alapján és ellenőrzi a bizonyítófotókat is. Lesz még szakvezetett lepkésztúra, fotóstanfolyam, játszóház, egész nap meg lehet nézni a lepkefotó és lepkepreparátum kiállítást, s lehet éjjel is lepkéket figyelni. Vasárnap is folytatódnak a programok: 10 órától lepkésztúra indul, kinyit a játszóház, délután egytől pedig fény derül az érzékeny lepkeélőhelyek gyakorlati kezelésének módjára Kercaszomoron.

 

JÚLIUS 10.

Fontos a szűrés és a megelőzés

Szombathely - A megelőzés és a szűrés népegészségügyi jelentősége című előadással folytatódik a Genius Savariensis Szabadegyetem egészségügyi kurzusa július 10-én 15.30-kor az MMIK-ban. Az előadó Vértes László főorvos, egyetemi oktató.

Három a szép lány, de mennyi a fiú?

Kőszeg - Shakespeare-bemutatóra készül a várszínház: a Vízkereszt, vagy bánom is én (fordította Nádasdy Ádám) premierje július 10-én (csütörtökön) 20.30-kor kezdődik a Jurisics-vár udvarán. Mindenki mást szeret, mindenki játszik, és van olyan is, aki szép lány létére fiúruhát ölt. Van hajótörés, menekülés, keresés, félreértés; és persze megvan a nagy rátalálás is. Mindez nagyszerű színészekkel, Znamenák István rendezésében, összesen nyolc estén a Kőszegi Várszínházban. Kihagyni nem érdemes.

 

JÚLIUS 9.

Házhoz mennek a hetyei múzsák

A XXIII. Hetyei Nemzetközi Művészeti Napok – mások mellett a helyi önkormányzat és a Múzsa Egyesület támogatásával – programjában házhoz mennek a múzsák: a Hetyei Daloskör és a Sozzva kvintett Oláh Sándor és Sellyei Márta vezetésével útra kelt. Szerdán a peresznyei idősek otthonában adnak műsort, csütörtökön 18 órakor Kőszeg, az időskorúak szociális intézete következik, pénteken Acsád az úticél. A sorozat július 12-én Inotán ér véget. A művészeti napok programjában kapott helyet a Doberdó című fotókiállítás, amely Benkő Sándor fotóriporter és Kozma Gábor újságíró utazásának élményeit örökíti meg. A tárlat az egyházashetyei Berzsenyi-emlékházban várja az érdeklődőket. Ugyancsak a művészeti napok keretében egy hétig próbál a gyerekekből verbuvált Zörej zenekar a művelődési házban.

 

JÚLIUS 8.

Krisztina bárónő – könyvbemutató

Szombathely – Varga-Körtvélyes Zsuzsanna: Krisztina bárónő című könyvének bemutatója július 8-án, kedden 17 órakor lesz a Berzsenyi Dániel Könyvtár földszinti előadótermében. A szerzővel Nagy Éva könyvtárigazgató beszélget.

 

JÚLIUS 7.

Templomi Tibia-hangverseny

Szombathely – Régi korok kamaramuzsikája címmel ad koncertet a Békefi Antal Attila művészeti vezetésével működő Tibia kamaraegyüttes július 7-én 20 órakor az evangélikus templomban. Közreműködik Bereczki Juianna csembalóművész.

Gy. Szabó Bélára emlékeznek

Sárvár – Emlékkiállítással tisztelegnek Gy. Szabó Béla grafikusművész előtt a sárváriak. A tárlat július 30-áig, hétköznapokon 10-17 óráig, szombatonként 9-13 óráig tekinthető meg a Galeria Arcisban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!