a helyzet

2017.12.15. 06:30

Égig érjen a fa!

Toót-Holló Tamás

Sokszor megtalált már a biztatás, hogy szavazzak az Európai Év Fája versenyében a magyar fára. Utána mindig boldogan konstatáltam, hogy mi, magyarok micsoda sikerrel szerepelünk ezen a megmérettetésen. Most úgy esett, hogy ellenőrizni szerettem volna, tart-e még ez a lendületünk. Örömmel láttam, hogy például tavaly is kiugróan szerepeltünk: a bátaszéki molyhos tölgyünk csaknem 73 ezer szavazattal tört az élre.

Hogy miért néztem utána ennek a szépséges fáinkkal együtt a magyar összefogást is dicsérő történetnek? Mert hírül adták, hogy Magyarországon a Rákóczi Szövetség hivatalosan is felkarolta a Minority SafePack európai kezdeményezését, melynek az a célja, hogy az Európai Unió jogi lépéseket tegyen az őshonos nemzeti kisebbségek védelmében. A magyar érdek ebben az ügyben tényleg szembeszökő, nem véletlen hát, hogy Romániában az RMDSZ vezeti az aláírásgyűjtést, s már 231 ezer tételnél járnak, amivel az országra előírt 24 ezres küszöbértéket jóval túlteljesítették.

A listán Magyarország a második ötezret meghaladó aláírással, de ezzel még nem értük el a számunkra előírt csaknem 16 ezres küszöböt. De semmi gond: a határidő jövő áprilisban jár le. A feladat tehát adva van:

ahogyan a gyönyörű magyar fákért képesek voltunk összefogni, most az unió előtt kell példát mutatnunk.

Értve a fák útmutatását, ahogyan a magasba törnek. Oda, ahol Illyés versének örök tanulsága szerint az igazán megtartó erejű otthonunk van. Haza, a magasban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!