Sport

2006.07.10. 02:29

Eb-zárónap éremesővel

Szombathely - Minden szakágban született magyar érem az Aréna Savariában rendezett junior birkózó Európa-bajnokságon, de a zárószámban, kötöttfogásban négy versenyzőnk is dobogóra állhatott; Módos Péter és Németh Iván aranyat, Korpási Bálint ezüstöt, Lőrincz Tamás bronzot szerzett.

Mórocz Zsolt

Módos és Németh első, Korpási második, Lőrincz harmadik Szombathely - Minden szakágban született magyar érem az Aréna Savariában rendezett junior birkózó Európa-bajnokságon, de a zárószámban, kötöttfogásban négy versenyzőnk is dobogóra állhatott; Módos Péter és Németh Iván aranyat, Korpási Bálint ezüstöt, Lőrincz Tamás bronzot szerzett. A junior birkózó Európa-bajnokság ötödik, a kötöttfogásúak első versenynapján csak igen mérsékelten váltak valóra a magyar érmes álmok. A szombaton szőnyegre lépő négy versenyzőnk közül az 55 kilós Jger Krisztián a negyeddöntőbe jutásért a lengyel Pykát két menetben nagyon simán verte, a német Cruisusszal azonban nem bírt, s az elődöntőt már nélküle rendezték. Az orosz Európa-bajnok immár másodszor hódította el a címet. A 120 kilóban Bartha Péter a cseh Vanous ellen két menet után jutott a nyolc közé, de a későbbi aranyérmes - mellesleg címvédő és felnőtt Európa-bajnok - török Güzel két vállra fektette. A vigaszágon még maradt esélye, ott viszont a német Melz ütötte el a to-vábbjutástól. A 84 kilós Dajka Richárd a szlovén Horvatot mindkét menetben technikai tussal verte, a negyeddöntőbe azonban már a címvédő török Ildem került szintén két menet után. A török most is finalista - sőt újra Európa-bajnok - lett, így megmaradt még a vigaszági reménysugár. A svéd Schön legyőzése után Dajka az ukrán Keroskin ellen a bronzért birkózhatott. Nagyon szoros meccs volt, mindhárom me-net döntetlenre végződött, így mindháromszor az utolsó pontok szerzője felé billent a mérleg nyelve. Sajnos az ukrán volt a szerencsésebb, így a magyar fiúnak ezúttal meg kellett elégednie az ötödik hellyel. A 66 kilóban az árpilisban felnőtt Európa-bajnoki címet szerző Lőrincz Tamás az észt Kallasmaát tussal legyőzve lett nyolcaddöntős, a negyeddöntőért a bolgár Georgijevet három menetben pottyantotta ki. Túllépett az azeri Huszejnovon is, s már csak az orosz Csehirkin választotta el a finálétól. A harmadik menet, illetve egy nagyívű dobás döntött. Az orosz 05-re vezetett, amikor Lőrincz is jól elhajította. A magyarok az öt pontért lobbiztak, de a bíró csupán háromra értékelte az akciót. Így Tamás számára maradt a bronzmeccs, amit pillanatok alatt sikerrel vívott meg a grúz Gulbatasvili ellen. Lőrincz Tamás volt tehát a magyar kötöttfogású csapat első szombathelyi éremszerzője. - Most már örülök - mondta az eredményhirdetés után -, de két órája még csalódott voltam. Az orosz ellen hibáztam. A vasárnap viszont már igazi diadalmenet volt a magyarok számára, hiszen a befejező négy súlycsoportból háromban döntőzhettek. A 74 kilós Kun Renátó volt ezen a napon az, akinek nem sikerült ez az Eb. A norvég Molnest még két menetben legyőzte, de a tavaly Eb-ötödik, bivalyerős román Surugiuval szemben nem volt ellenszere. Egy ideig még lehetett abban reménykedni, hogy a román elmegy a fináléig, de az elődöntőben szoros meccsen kikapott a töröktől, így Renátó már nem léphetett még egyszer szőnyegre. A szerencsével sem állt hadilábon legkisebbünk, az 50 kilós Módos Péter. A jó sorsolásával a 14 fős mezőnyben a nyolc között tudhatta magát, az olasz Maneát nagy technikai fölénnyel legyűrve pillanatok alatt az elődöntőbe jutott. Ott a bolgár Palazov sem ment sokra ellene, ő sem tudott pontot elérni a nagy fogyasztásáért is bajnoki címet érdemlő magyar fiúval szemben. Így már biztos volt, hogy egy vb-, és két Eb-bronz után egy fényesebb érem következik. A fináléba is önbizalommal érkezhetett nagyon sokat fogytam és hosszú edzőtáborokat csináltam végig. De a vb-ért is ugyanezt megteszem - mondta Módos Peti. Gyönyörűen menetelt a döntőig a 60 kilós Korpási Bálint is. Az osztrák Draxlt 30, 60-ra verte, a litván Lavruvjanecet is két menetben, 31, 20-ra intézte el. Az elődöntőben az ifiben Eb-bronzérmes azeri Abdullajev volt az ellenfele a két évvel ezelőtti ifi Eb-ezüstérmesnek. Nagyon szoros volt az első menet, csak a nagyobb értékű akció döntött a magyar fiú javára (33), a másodikban a dobására már nem volt válasz (40). Itt is török volt a döntőbeli ellenfél, ifiben Eb-második, és harmadik is volt már Sucu. Az első menetet az utolsó ponttal nyerte meg Bálint (11), a másodiktól azonban fölénybe került a török (02, 05). Korpásié lett tehát a magyar kötöttfogásúak első ezüstje. - Az elején kiegyeztem volna az ezüsttel, most egy kicsit csalódott vagyok - értékelte a versenyét a 60 kilós fiú. - Jó lett volna most egy fényesebb érem, de ha még egyszer birkóznánk, valószínűleg akkor is a török nyerne, még jobb nálam. A 96 kilós Németh Iván szereplése volt a magyarok számára a slusszpoén. Az izraeli Sarovtszki ellen 20 (11, 30)-val lépett a negyeddöntőbe, majd a szlovén Sernek következett, akit még könnyebben 20 (40, 50)-ra vert meg. Az elődöntőben a bolgár Zlatanski volt az ellenfele; a parádés, 60-ra végződő első menetet, egy taktikus 11-gyel győztes második követte. Az Európa-bajnokság zárómérkőzése minden igényt kielégített - de természetesen főleg a magyarokét. Óriási csatát vívott Németh a tavalyi ifi Európa-bajnok török Kayaalppal. Osztoztak az első két döntetlennel zárult meneten, de a harmadikban felülkerekedett a magyar fiú gyorsasága, s jobb erőnléte. Előbb kitolta a körből a törököt (10), majd az kivédekezte a parterhelyzetet (11). Ivánnak is elég volt ezt megismételni, s hatalmas küzdeni tudással meg is szerezte a győzelemhez szükséges pontot (21). - Nagyon örülök, hihetetlenül boldog vagyok - próbált még egy kis hangot kicsiholni magából az újdonsült Európa-bajnok a nap második magyar himnusza után. - Bár azt hiszem, még kell néhány nap, hogy felfogjam sikerült. Kötöttfogás. 50 kg 1. Módos Péter, 2. Bozoglu (török), 3. Palazov (bolgár) és Gogitadze (grúz). 55 kg 1. Kuramagomedov (orosz), 2. Ragimov (ukrán), 3. Bagirov (azeri) és Leciu (román). 60 kg 1. Sucu (török), 2. Korpási Bálint, 3. Abdullajev (azeri) és Melikjan (örmény). 66 kg 1. Lohojda (ukrán), 2. Csehirkin (orosz), 3. Lőrincz Tamás és Kazakevics (litván). 74 kg 1. Piskov (ukrán), 2. Bedel (török), 3. Julfalakian (örmény) és Bajlovics (szerb). 84 kg 1. Ildem (török), 2. Sahinyan (örmény), 3. Karezev (orosz) és Jeroskin (ukrán), 5. Dajka Richárd és Marinov (bolgár). 96 kg 1. Németh Iván, 2. Kayaalp (török), 3. Zlatanski (bolgár) és Marcsenko (orosz). 120 kg 1. Güzel (török), 2. Botev (orosz), 3. Ivanov (bolgár) és Csepovatenko (ukrán). A kötöttfogásúak csapatversenyét Törökország nyerte 67 ponttal az 55-55 pontos Ukrajna és Oroszország előtt. A magyarok 32 nemzet versenyében a negyedik helyen zártak 47 ponttal. Szombathely - Minden szakágban született magyar érem az Aréna Savariában rendezett junior birkózó Európa-bajnokságon, de a zárószámban, kötöttfogásban négy versenyzőnk is dobogóra állhatott; Módos Péter és Németh Iván aranyat, Korpási Bálint ezüstöt, Lőrincz Tamás bronzot szerzett.

Ezek is érdekelhetik