Sport

2013.10.16. 13:55

Vasi diáksportnap - Tizenhetedszer sportoltak a Pannónia-ringen

Huszonkét Vas megyei iskolából 1200 gyerek vett részt a Pannónia-ringen 17-edszer megrendezett megyei diáksport napon.

Horváth Erika

Az idei megyei diáksportnap, amelyet hagyományosan az aradi vértanúk emlékére is rendeznek, egybeesett az első ízben meghirdetett Magyar Diáksport Napjával. Utóbbihoz is kapcsolódott Vas megye, de főként a hagyományaihoz ragaszkodott.

Minden évben nagy lehetőség a Pannónia-ringen kerékpározni (Fotó: Horváth Csaba)

A Vas Megyei Sportigazgatóság által 1997-ben indított rendezvény két évvel az igazgatóság megszűnése után is él, köszönhetően az összefogásnak, az összeszokott szervező és segítő csapatnak. A Pannónia Racing Kft. ezúttal is ingyen bocsátotta a diákok rendelkezésére a Pannónia-ringet.

Mint a főszervező Pálóczi László – aki az első két diáksport napon még asszisztensként vett rész, azóta viszont ő vezényli a versenyeket – elmondta, idén másfélszer annyian voltak, mint tavaly. Arányaiban ahogy szokott, kétharmadrészben Celldömölk és Sárvár környéki iskolákból érkeztek a gyerekek, de jöttek Őriszentpéterről, Csákánydoroszlóból, Kőszegről és Szombathelyről is.

Rekordmezőny, közel 400 fő vett részt az 5–6. osztályosok 2013 méteres futásán.

A győztesek. Kerékpár. 1–2. osztály: Béres Milán (Béri Balog, Kőszeg), illetve Sárközi Tirza (Balog). 3–4. o.: Sipos Bálint (Csákánydoroszló), ill. Balogh Cintia (Őriszentpéter). 5–6. o.: Molnár Gábor (Zrínyi), ill. Németh Anna (Balog). 7–8. o.: Zsigovits Norbert (Csákánydoroszló), ill. Pillisz Réka (Balog). Futás. 1–2. o.: Sparks-Hollósy Kornél (Gothard), ill. Iker Natália (Balog). 3–4. o.: Németh Márk (Balog), ill. Hajas Martina (Bő). 5–6. o.: Nemes Bálint (Balog), ill. Gurisatti Jázmin (Balog). 7–8. o.: Rozmán Dávid (Dési), ill. Pillisz Réka (Balog).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!