Sport

2011.03.19. 14:55

MOB : Gémesi György ismét alelnök

Gémesi Györgyöt választották meg a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnökének a szervezet szombati közgyűlésén.

MTI

A Nemzeti Sportszövetség elnöke egyetlen jelölt volt a posztra, amely Borkai Zsolt elnökké választásával üresedett meg. A szavazáson 113-an igennel, 3-an nemmel voksoltak, míg egy szavazat érvénytelen volt.

Gémesi korábban nyolc évig, 2000 és 2008 között már tevékenykedett MOB-alelnökként. Gödöllő polgármestere mellett Gyárfás Tamás, Gyulay Zsolt és Szabó Tamás még a MOB alelnöke.

A közgyűlés Borkai Zsolt elnöki beszámolójával kezdődött. A MOB elnöke ismertetve a legutóbbi időszakban történt legfontosabb változásokat, azzal zárta beszédét, hogy a MOB hatásköre és feladatköre nagymértékben kibővült, de célja továbbra is, hogy "tiszta, átlátható viszonyok mellett a sport támogatását maradéktalanul el tudja látni."

Molnár Zoltán főtitkár a tavalyi költségvetésről szóló beszámolóban kiemelte, hogy az 517 milliósra tervezett büdzsé év közben 1,2 milliárdra emelkedett, elsősorban azért, mert 680 millió forint plusz támogatás érkezett a kormánytól, a 312 millióra tervezett saját bevétel pedig 416 milliót tett ki. Az idei költségvetésben az államtól átvett feladatok miatt már 6,3 milliárd forinttal számolhat a MOB, az olimpiai szakmai felkészülésre 2,1 milliárd jut.

Borkai Zsolt elnök a Gerevich Aladár sportösztöndíj változásai kapcsán hangsúlyozta: az egyik legfontosabb cél, hogy kiemelt támogatást kapjanak a londoni olimpiára éremeséllyel készülő versenyzők. Az új szabályozás alapján havi 400-400 ezer forintot kap az egyéni sportágban kiemelt sportoló és edzője, ez jelenleg tíz versenyzőt és trénerét érinti. Egyúttal azt is bejelentette, hogy a MOB támogatja Budapest és Gödöllő pályázatát a 2017-es Világjátékok megrendezésére, amely az olimpia programján nem szereplő sportágak közös versenye.

Szabó Bence sportigazgató a jövő évi londoni olimpiai felkészülésről elmondta, hogy a kvalifikációs versenyekhez az anyagiak rendelkezésre állnak. A szövetségekkel való egyeztetés után minden sportág versenyzői a számukra optimális időpontban utazhatnak majd a játékokra. A MOB jelenleg 160-170 versenyző részvételével számol, amennyiben négy csapatnak - a férfi és női kézilabda-, valamint vízilabda-válogatottnak - is sikerül megszereznie az indulási jogot. Hangsúlyozta, hogy az egyes szövetségekkel, nevezetesen az úszószövetséggel (MÚSZ) való elszámolási vita miatt nem fordulhat elő, hogy a szakmai munka hátrányt szenvedjen, s ne jusson hozzá a támogatáshoz.

A MÚSZ ügye eredetileg nem szerepelt a napirenden, de Török Ferenc javaslatára a közgyűlés megszavazta, hogy az egyebek között tárgyalja a tavalyi margitszigeti Európa-bajnokság kapcsán kirobbant elszámolási vitát. Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke beszédében hosszan cáfolta a szövetséget ért vádakat, kiemelve, hogy a MÚSZ-nak az állam felé nincs tartozása, összesen 81 millióval tartozik külső beszállítóknak. Kérte Borkai Zsoltot és a MOB tagságát, hogy álljon ki az úszószövetség mellett. A MOB elnöke válaszában leszögezte, a MOB-nak nem az a feladata, hogy állást foglaljon ilyen vitás kérdésekben, hanem az, hogy biztosítsa a versenyzők nyugodt felkészülését. Hangsúlyozta, a sportolók és edzők továbbra is megkapják a közvetlen támogatást.

Borkai Zsolt és Czene Attila sportért felelős államtitkár a közgyűlést követő sajtótájékoztatón aláírta a mintegy 6 milliárd forintos pénzügyi támogatásról szóló szerződést. Ezt az összeget a MOB az államtól most átvett feladatok ellátására kapja.

A támogatás összesen hét területet fed le. Ezek közül a versenysport és olimpiai felkészülés szakmai támogatására 2,7421 milliárd, a válogatott kerettagok emelt szintű sportegészségügyi vizsgálatainak támogatására 120 millió, a doppingellenes tevékenység sportszakmai feladataira 183,5 millió, a diák- és hallgatói sport támogatására 335,2 millió, a szabadidősport események támogatására pedig 150 millió forint kerül a MOB-hoz. A bizottság - a január-március hónapokban elutalt összegek levonása után - 1,767715 milliárd forintot használhat a sporteredmények, sportszakmai tevékenységek anyagi elismerésére és az olimpiai járadék folyósítására. E mellett a jövőben a MOB folyósítja a Héraklész programban dolgozó, felkészítést végző szakemberek támogatását is, méghozzá 161,7 milliós keretösszegből. 

A MOB csak az előre meghatározott célokra használhatja a pénzt a benyújtott költségvetési és szakmai terv alapján. A célok teljesüléséről pedig negyedévente írásos beszámolót kell küldenie a NEFMI-nek.

A közgyűlésen korábban díjakat, elismeréseket is kiosztottak. A Nők a sportban bizottság Életműdíját a 97 éves Tőrös Olga, az 1936-os berlini olimpián bronzérmes tornászcsapat tagja kapta. Az Éves teljesítményért elnevezésű díjat Barta Nóra Eb-harmadik műugró, a különdíjat a tavaly a versenyzéstől végleg visszavonult Nagy Tímea, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőröző, a Junior-díjat pedig Kapás Boglárka, az ifjúsági olimpián győztes úszó vehette át.

MOB Érdemérmet kapott Babati Lajos, a MOB szervezési és marketingigazgatója. MOB-díjban részesült: Bartók Miklós, a Magyar Telekom kommunikációs és rendezvénymenedzsere, Győr Béla, a MOB hagyományőrző albizottságának vezetője, Kiss Mihály, a Grosics Gyula Sportiskola igazgatója, Kovács Géza, az Egri Városi Sportiskola igazgatója és Rátonyi Gábor, a zuglói önkormányzat sportbizottságának elnöke.

MOB Nívódíjat kapott Amler Zoltán (Nemzeti Sport) és Horog László (Pannon Lapok). Oklevél elismerésben részesült Szőke Viktória és Halper János (Duna TV), Lódi Renáta (MTI), valamint Gombkötő Roland (judoinfo.hu).

 

 

Ezek is érdekelhetik