Sport

2011.12.16. 03:28

A legjobb sportiskolásokat jutalmazták

A szombathelyi sportiskolások hagyományos, karácsonyi jutalmazási ünnepsége már 13. volt a sorban. Több mint száz ifjú sportoló kapott elismerést.

Horváth Erika

Tizenkét évvel ezelőtt öt sportággal, 150 sportolóval indult a sportiskola. Ma már 11 sportágban több mint 600-an pallérozódhatnak itt. A gyerekek szép eredményeikkel meghálálják szüleik, edzőik és az önkormányzat áldozatvállalását. A 2011-es esztendőben a szombathelyi sportiskolások az országos bajnokságokon 27 arany-, 31 ezüst- és 22 bronzérmet szereztek. Három kiemelkedő eredmény is született a világversenyeken: a 14 éves Varga Melinda ezüstérmet hozott az U18-as sakk Európa-bajnokságról, a tornász Csillag Tünde nyolcadik lett talajon a felnőtt Európa-bajnokságon, míg sporttársa, Jelencsics Dorina ugráson szerzett ötödik helyet az európai ifjúsági olimpiai fesztiválon (EYOF). Ugyan világversenyen 15 éves koruk miatt még nem indulhattak, Gyurátz Réka és Völgyi Helga már világszintű eredményeket érnek el, előbbi első, utóbbi második a serdülő lány kalapácsvetők világranglistáján. A felsoroltakon kívül az egyéni sportágbeliek közül még a kalapácsvető Szabó Bence, és négy tornászlány - Tóth Boglárka, Peresznyák Réka, Nardai Borbála és Dévai Boglárka került be korosztályuk legjobbjai közé. De a labdajátékos válogatott kerettagjai is vannak a Szombathelyi Sportiskolának: a kézilabdázó Szecsődi Vivien (serdülő), a röplabdázó Takács Doroti (14-15 évesek), illetve öt kosárlabdázó - Simon Cintia (U16), Németh Bence Simon és Zrínyi Viktor (U14), Durázi Krisztofer és Sulyok gergő (U13). S ha már a labdásoknál tartunk: ki kell emelni Debreczeni György U11-es lány kézilabdacsapatát, amely országos bajnokságot nyert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!