Sport

2010.08.26. 13:53

Diego útban Wolfsburgba, Di Natale kikosarazta a Juventust

A Juventus labdarúgója, Diego közel áll ahhoz, hogy a VfL Wolfsburghoz szerződjön, ugyanis szerdán átesett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon. Antonio Di Natale viszont szerdán visszautasította a Juventus ajánlatát, így továbbra is az Udinese labdarúgója marad.

MTI

A 2009-ben német bajnok együttes már az átigazolási szezon kezdete óta szeretné megszerezni a korábbi Werder Bremen játékost. A klub és a 25 éves futballista egyelőre nem erősítette meg az átigazolás tényét, így a brazil irányító hozzávetőleges vételárát sem lehet tudni. Sajtóértesülések szerint a Juventus, amely 24,5 millióért vásárolta meg, 15 millió eurót szeretne kapni érte.  

Diego egy éve igazolt a torinói alakulathoz, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.


DI NATALE MARAD AZ UDINESÉBEN

Az előző idényben 29 találatával gólkirály csatár több napja gondolkodott, hogy elfogadja-e a torinóiak szerződését, de eddigi klubja közlése szerint végül a maradás mellett döntött.

A 32 éves válogatott futballista Empoliban kezdte a karrierjét, s immár hét éve áll az Udinese alkalmazásában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!