Sport

2013.07.15. 18:16

In memoriam: Kelemen Tibor

Ismét gyászol a vasi atlétacsalád. Mérhetetlen türelemmel és alázattal viselt hosszú betegség után eltávozott Kelemen Tibor, a Vas Megyei Atlétikai Szövetség főtitkára.

Alig három hónappal Vargyas Csaba elnököt követve, most már a mi Tiborunk is az égi stadionból tekint vissza ránk.

Elkoptatott a kifejezés, de az Ő esetében igaz: pótolhatatlan szakembert, kitűnő munkatársat, csodálatos embert vesztettünk. Ha lehetne a megbízhatóságnak, a pontosságnak, a becsületességnek szobrot állítani, nos akkor azt nyugodtan mintázhatnák Tiborról. Számára természetesek voltak az olyan fogalmak, mint segítőkészség, tisztelet, bajtársiasság. Szinte haláláig élete volt az atlétika. Mindig mindenről tudott, mindenkit ismert, aki számított, soha nem ismert lehetetlent. Az az igazi, jó értelemben vett régi vágású úriember volt, aki mindig a megoldást kereste, aki nem félt a feladatoktól. Mindig lehetett rá számítani. Alig pár hónapja a MASZ egyik legmagasabb kitüntetését kapta meg, s amikor lakásában – már komoly betegen – átvette, a pillanatnyi öröm után már az új kihívások, feladatok iránt érdeklődött.

Nagy műveltségű, olvasott ember volt, nagyon sok minden érdekelte. Ám ezzel a tudással soha nem kérkedett. Soha nem tolakodott az előtérbe, kerülte a rivaldafényt. Egy-egy jól sikerült verseny, munka után, a külső szemlélő csak egy mosolyt vehetett észre, jellegzetes bajusza alatt. Tibi bácsit szerették, tisztelték a sportolók, mert tudták, hogy a sokszor szürkének tűnő „kulimunka" nélkül a nagy gépezet elakadna. Istenfélő emberként, olyan alázattal végezte dolgát, amit nem lehet tanítani. Mai, érték- és fékevesztett világunkban rendkívül fontos, hogy Tibor emlékezetét, természetéből fakadó kedves személyiségét örökre megőrizzük.

Tisztelt Főtitkár Úr! Kedves Tibor! Nyugodj békében, Isten Veled!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!