2015.09.12. 09:14
Guzmicsék túl vannak a nehezén
A Haladás volt védője, a tavaly nyár óta a lengyel elsőosztályú Wisla Krakowban futballozó Guzmics Richárd szerint csapata számára most következnek a könnyebb összecsapások.
A kilencszeres magyar válogatott Guzmics Richárd tavaly nyáron szerződött a lengyel Ekstraklasában szereplő Wisla Krakow gárdájához. A 28 éves Guzmics hamar csapata erősségévé vált, ráaádsul nem egészen egy év elteltével folyékonyan beszél lengyelük, a média is felkapta és szurkolók egyik kedvencévé vált. Csapata, a Wisla Krakow hét forduló után két győzelmet és öt döntetlent begyűjtve a nyolcadik helyen tanyázik.
Pogon Szczecin (7.) Piast Gliwice (1.). vasárnap, 15.30.
Szczecinben borzasztó nehéz nyerni, ezt még az úgynevezett nagycsapatok is többször megtapasztalták. A Gliwice meglepően jól szerepel a bajnokságban, és egyáltalán nem érdemtelenül vezeti a tabellát. Eddig hat győzelem mellett csak egyszer kaptak ki, úgy érzem ezúttal megszerzik első döntelenjüket is.
Tippem: x
Ruch Chorzow (9.) Gornik Zabrze (16.) Vasárnap, 18.00
Miután a két város nagyon közel van egymáshoz, igazi preztízscsata lesz az összecsapás. A Gornik Zabrze nagyon gyengén szerepel a bajnokságban, még nem nyert meccset, ha most sem szerez három pontot, szerintem menesztik edzőjüket. A Ruch Chorzow indult az Európa-ligában, a nyáron jól igazoltak, úgyhogy igazán erős csapatról beszélünk. Szerintem a Ruch behúzza a meccset, a Zabrze pedig kereshet új trénert.
Tippem: 1
Guzmics Richárd (labdával) a Haladás után a lengyel Wisla Krakow együttesében is a közönség egyik kedvencévé vált Fotó: Szendi Péter
Leczna (13.) Wisla Krakow (8.). Hétfő, 18.00
Helyben vagyunk...Eddig már szinte valamennyi topcsapattal játszottunk és egyiktől sem kaptunk ki. Idehaza 2-0-ra megvertük a Lech Poznant, Varsóban 30 ezer drukker előtt 1-1--et játszottunk a Legiával, 4-2-re megvertük a Slack Wroclawot is. Akadtak tehát értékes győzelmeink is. A Lecznáról nem sok mindent tudok,viszont a lengyel bajnokságra igaz, hogy egy-két kivételtől eltekintve szinte valamennyi csapat hasonló játékerőt képvisel. Azaz bárki megverhet bárkit. Számunkra most jönnek a könnyebb meccsek, papíron a hétfői is az lesz.
Tippem: 2.