Púder Nélkül

2011.08.07. 12:38

Különéléssel lassítják a házassághoz vezető utat

Hetente több éjszakát együtt töltenek, de továbbra is külön élnek párjuktól a felnőtt éveik elején járó amerikai fiatalok, hogy együttélés nélkül élvezhessék ki az elkötelezett párkapcsolat előnyeit, de egyúttal lassítsák a házassághoz vezető utat - állapították meg a szakemberek.

MTI

A Missouri-Cloumbia Egyetem szakembereinek tanulmánya szerint a "különéléses-párkapcsolat" egy olyan alternatívát jelent a teljes együttéléssel szemben, amely során a párok heti három, vagy több éjszakát töltenek együtt, de mindketten megtartják a saját otthonukat. A szakemberek szerint ez segíthet magyarázatot adni azokra a legutóbbi népszámlálási adatokra, amelyek szerint az amerikaiak ma már később házasodnak meg.
   
"Az udvarlástól a házasságig vezető hagyományos útvonal helyett, a fiatal felnőttek inkább a saját elképzeléseikhez igazodó romantikus párkapcsolatot választják, és figyelmen kívül hagyják a társadalmi normákat" - mondta Tyler Jamison, az egyetem kutatója.
   
"Van egy szakadék az emberek életében a tinédzserévek és a felnőttkor között, amelynek randizási, illetve párkapcsolati szokásairól szinte alig tudunk valamit. Úgy tűnik, hogy ebben az időszakban a különélés jellemzi a fiatal felnőttek párkapcsolatait" - tette hozzá a szakember. A Journal of Social and Personal Relationships című folyóiratban megjelent tanulmány egyetemi végzettségű és elkötelezett párkapcsolatban élő fiatal felnőttekkel készített interjúkra épült.
   
Jamison és a tanulmány társszerzője, Lawrence Ganong úgy találták, hogy az ilyen párkapcsolatok vonzereje a kényelem és szellemi jólét. Egy ilyen viszony lehetővé teszi a fiatalok számára, hogy egyfajta ellenőrzés alatt tartsák kapcsolatuk haladási ütemét és a saját vagyontárgyaikat.
   
"Senki sem tekint magára úgy, mintha együtt élne valakivel" - magyarázta Jamison, hozzátéve, hogy még a heti hat, vagy akár hét éjszakát együtt töltő párokat is ez a hozzáállás jellemzi. A kapcsolat haladási üteme feletti ellenőrzés a legtöbb esetben az "időzítésre" vezethető vissza, mivel sok fiatal úgy érzi, hogy az élete azon szakaszában van, amikor még nem akar hosszú-távon elköteleződni.
   
A különéléses párkapcsolat egyfajta átmeneti állapotot jelent az alkalmi randizás és a hosszú-távú elkötelezettség között. "Ez nem egy másfajta párkapcsolati forma, csupán egy alternatíva, amelyet a randevúzás idején alkalmaznak az emberek" - mondta Jamison.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!