Putesz a hagyományőrzőknél - A körmendi kosárlabda-legenda őszintén beszélt mindenről

Úgy ültem be a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület Malom utcai klubjába, hogy mindent, pontosabban fogalmazva, sok mindent tudok a vendégről. Patonay Imréről, a körmendi kosárlabda-legendáról. Aztán már az első percekben kiderült, tévedtem. Tudtam, hogy focizott NB III-ban szülővárosában és pécsi főiskolás évei alatt a másodosztályú PEAC-ban is. A kosárlabda nyitott könyv volt előttem, de az, hogy asztaliteniszben járási bajnok is volt, arról csak halvány emlékeim voltak. A Kölcsey általánosban Papp István testnevelő nemcsak kedvencét, a focit favorizálta, hanem a többi sportágat is. Azt, hogy ki kerül végleg a foci közelébe, Papp tanár úr csak negyedikben közölte. Nagy volt az izgalom, hogy kiknek a neve hangzik akkor el. A tanulók – köztük Patonay is – hamar rájöttek arra, hogy a sporttal lehet igazán kitűnni már az iskolában is. Tegyük hozzá: pedig a tanulásban sem állt rosszul, sőt.

Azt jó ideig a főiskolán senki sem tudta, hogy hétvégeken idehaza kosármeccseket játszott, persze később ez is kiderült. A foci és a kosárlabda később párhuzamosan haladt, Kristóf Lászlóval egy csapatban focizott, a kosárcsapatban pedig játékosa volt. Korengedéllyel játszott a focicsapatban, a Lakner, Patonay, Budai hátvédsor volt a csapat egyik erőssége.

A Horváth Vilmos által vezetett beszélgetés Putesz részéről tele volt poénokkal, a gyerekkori csibészségekről szóló történetekkel. Igazi, jó értelemben vett bandavezér volt az iskolában, bizonyos értelemben a focinál, szabadidőben a Rába partján, majd később a kosarasoknál is. Így aztán, amikor 1981-ben visszavonult, azonnal a kosarasok edzője lett. Korábbi „előélete” ezen a poszton sem hagyta cserben, barátilag „elküldte” azt, aki hibázott, s azt is, aki nem azt csinálta, amit kért tőle. Az öltözőben a meccs után még volt vita, de a kocsmai „harmadik félidő” után minden elfelejtődött. Nem lehetett nem figyelni, mindig jött egy-egy sztori, a csajok, a kocsmák, bulik vagy a koncertek világából. Szóba került az is, hogy az akkori fővárosi fellépéseken igencsak vidékiként kezelték a körmendieket. Nekem ez nem volt új, hiszen a Haladás női röplabdázóinak szakosztályvezetőjeként, majd újságíróként voltak hasonló tapasztalataim. Egyenrangú akkor lett igazán a Körmend, amikor 1987-ben az egész magyar mezőnyt megelőzve bajnoki címet nyert. Méghozzá úgy, hogy a döntő harmadik mérkőzésén április 12-én 82:72-re verte az akkori egyik legpatinásabb kosárklubot, a Bp. Honvédot. Anno azt a meccset és a finálé utáni fiesztát átélni, most pedig Patonay sajátos stílusú elbeszélésében meghallgatni egyaránt különleges élmény volt. Vidéki csapatként még 1996-ban edzőként, majd 2003-ban szakmai igazgatóként élhetett át hasonló sikert és élményeket Patonay, no meg – csak úgy mellesleg – négy kupagyőzelemnél is. A hallgatóság soraiból a kosaras részt Wagner „Szepi”, míg a labdarúgással kapcsolatosakat Halmosi „Slózi” egészítette ki. Az is elhangzott, hogy az egykori SZSE-nek a Körmend, a Körmendnek viszont a Falco köszönhet(ett) sokat.

Patonay Imre, Putesz jó hangulatú beszélgetésen idézte fel pályafutását, sikereit, élete főbb állomásai FOTÓ: SZENDI PÉTER

A körmendi szakításról nem esett szó, s tapintatból nem is kérdezték. Patonay azonban elmondta, hogy az egerszegiek invitálásán egy ideig gondolkodott. (Ami érthető, hiszen anno azt mondogatta a zetéseknek, hogy a két megye határáról a galambok a sötétség miatt mindig visszafordulnak.) Szólt a jelen körmendi utánpótlásról, Érsek István jó munkáját dicsérte, szerinte egy-két magas ifjú kéne, s akkor talán...

Emlékszem, annak idején volt olyan, ha az utcán meglátott egy magas srácot, addig „gyúrta”, amíg oda nem csábította a kosarasok családjához. A két méter fölöttieket, néha nem centernek, hanem kapusnak nevezte, akik a lepattanóknál verhetetlenek.

Patonay hiányolja, hogy Körmenden nem igazán használják ki a Somogyi iskola adottságait – sportcsarnok, kollégium, uszoda, étkezés, edzések –, meg kevés a helyi játékos, azaz sok a légiós. Ez persze a mezőny többi csapatára is igaz. A Falco utánpótlását példaértékűnek nevezte.

A jó hangulatú, kötetlen emlékezésen az első bajnoki cím utáni alkoholmérgezése, válása, gyermekei, Ádám és Sára, a közelmúlt betegsége is szóba került. Nem önfényezés volt ez az este; hangsúlyozta Kristóf László meghatározó szerepét és azt, hogy a sikerekhez sokak jó hozzáállása, a fanatikus, országosan is jegyzett szurkolók segítsége is szükségeltetett.

Búcsúzásként Horváth Vilmos elnök bejelentette, hogy legközelebb a műkorcsolyázás korábbi kitűnősége, Regőczy Krisztina lesz egyesületük vendége.