Sport

2014.01.15. 19:25

A Haladás 4-2-re kikapott a Sturmtól

Első téli felkészülési mérkőzésén a Haladás 4-2-re alulmaradt az osztrák Sturm Graz vendégeként.

Pum András

Sturm Graz–Szombathelyi Haladás 4-2 (3-2)
Graz-Messendorf, edzőcentrum, 400 néző, felkészülési labdarúgó-mérkőzés, vezette: Koch.
Haladás: Dombó (Gyűrű, 46.) – Schimmer, Fehér (Zsirai, 46.), Tóth P. (Jagodics M., 46.), Bosnjak – Simon, Iszlai (Szakály, 46.) – Gyurján (Halmai, 46.), Németh M., Medgyes (Andorka, 46.) – Ugrai. Edző: Artner Tamás.

A Haladásból hiányzott a műtét utáni rehabilitációját végző Rózsa és Mursits, valamint a kisebb sérüléssel bajlódó Guzmics, Devecseri, Nagy, Halmosi és Radó is. A kispadon várta a kezdést a próbajátékon szereplő 21 esztendős kapus, Gyűrű László. A portás Győri ETO-nevelés, legutóbb Szlovákiában védett.

Az első helyzet a szombathelyiek előtt adódott, a 8. percben Ugrai 20 méteres, balról elvégzett szabadrúgását a jobb felső sarok elől piszkálta ki Gratzei. Kiegyenlített játék folyt a pályán, a graziak a 25. percben kihagyták a meccs addigi legnagyobb ziccerét: Beric hatméteres fejesét Dombó bravúrral mentette. A 30. percben Tóth Péter tizenhatoson belüli szabálytalanságáért megítélt büntetőt Beichler értékesítette (1-0). Két perc múlva Medgyes bal oldali beadását Gyurján három méterről passzolta a hálóba (1-1). A 35. percben Beichler hatméteres fejesével már a Sturm vezetett 2-1-re, ám a 38. percben egy bal oldali támadás végén Ugraihoz került a labda, aki tolt kettőt rajta, majd középről, 12 méterről a léc alá bombázott (2-2).

Folytatódott a gólözön: a 42. percben Madl 24 méteres szabadrúgásból a jobb felső sarokba tekerte a labdát (3-2).

A támadó Ugrai Roland (zöld mezben) szerezte a szombathelyi együttes második grazi találatát (Fotó: Unger Tamás)

Szünet után a 48. percben egy jobb oldali beadás után a bal szélen Kanz lőtt négy méterről a léc alá (4-2). A hazaiak alaposan beleerősítettek, a vasiak beszorultak térfelükre. Sorra vezették támadásaikat a házigazdák, a próbajátékon lévő kapus, Gyűrű háromszor is nagyot védett. .A vasiak előtt a második játékrészben nem adódott ziccer.

A tízcsapatos osztrák bajnokság hatodik helyén álló hazaiak megérdemelten nyertek az első félidőben jól, szünet után gyengébben játszó vasiak ellen.

– Noha csak néhány edzésen vagyunk túl, az első félidőben meglepően jól futballoztunk. Szünet után inkább a fiatalok játszottak, ekkor nem tudtunk olyan jó teljesítményt nyújtani. A védekező részt megoldottuk, a támadójáték döcögött – értékelt Artner Tamás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!