Sport

2012.10.02. 18:08

Új helyre költözött a vasi olimpikonok fala

A februárban megszűnt Vas Megyei Sportigazgatóság Markusovszky utcai épülete elől az NYME SEK egyik bejáratához szerelték fel a vasi olimpikonok emlékfalát.

Horváth Erika

Miután a Vas Megyei Közgyűlés február 29-én megszüntette a megyei sportigazgatóságot, annak Markusovszky utca 6. szám alatti - Szombathely város tulajdonában lévő - irodaépületét sem használhatta tovább. (A megyei sportszövetségek is kiköltöztek már.) Ezért úgy döntöttek, hogy az épület előtt, a lépcső mellett elhelyezett, két hatalmas táblából álló vasi olimpikonok emlékfalát sem hagyják ott. Már új helyén, a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Dózsa György úti "C" szárnyának főbejáratánál díszlik. Ha valaki keresné, úgy találja meg egyszerűen, ha kifelé jön az épületből, mert egy téglafalon "hátat fordít" az utcának.
 
- Miután ez az emlékfal a Vas Megyei Közgyűlés tulajdona, úgy döntöttünk, hogy elhozzuk onnan - mondta Kovács Ferenc, a közgyűlés elnöke.

- Amúgy is le kellett szerelni, hiszen be kellett vésetni a londoni olimpikonjaink nevét. Mivel most be is telt, olyan helyet kerestünk, ahol egy következő táblával is bővíthetjük. Prof. dr. Gadányi Károly,  az NYME SEK elnök-rektorhelyettese - a Vas Megyei Sportági Szakszövetségek Tanácsának elnökeként is - partner volt, így a Testnevelés- és Sporttudományi Intézetbe is vezető főbejárathoz került. Szerintünk itt van a legjobb helyen; az időjárás változásainak sincs kitéve, s a sportszakos hallgatók láthatják a példaképek neveit.

Arra a kérdésre, hogy miért nem a Sugár úti sportközpont környéke, mondjuk a látogatók százait  - néha ezreit - fogadó Arena Savaria valamelyik fala lett a márvány-monstrum új otthona, azt a választ kaptuk, hogy ott mögötte esetleg üreg lenne, s ha nem fekszik fel a falra rendesen, akár el is pattanhat.

Még szerencse, hogy elmenekítették eredeti helyéről, hisz ezek szerint "életveszélyben" élt öt évet a Markusovszky utca terméskő borítású falán. Már csak egy apró megjegyzés: sajnos akárcsak a Haladás VSE emlékfalán sok tételben, úgy már ezen a táblán is felfedezhető egy következetlenség. Bár nagy betűkkel hirdeti, hogy a vasi olimpikonok fala csak a vasi sportegyesületek olimpikonjait tünteti fel, a 2012. London bekezdésnél kakukktojásként rávésték a Veszprémben kézilabdázó Császár Gábor nevét is.

 

 

Ezek is érdekelhetik