Sport

2010.06.13. 19:21

Megyei I. osztály: tápláni győzelmével bajnok a Kőszeg! (videóval, galériákkal frissítve)

Eldőlt a nagy kérdés a zárófordulóban a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. A Kőszeg, semmit nem bízva a véletlenre, nyert, és ezzel bajnok lett.

Gergácz Zoltán

Akadt ugyan néhány meglepő eredmény a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság zárófordulójában, de a csapatok többségén már nagyon érződött: várták a végét. A bajnoki címet szerző Kőszeg együttese három éves remek menetelésére tette fel a koronát. Korábban a megyei III.-ban, majd a megyei II.-ben lettek bajnokok, s most az I. osztályban. Nem akármilyen teljesítmény. Dicséretes a Kemenesalja ezüstérme, akik az utolsó fordulóig nyílttá tudták tenni a bajnoki címért folytatott versenyfutást.

Torony-Magyarszecsőd 0:0. - Torony, 150 néző, vezette: Rózsa.
Torony: ÁDÁM - Szarka, Czinkóczi, Sallér, Magyar - Németh M., NAGY, Horváth A. (Bognár), Albert - Farkas (Kokas), Kalmár (Markó). Edző: dr. Zsemberi György.
Magyarszecsőd: BÍRÓ - Török, NÉMETH D., Jóna, Czimber - Zsigmond, Nagy (Németh M.), Kis-Nemes - Németh T., Sólyom (Gudics), Mesterházi. Edző: Kutasi Tibor.
Sportszerű mérkőzésen a játék képe alapján igazságos döntetlen született. - Ifi: 1:7.

Vasszécseny-Jánosháza 2:0 (1:0). - Vasszécseny, 150 néző, vezette: Németh T.
Vasszécseny: KOVÁCS T. - VARGA, Kalmár, Kőműves, Preiczer - Kontics, NAGY, Karda (Pungor T.), Bori (Balázs) -  Pungor D. (Podani), Vadász. Edző: Murai Szabolcs.
Jánosháza: SMIDÉLIUSZ A. - Tóth, Szép, Smidéliusz S., Bors - Orosz, Vágusz R. (Takács), Gérczei (Babits) - Fenyő, Vágusz A., Hujber. Játékos-edző: Pacsi Bálint.
A hazaiaknak sikerült győzelemmel zárni a szezont, az  eredmény a jó erőkből álló  vendégekre nézve hízelgő. - Gólszerző: Vadász 2. - Kiállítva: Vágusz A. - Ifi: 10:0.

Rábatótfalu-Joka Szentgotthárdi VSE 3:2 (2:0). - Rábatótfalu, 200 néző, vezette: Mitterstiller.
Rábatótfalu: Lang - SKAPER, Mikos, BAUMGARTNER, KÓCZÁN - Kovács G., Sipos (Doncsecz András), Doncsecz Attila (RÉCZEG), Düh - PONÁCZ, Krajczár (Bouti). Edző: Merkli József.
Szentgotthárd: Virág (Tóth) - Kovács P., KOVÁCS CS., HORVÁTH GY., Támis - Hompasz (Doncsecz G.), Horváth R. (Balázs), Kovács T. Düh - Kóczán (Pálcsa), Nagy Zs. Edző: Heiter László.
Sportszerű, jó iramú találkozón megérdemelt hazai siker született. - Gólszerzők: Skaper, Krajczár (11-esből), Réczeg, illetve Kovács Cs. (11-esből), Horváth Gy. - Ifi: 1:1.

Rábapaty-Király SZE 0:0. - Rábapaty, 120 néző, vezette: Szvorda.
Rábapaty: Derdák  SZABÓ, Csupor, Bíró Zs., HORVÁTH  Dovánszki (Molnár), DR. TAR, SZELE (Tőke), Toldi (Ádám)  Király (Baumgartner),  TAKÁCS. Edző: Haraszti Zsolt.
Király: Nagy G. (Nemesi) - KOVÁCS, KONCZ, Petrovics (Őr) - FAZEKAS, SÁSDI, Hajmási, KOROKNAI, LINTNER - Hérincs, Gáspár (Kiss). Edző: Horváth Levente.
Jó iramú, színvonalas mérkőzésen csak a gólok hiányoztak. - Ifi: 4:4.

Vasvár-Vép 2:1 (1:1). - Vasvár, 100 néző, vezette: Tóth R.
Vasvár: Gyöngyösi - Kozsán, Bíró Z., DANKA, UNGER - HANTÓ, KIRÁLY, SZABÓ, Döbör (Horváth B.) - Robán (Horváth Á.), Havlik. Edző: Baranyai Tibor.
Vép: Hajas - Joó, Takács, Hujber, Wágner - Kalmár, Illés  Á.,  Balázs - Kiricsi (Illés D.), Derdák M. (Kányási), Nagy T. Edző: Hegedűs Attila.
Minden jó, ha a vége jó. Küzdelmes mérkőzésen 0:1-ről fordítottak a hazaiak. - Gólszerzők: Hantó, Király, illetve Joó.  - Ifi: 4:3.

Rum-Kemenesalja Viol-Sped 1:0 (1:0). - Rum, 230 néző, vezette: Balogh.
Rum: SMOLCZER - PUP, FÜLÖP, OLÁH, Kontics - DÁVID, Viszked (Molnár), Szalai G., Székely - Kiss (Szalai N., Kraft), Horváth. Edző: Simon Miklós.
Kemenesalja: Lampért - KÓBOR T., Buzás, Princzes, IKER - MANGANELLI, Dénes (Nagy B.), Németh (Kóbor G.) -  Vánkos, Kovács (Nagy A.), Ambrus (Nagy T.). Edző: Kelemen Kornél.
Jó iramú találkozón magabiztos hazai siker született. - Gólszerző: Kiss. - Kiállítva: Szalai G., illetve Buzás, Kóbor G. - Ifi: 3:3.

Videó: Bonyhádi Zoltán

Táplán SE-Kőszeg 2:4 (1:2). - Táplánszentkereszt, 300 néző, vezette: Király K.
Táplán: Bognár - Fürdős, Horváth T., Balázs, Badics - Marcz, Koroknai (Talabér), Muzsai, Farkas - Horváth L. (Jávorics), Sütő. Edzők: Gőcze Balázs, Borbás János.
Kőszeg: Pfeiffer - Fehér, Keresztes, NAGY - FÖLDESI (Tompek), Őri (Weltner), GUGCSÓ Á. (Táncsics), Kovács (Gugcsó P.) - Korényi (Horváth Á.), SZOLYÁK. Játékos-edző: Őri Gábor.
Megérdemelten nyert a jobb erőkből álló kőszegi gárda. Gratulálunk a vendégeknek a bajnoki címükhöz. -  Gólszerzők: Badics, Farkas, illetve Földesi 2, Fehér, Korényi. - Ifi: 2:1.

Ezek is érdekelhetik