Hívásra várva - Maya naplója

Azt sem tudtam például, miféle pasas ez a Tazmán ördög, de nagyon úgy csinált, mint aki készül a felnőtt életre. Külön lakás, gyerekszoba, karrier... Egy apró csók csattant el csupán, és én már biztos voltam benne, hogy mostantól minden halad a maga útján, s meg sem állunk egészen az oltárig. Ám úgy tűnik, egészen előreszaladtam...
Felhívtam csak úgy: mi újság, hogy vagy? - Ááhh, jól, de rengeteg a meló, majd este hívlak - felelte elhaló hangon.  Este nyolc körül már eszelősen koncentráltam a telefonra, hátha megcsörren. Így is lett:  - Szevasz csaj, na, jössz bulizni ma este? - csiripelt a készülékbe barátnőm. - Nem lehet, hívást várok - válaszoltam csalódottan, és mint egy eszelős, igyekeztem lerázni Klárit.  Nehogy ütközzenek a vonalak, épp abban a pár percben, amikor mással beszélek. Azt nem élném túl. - Hát ugye viccelsz, hány kilós a telefonod? Nem tudod hozni? - felelte, és gyorsan hozzátette: fél tizenegyre itt van értem, vágjam puccba magam. Oké, gondoltam, de ha hív a Tazmán, és randira hív, legalább már nem kell készülődni...
Üdv: Maya