Örömrajz a sopronhorpácsi iskolában – Péntekenként pillanatok alatt műteremmé alakul a rajzterem

Pénteken délután lassan kiürül az iskola, a gyerekek és a felnőttek örülnek a hétvégének. De vannak olyanok, akik ekkor érkeznek. Otthonosan mozognak az épületben, vidám nyüzsgéssel pillanatok alatt műteremmé alakítják a rajztermet, padok a folyosóra, rajzbakok az éppen aktuális beállításnak megfelelően elrendezve. Rajztábla, papír, ceruza, pasztell, szén és instrukció csak éppen annyi, amennyi kell. Van, aki elmélyülten csendben alkot; van, aki jobban kitárulkozik, s közben megszületik valami a hófehér papíron.

– Tavaly szerveződött a csoport a Marionett Alapfokú Művészeti Iskola keretei közt. Az ötlet egy megkeresésből született. Arra kértek, segítsek felkészülni a művészeti szakközépiskola felvételijére. Örültem a lehetőségnek, hisz az egyetemen erre edzettek engem, ez az a korosztály, akikkel szeretek foglalkozni – meséli Merci a csoport indulásáról. Ő is a sopronhorpácsi iskola diákja volt nem is olyan rég, majd a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász, illetve képzőművész tanár szakán végzett. Jelenleg volt középiskolájában, a Szombathelyi Művészeti Szakközépiskolában tanít.

–  A horpácsi grafikacsoportba a környékről a felvételire készülők köré gyűltek olyan középiskolások, akik pénteken délután hazafele jövet beugranak néhány órára rajzolni, felüdülni, csodálom érte őket! És vannak itt általános iskolások is, akik egyszerűen tehetségesek – folytatja Merci szemében azzal a titkos fénnyel, amely elárulja ragaszkodását a csoporthoz; az ő csoportjához. – Az elején össze kellett csiszolódni a különböző korosztályoknak, de mára már mindenki megtalálta a helyét. Míg a felvételizők egy alkotásban a szerkezetre koncentrálnak, addig az örömrajzolók szabadabban alkotnak. Kialakult, hogy kinél melyik területet lehet még jobban kinyitni, hiszen itt nem az a cél, hogy mindenkit egy sémára igazítsunk. Látvány után festünk, rajzolunk, de bármit kipróbálhatnak, amihez kedvük van, például a jövőben a szobrászkodást is. Szeretném, ha megtapasztalnák, hogy egy-egy anyaggal hogyan lehet dolgozni, hogy így bátorságot nyerjenek, megérezzék az alkotói szabadságot.

Ehhez kapcsolódóan facebook-csoportjukban Merci egyfajta közönségnevelést is végez. A foglalkozáson elhangzottakhoz fűz gondolatokat, különböző anyagokat oszt meg a fiatalokkal művészetről, stílusirányzatokról, alkotókról, akiknek szellemiségét tudatosan szeretné használni. Ezt visszapörgetve már egy értékes katalógus gyűlt össze a régi civilizációktól a kortárs művészetekig.
Belopózva a műterembe érezhetően jó hangulat rezdíti meg az ember lelkét, a gyerekek kíváncsi bátorsággal kérnek tanácsot, segítséget, hallgatják a motiváló dicséretet vagy a kritikát, mert szeretve érzik magukat. Merci arról is mesél, hogy számára hasonlóan nagy öröm ez a munka, inspirálja az ilyen diákokkal való foglalkozás, hiszen őt is tanítják, elsősorban őszinte munkára. Szeretne még többet szobrászkodni, sikeres az érem- és plakettművészet terén, de vonzódik a természetművészethez is. Dolgozni öröm – zárja beszélgetésünket, s a fiatalokat nézve ez valóban hihető is.

Sodicsné Horváth Gyöngyi