Béry Norbert: Tökéletesen, vagy sehogy

Az eredményeit csak kevesen ismerik, mivel nem a külvilág felé bizonyít. Minden tettével csak magának, mint embernek, férfinek, édesapának szeretne megfelelni. A sport másfél évtizedig nem játszott meghatározó szerepet életében, de kőkemény kitartása, konok bizonyításvágya, letisztult életfilozófiája és átgondolt edzésmódszere ez idő alatt sem változott. Távol áll tőle a magamutogatás. Megkeresésünkre most is azért szólal meg, hogy saját példáján keresztül világítson rá: minden fejben dől el, a fizikum csak másodlagos.

– Gyermekként kaptam kedvet a sportoláshoz. De mindez kevés lett volna, ha nem áll mellettem egy nagyon jó pedagógus. Őt Parányi Endrének hívják, aki a korabeli Tolbuhin iskolában oktatott, nevelt bennünket. Később öttusáztam is, miközben a korabeli úttörőtáborok versenyeit általában megnyertem. Összességében jó viszonyulásom volt a sportokhoz – meséli a kezdetekről a 44 éves Béry Norbert az egyik szombathelyi kávézó asztalánál.

– Öt testvérem van, én vagyok a középső fiú. Édesanyám arra nevelt, hogyha kitanulok egy jó szakmát, az életben is megállom a helyem. Így lettem ács. Idővel kezdtek felfigyelni az eredményeimre, s 1990. márciusában – ekkor 20 éves voltam – Söjtöry Elvira a csapatába hívott triatlonozni, amiért a mai napig hálás vagyok. A Vasi Vasemberre két-három hónap alatt készültem fel, annak ellenére, hogy 100 emberből 99-en azt mondták, ennyi idő alatt ez képtelenség. De jó eredménnyel teljesítettem a másfél kilométer úszást, a 40 kilométer kerékpározás és a 10 kilométer futást. Örültem, de mindezt nem tartottam kiemelkedő teljesítménynek. Idővel közel kerültem a hivatásszerű sportoláshoz, s azt vettem észre, hogy egy amatőr semmivel sem rosszabb, mint egy profi. Sőt! Egy amatőr például nem pénzért kel fel hajnalban futni, hanem a saját eltökéltsége miatt. Én például Kőszegszerdahelyre úgy jártam focizni, hogy Lukácsházáig vonattal mentem, onnan pedig gyalog, vagy futva. De Vassurányba is biciklivel érkeztem. Mindezt egy jó bemelegítésnek tekintettem a meccsek előtt. Máig imádok focizni, nagyon jól ment a játék. A sport sok mindenre megtanított, miközben megtapasztaltam, hogy nem kell magunkat sajnálgatnunk az esetlegesen rosszabb körülményeink miatt. Láttam, hogy semmivel sem sportol nálam jobban az, akinek szuper felszerelése van, akinek méregdrága a biciklije, vagy kiváló edző segíti a felkészülését. Mindig be akartam bizonyítani, hogy mindezek nélkül is felveszem a versenyt. Ez motivált. Voltak olyan évek, amikor nappal ácsként dolgoztam, délután kettőtől hétig suliba jártam, közben triatlonoztam, éjjel buliztam. Volt, hogy hajnalban jártam futni, 3-4 órakor felkeltem, lefutottam a magam által megszabott távot, majd visszafeküdtem az ágyba. Akkoriban éjjel volt időm a mozgásra. Ezek nem nagy dolgok, más is megteszi ugyanezt – állítja.

Béry Norbert pár hónap felkészülés után teljesítette a maratoni távot. Fotó: Murai Szabolcs

– Tény, előnyt jelent számomra, hogy gyorsan regenerálódom. Ebben bizonyára a genetika is meghatározó. Anyukám futott, apu ökölvívó volt, sportoltak a családtagjaim. Édesapám hét éves koromban meghalt, 1977-ben vesztettük el őt. Biztos ez is befolyásolta, hogy mindig meg akartam mutatni: semmivel nem vagyok kevesebb, mint a másik ember. Édesanyánknak nem volt könnyű ez az időszak. Mi pedig korán megtanultuk, mi az a favágás, mi a répakapálás. Ezen nincs mit szégyellni, mindenki ezt csinálta. Összességében nagyon jó gyerekkorunk volt – meséli, majd fekvőtámasz világrekordjáról kérdezzük.

– Kétszer nősültem. Az első feleségemtől született fiam akkoriban bekerült a kórházba. Tele voltam aggodalommal, nem tudtam levezetni a feszültséget. Tehetetlenségemben elkezdtem fekvőtámaszokat nyomni. Közben hallottam a rádióban, hogy 1200 a fekvőtámasz világrekord. Tudtam, hogy az adat rossz, mert én ezt két hónap alatt teljesítettem. Utánanéztem, kiderült, hogy egy óra alatt legalább 2618 teljes fekvőtámaszt kell végeznem ahhoz, hogy megdöntsem a rekordot. Akkoriban sokat gondolkodtam azon, hogyan lesz biztosan szabályos a fekvőtámaszom. Itt van ez a nem túl hosszú nyaklánc a nyakamban – bujtatja ki az ékszert a pulóvere alól. – A régi Hajdú hűtő alján van egy pici tartó, amit kihúztam, s ha azon a nyaklánc koppant, akkor eredményes volt a támaszom. Az első rekordkísérletem nem sikerült, nem tudtam fejben összerakni a feladatot. Nem tudtam csak önmagamnak bizonyítani. 1999. február 14-én azonban a Galaxy-ban közönség, televízió előtt sikerült a rekord. Egy óra alatt 2725 fekvőtámaszt teljesítettem, amit hitelesítettek is. Akkor országos médiumok is foglalkoztak a hírrel. Őszintén mondom, nincs bennem keserűség amiatt, hogy ezután nem lett fittness szalonom, nem támogattak cégek. Tudom, hogyha ezt Ausztriában értem volna el, akkor már másból, máshogy élnék. De tisztában voltam a magyar valósággal – mosolyog.

– Bármit csinálok, azt előtte és utána elemzem. Otthon stócban állnak a füzetek, felkészülési naplók, amelyekbe a lejátszott meccsek eredményeit írtam bele, s osztályoztam mindenki teljesítményét. Vagy teljesítem az adott feladatot tökéletesen, vagy sehogy. Ezen szemlélet miatt is hagytam abba 2000-ben a sportolást. Teljes erőbedobással dolgoztam a nagyon komoly munkáimon, mint műszaki ellenőr. A következő 14 évben hiányzott ugyan a sport, mégis kimaradt az életemből.

– Tavaly azonban ovis kisfiam elkezdett úszni. Kezdetben félt a víztől, így én is vele tartottam. Azt hittem, meghosszabbították az uszodát, mert alig bírtam 50 métert úszni. Gyakorlással azonban egyre gyorsabb lettem, később megpróbálkoztam a futással. 2013. áprilisában még 104 kiló voltam. Megterveztem a futóedzéseimet – mondja, miközben telefonján a különböző időpontokhoz tartozó ösztönző jellegű beírásokat mutatja. „Súly 100?" „Futóedzés!", „Fuss, Forrest, fuss!". Addig motiváltam magam, míg egyre gyorsabban tudtam teljesíteni a Söpte Salköveskút közötti távolságot. A maratoni 42 kilométert nyár végére lefutottam. Most a nagyobb fiammal edzek. Ő nagyon tehetséges labdarúgó, Hollandiába is ki akarták vinni játszani, két korosztályban futballozott. De már nem focizik, abbahagyta. Most már nem bánom, hogy így alakult – mondja, majd terveiről beszél.

– A keszthelyi maratonra, a kaposvári fél ironmanra már beneveztem, de a helyi Vasi Vasembert sem hagyom ki. Idén őszre 60-80 kilométert szeretnék egyhuzamban futni. A sportolásomat segíti egy zseniális képességű masszőr, Venczel József – jegyzi meg. – Egyszer az életében mindenkinek le kellene futnia a maratoni távot, mert utána pszichésen annyira erősnek érzi magát az ember, hogy mindez újabb lendületet ad a mindennapokhoz. Én ki merem jelenteni, hogy boldog vagyok. Persze, ha ezt kimondom, mások azt gondolják, biztosan sok pénzem van. Nem. Én elégedett vagyok azzal, ami az enyém. . A családom mellett nagy erőt adott még Buzgó Józsefnek a Nemzeti Sport újságírójának a „Csak úgy.." című rovata, amelynek rendszeres olvasója vagyok. A cikkek konklúziója: nem szabad görcsölni semmin, csak tenni kell napról napra. És bízni.