Sárvár

2013.05.27. 11:41

Kultikus slágerek szövegírójára emlékeznek sárvári zenészek

Sárvár - A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár kezdeményezésére egyedülálló összefogással állítanak színpadra zenés emlékműsort Sárváron rockzenekarok, valamint rézfúvós- és vonósegyüttesek tagjai.

Benkő Sándor

A különböző ösvényeken járó aktív sárvári muzsikusok útjainak közös produkcióban való találkozására ilyenformán mindeddig nem volt még példa, így aki elmegy június 15-én a Nádasdy-várba, már csak emiatt is olyasmit fog látni, amilyet eddig még nem.

A különleges együttműködés apropóját a 2010-ben elhunyt Fülöp Kálmán, a sárvári származású költő, színész dalszövegíró születésének 90. évfordulója adja. Fülöp Kálmán nevét mára nemcsak a megyében, már szülővárosában, Sárváron is méltatlanul kevesen ismerik, főleg a fiatalabb generáció tagjai közül, pedig dalszövegei országos szinten tették ismertté a '60-as '70-es években. Olyan kultikus magyar slágerek szövegeit jegyzi, mint például a Nem várok holnapig, az Ádám, hol vagy? vagy a Szeretni kell, ennyi az egész, de még hosszan lehetne sorolni közismertté vált dalokat, amelyek az ő költeményei alapján születtek – szövegeit énekelte többek között Fenyvesi Gabi, Szécsi Pál, Máté Péter, Zalatnay Sarolta, Cserháti Zsuzsa, a Hungária, az Omega, a Karthago együttesek és még sokan mások.

A június 15-i emlékest alapötlete Burka Zoltán helytörténeti kutatótól származik, aki a színész-költő Budapesten élő özvegyével is felvette a kapcsolatot a rendezvénnyel kapcsolatban. A műsor a "Lelkemet küldöm..." címet viseli, ami egyben Fülöp Kálmán 1941-ben, a Milfai Ferenc Könyvnyomdájában megjelent hasonló című verseskötetére is utal. Az esten ezekből a verseiből és a hozzá fűződő nagysikerű slágerekből kapunk majd válogatást, természetesen minden dalt élőben, kicsit saját arcukra formálva adnak elő a fiatal sárvári zenészek – megidézve a táncdalfesztiválok korát.

A produkcióban eddig résztvevők köre:

– Atakám zenekar tagságából érkező zenészek

– B.A.D. zenekar tagságából érkező zenészek

– Kanona Band tagságából érkező zenészek

– Sárvári Vonósok együttes tagságából érkező zenészek

– Napsugár lányok (háttérkórusként)

– Pedagógus Női Kar (háttérkórusként)

– Horváth Róbert (szavaló, műsorvezető)

– Vecsei Anna (szavaló)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!