Sport

2010.07.24. 02:29

Atlétikai Eb: Pars Krisztián felkészületlen

Szombathely - Kedden kezdődik Barcelonában az atlétikai Európa-bajnokság. Már a verseny első napján színre kép a Dobó SE két kalapácsvetője, Pars Krisztián és Németh Kristóf.

Horváth Erika

A még nem egészen 23 éves Németh Kristóf nagy várakozással kel útra, hiszen - az eredményes korosztályos évek után - ez lesz az első felnőtt világversenye. A részvételhez 74 méteres szintet kellett teljesítenie, de már 76,45 az egyéni csúcsa.

- A reális célkitűzés az lehet, hogy beverekedjem magam a 12-es döntőbe - mondta az ifjabb titán. - Kettőnk közül valószínűleg én kerülök a korábbi selejtezőcsoportba; ez egy kicsit nehezíti a dolgot, mert kora délelőtt kell csúcsteljesítményt nyújtanom. Míg jó pár résztvevőnek nem kell megerőltetnie magát, addig nekem a maximumhoz közelit kell produkálnom. De mindent megteszek, hogy sikerüljön.

Két Európa-bajnoki címe már van Pars Krisztiánnak: 2001-ban az U20-as, 2003-ban az U23-as kontinesviadalon szerzett aranyat. Az utána következő felnőtt világversenyeken viszont még nem sikerült érmet szereznie. (Sajnos nincs utólagos pekingi ezüst sem, újra a versenyen elért negyedik helyével tüntetik fel a statisztikákban.) Vajon megszületik-e a várva várt dobogós helyezés?

- Az első hatba kerülést várom magamtól. Őszintén megmondom, nem vagyok felkészülve erre az Eb-re. Úgy alakult, hogy ez csak egy nem hangsúlyos felkészülési állomás a jövő évi vb és a londoni olimpia előtt - árulta el a 28 éves Pars Krisztián. - Másfél sérülésektől terhelt év, kevéske edzésmunka, mondhatjuk, hogy kihagyás után februárban kezdtem el a teljes értékű edzéseket. Az idei legjobbam, a 79,64 méter, amivel harmadik vagyok a világranglistán, májusban született. Azóta viszont mindig történt valami. Két hét azért esett ki, mert betegen mentem le edzeni. Legyengült a szervezetem, utána a combhajlítómmal kínlódtam, aztán a szemem gyulladt be a huzattól, két hete pedig Barcelonából hazafelé a mandulám, antibiotikumot is kaptam. Ezek után álltam neki teljes erőbedobással dolgozni, de tulajdonképpen csak nyolc napi kemény edzés van mögöttem. Izomláz-hegyekkel kellett megküzdenem, így kínszenvedés volt a dobás. A sztrecsingedzőmmel, Gubián Tamással sokat dolgoztunk, hogy a bekötött izmaim felszabaduljanak. Érzem, hogy kaptam egy kis erőt, de arra most nem tudok válaszolni, hogy tudok-e élni vele, össze tudom-e úgy kapni magam Barcelonában, hogy kicsússzon egy 79-80 méter körüli eredmény.

- Érdekes helyzet az idei. Az is benne van a kalapban, hogy akár mindhárman döntőbe jussanak - ide sorolom a horvát színekben induló versenyzőmet, Haklits Andrást is -, de az is, hogy egyik se - kezdte az esélylatolgatást az edző Németh Zsolt. - Olyan kevés munka van Krisztián mögött, hogy nem tudok tippelni vele kapcsolatban. Legfőképpen a rutinjára hagyatkozhat. De ha össze tudja kapni magát, még a dobogóra is felérhet. Szerintem 74,5-75 méter kell a döntőhöz, amit formája alapján Kristóf is elérhet. Hármuk közül jelenleg ő a legstabilabb. Mert Bandinak nyolc hete a combközelítőjét műtötték. Azóta 73 métert már dobott, még van néhány napja, hogy feljebb tornázza magát. Csalódás, hogy a két lány, Nickl Vanda és Ozorai Jenny nem tudott szintet dobni. Pedig a téli eredményük alapján volt rá esélyük. Az elvégzett munka alapján az Eb-n lenne a helyük, nem is igazán értem, miért stagnálnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!