Púder Nélkül

2010.12.18. 06:58

Alberti Zsófi, kívül-belül

Alberti Zsófiával, a szombathelyi Weöres Sándor Színház színésznőjével smink-titkokról meg a külcsín és a belbecs összefüggéseiről beszélgettünk: tükör előtt.

Ölbei Lívia

Amikor kézbe veszi azt a "királylányos" tükröt, arcán nemcsak a ragyogó, üde, fiatal színésznő mosolya villan föl, hanem valami más is: mintha egy négy-öt éves kislány próbálgatná nagy ártatlansággal, hogy milyen lesz majd nőnek lenni.

"Igen, kislánynak is pont ilyen lehettem. Fontosnak tartottam például, hogy minden reggel szép ruhában menjek óvodába. Nem, nem voltam akaratos - de nem is kellett követelőznöm: anyukám mindig segített, szeretett 'királylánynak öltöztetni' ez volt a mi közös játékunk. A 'lógós is, meg copfi is' frizurát szerettem a legjobban" , néz ki a tükörből a színház  pontosabban még az MMIK  öltözőjében, amelynek asztalán szempillantás alatt ott sorakoznak a vidám kis piros neszesszer kincsei: rúzs, pirosító, szempillafesték (a biztonság kedvéért). "Hamar megtanultam, hogy szépnek lenni valami olyasmi, aminek örülnek az emberek. Hogy mosolyogni  alapkövetelmény."

Aztán persze Zsófi életében is eljött a kicsit mindig tüskés kamaszkor: a kötelező bő pulcsival, farmerrel és tornacipővel. És bár a színművészeti egyetemen önálló tantárgyat nem szentelnek a sminkelés tudományának, a tanárok nagy gondot fordítanak arra, hogy a színész-hallgatók elhiggyék: figyelniük kell a külsejükre. Nem is a külsejükre: hanem inkább arra, hogy miféle energiákat közvetít a tartásuk, az arcjátékuk, a mosolyuk (vagy mosolytalanságuk); hogy mit üzennek a gesztusaik a külvilágnak. Zsófi azt mondja, hogy bár egy kis szempillafesték meg némi pirosító tényleg hozzájárulhat a sikerhez  a pozitív energiák áramoltatásához , kedvesség nélkül több kilónyi festékkel sem megyünk semmire. Egy pici kedvesség viszont csodákra képes. Ő például egy ideig tudatosan figyelt arra, hogy mosolyogva köszönjön, mosolyogva lépjen be a legkülönfélébb közösségi terekbe; addig-addig, hogy most már egyáltalán nem kell figyelnie: a belülről fakadó mosoly a lételeme. Persze vele is előfordul, hogy rossz napja van:

"Ha nagyon rossz, akkor nagyon ki vagyok festve; ezt megfigyeltem." De ha kívül fölépíti önmagát, a belső egyensúlyhoz is könnyebb visszatalálnia. Azért akkor a legszabadabb, amikor mindenféle festék nélkül élvezheti a nyarat, a napfényt  azt se bánja, ha ilyenkor a szeplői is előbújnak. Mindenestül a természetesség híve: az nagyon kínos tud lenni, mondja, ha messziről látszik, hogy egy nő "ki van festve."  Ő például társasági összejövetelek előtt sem ül órákig a tükör előtt, hogy kitaláljon valami extrém "buli-sminket." Miért is tenné: a színház ez ügyben is elég végletes helyzeteket tud produkálni.

"Nem, sose gondoltam arra, hogy magamon bármit átszabassak, megváltoztassak. Nem azért, mert annyira elégedett vagyok a külsőmmel, hanem azért, mert ez vagyok én, ez én vagyok. Gyerekkorom óta azt erősítette bennem a környezetem, hogy úgy vagyok jó, ahogy vagyok; és ez nagy biztonságot adott. De annál semmi nem idegesítőbb, mint amikor előadás után azt kapom gratuláció gyanánt, hogy 'olyan szép voltál'. Akkor ott valami hiányzott. Abban viszont biztos vagyok, hogy a tehetség megszépíti az embereket."

Aztán a kincseket újra elnyeli a vidám kis neszesszer, behúzzuk magunk után az öltöző ajtaját, Zsófi visszaadja a kulcsot a recepciónál. Mosolyog a szeme is  - és a világ visszamosolyog rá.

Hogy ismerem-e az arcomat?

"Ha becsukom a szemem, a rólam készült fotókra kell gondolnom, hogy fel tudjam idézni a vonásaimat. De azt például tudom, hogy van itt két ráncom, ezeket apukámtól örököltem. Azt hiszem, átlagos arcom van,  viszont sok mindent lehet vele csinálni.  Hiszek abban, hogy egy embert  igazán a lelke tesz széppé  vagy csúnyává. Szeretem nézni a széttört, megfáradt arcokat  szerintem nagyon szépek tudnak lenni a ráncok is."

A színpad átváltoztat

Minna szerepében sokan föl sem ismerik Alberti Zsófit a WS Színház nemrég bemutatott Jeles-előadásában, A kis Lordban.

Nem lehet elég sokszor elmondani, hogy a színész munkaeszköze a teste - meg a lelke. Amikor Zsófi a munkamániás és boldogtalan Várját játszotta Csehov Cseresznyéskertjében - még a Főiskolán, vagyis a színművészeti egyetemen - , tilos volt bármiféle arcfestéket használnia:  "Minél meztelenebb az arc, annál igazabb."  Ez az egyik véglet. Aztán van a másik: a "Minna-maszk" A kis Lordban. Azt mondja, ő maga is megdöbbent, amikor először szembesült a végeredménnyel, és  a sajátja helyett egy másik, idegen arc nézett vissza rá a tükörből   az erőszakos, durva Minnáé.

A szemöldök és az áll vonalának megváltoztatása (hangsúlyozása, kerekítése) az arc  alapvető karakterét változtatja meg. Minna túlrajzolt szája   plusz az állán az a visszataszító barna pötty - sokat elárul az öreg Lord nagy vagyonára ácsingózó nőszemély  jelleméről. "Furcsa, bonyolult oda-visszahatások ezek: az a tapasztalatom, hogy mire megcsinálom a Minna-sminket, Minnává is változom. Izgalmas játék, élvezem."

Ezek is érdekelhetik