Sport

2015.09.08. 08:04

Megyei II labdarúgás - Molnári diadal Ikerváron

A Megyei II. osztály Sárvári-csoportjának 4. fordulójában a Püspökmolnári, az Uraiújfalu és a Gérce-Vásárosmiske magabiztos játékával méltán ugrott a tabella élére. A Csénye továbbra is veretlen, miközben a Kenyeri és a Pecöl még mindig nem találja tavalyi jó formáját.

Kelemen Attila

Kenyeri–Csénye 1–2 (0–2).

Kenyeri, 50 néző, vezette: Harcsár Róbert.

Gól: Németh Andor János (65.), illetve Barkovics Attila (37.), Soós Roland (42.).

Kiállítva: Géczi Richárd (82.)

Kenyeri: Lakos – Horváth (Koloszár), CSÁSZÁR, Szántó, Németh A. – Szalai, Németh M., Csiszár, Rajki (Kékesi) – Rosta, Nemes. Edző: Ádám Endre.

Csénye: Tóth – Szitkay, Vajda, Szabó K., SZABÓ B. – BARKOVICS (Dénes), PENDLI, PANKACZI, Soós – Géczi, Horváth (Marton). Edző: Pankaczi Zoltán.

Ugyan a hazai alakulat több helyzetet kialakított, mégis a vendégek szereztek előnyt az első játékrészben. A szerencse is a jobb helyzetkihasználással játszó csényeiek mellé állt, mivel a 3-4 kapufát összehozó kenyeriek lövései rendre kifelé pattantak. Még a csényei kiállítás sem hozta meg a várt fordulatot, csak szépítésre tellett a második félidőben. A Csénye idei veretlenségéhez ezúttal értékes pontok is párosultak.

 

Bük–Pecöl 4–1 (1–1).

Bük, 100 néző, vezette: Takács Ryan Lee.

Gól: Ligeti Richárd Ferenc (20.), Baranyai Krisztián (59., 90.), Sárközi Tamás (81.), illetve Szemes Ernő (38.).

Bük: Büki – Kovács D., Kocsis Cs., NÉMETH, Somlai – Kovács R. (Sárközi), Wágner (BARANYAI), Tóth (Kocsis A.), Kovács Z. (Kovács R.) – LIGETI, Szabó. Edző: Kiss István. Szakosztályvezető: Eső János.

Pecöl: Takács – Szemes Z., Kovács, Németh, Czibók – Horváth, Nagy, Pálfi, Szemes D. – Szemes E., Nyári (Rudolics). Edző: Rudolics Norbert.

Az első játékrész alacsony színvonalú, csapkodós játékot hozott. A második játékrtészben a cserék vérfrissítést hoztak a hazai csapatba, miközben a vendégek elfáradtak. Ami a pecölieket illeti: ha már az edzőnek is be kell állni csereként egy csapatnál, akkor ott már a kezdő tizenegy is eléggé tartalékos csapat. Összességében megérdemelt hazai győzelem született.

 

Gérce-Vásárosmiske–Sitke 3–1 (2–1) .

Gérce, 110 néző, vezette: Kondor Tamás.

Gól: Máthé Martin (24.), Sulyok Ádám (31.), Mórocz Ádám (56.), illetve Szűcs Gergő (4.).

Gérce-Vásárosmiske: KOMÁROMI Z. – KOMÁROMI A., Sulyok (Sütő), Németh, Farkas – MÁTHÉ, MÓROCZ (Sali G.), Sali Z., Bagoly (Hompok) – NASZÁDOS, MAJOR (Kovács). Edző: Haraszti István.

Sitke: Viczmándi – MÓROCZ, FÜLÖP, NAGY, PAPP (Ruzsics) – Magyar, Németh (Pencz), Viszkeleti, SZŰCS – GLAVÁNOVICS, Pap. Edző: Komáromi Szabolcs.

A negyedik percben a vendégek szerezték meg a vezetést, minek következtében kissé megtorpant a hazai alakulat. Majd miután rendezték soraikat, a tőlük megszokott játékot alkalmazták: letámadással, és az ellenfél középpályán való megszűrésével támadólag léptek fel. Az első játékrészben egy kontrából, majd egy távoli lövédből szereztek gólt, a folytatásban pedig ismét kontrából voltak eredményesek. Végül megérdemelt győzelmet szereztek a gérceiek a szívósan, agresszíven védekező sitkeiek ellen.

 

Mersevát–Szeleste-Pósfa 1–0 (0–0).

Mersevát, 100 néző, vezette: Horváth Árpád.

Gól: Orbán György (78.).

Mersevát: Tóth – Györvári, KÖVI, Fűzfa (Dénes), Pethő – ORBÁN (Takács A.), Horváth T., SÜLECZ (Takács M.), MOLNÁR – Nagy, HORVÁTH A. Edző: Nagy Csaba.

Szeleste-Pósfa: Kovács M. – Mersich, Burkon (Amatics), Trittremmel A., SZÁR – Fülöp, Szele, Barbalics Bence, Barbalics Bálint (Csizmazia) – Trittremmel Zs., Kovács T. Edző: Horváth Lajos. Szakosztályvezető: Rozmán Róbert.

Kitűnően előkészített pálya fogadta a csapatokat. Az első félidő kihagyott vendég helyzetekkel kezdődött, majd a mezőnyben folyt a játék. A félidő utolsó negyedórája a hazaiaké volt. A második félidőben a hazai csapat támadólag lépett fel, alakította ki helyzeteit, amiből egyet sikerült értékesíteni, ritkán látható „pókhálós” góllal. Az egygólos hazai győzelem megérdemelt.

 

Uraiújfalu–Simaság 8–0 (3–0) .

Uraiújfalu, 100 néző, vezette: Hérincs Csaba.

Gól: Baranov Jevgenyij (20.), Hajas Máté (37., 42., 64.), Szakál Márk (49., 74.), Gallen István (52., 57.).

Uraiújfalu: BAKOS – PRINCZES, GALLEN A., HAJAS SZ., GALLEN I. – SZAKÁL (DOBÁNY), GÖNCZÖL, BARANOV, DÖBRÖNTE – VERASZTÓ, HAJAS M.. Edző: Dobány Gábor.

Simaság: Kiss (Laki) – Csenár, Nagy, Puskás, Németh I. – Németh J. (Sztojka), MÉSZÁROS P. I., Varga B., Mészáros P. II. – Varga P. (Hollósi), Szabó (Hancz).. Edző: Szabó Sándor.

Nagy fölényben játszott a hazai csapat, hamar meg is rúgták a góljukat. Ezt követően már nem volt kérdés az Újfalu győzelme. Még ilyen arányban is megérdemelt a három pont otthon tartása. Hajas Máté mesterhármast lőtt, a hazaiak pedig átvették az első helyet a tabellán.

 

Ölbő–Jákfa 3–0 (1–0).

Ölbő, 100 néző, vezette: Zsirai József.

Gól: Balázs Dávid (42.), Tóth Alex (48.), Horváth Roland (89.).

Ölbő: Borsos – NARDAI, TÓTH ATTILA, Sipos, Szele (Péter) – TÓTH ALEX, BALÁZS, Marton (Horváth G.), Baksay (HORVÁTH R.) – TÓTH M., Csizmazia (Sági Kiss). Edző: Varga László.

Jákfa: VARGA – Böröndy, Gyürü, Koronczai, Horváth B. (Nagy) – Vörös, Horváth G., Csete, Kovács B. – Kovács R., Horváth R. Edző: Horváth István.

Magabiztos, megérdemelt győzelmet szerzett az Ölbő a gyengébb játékerőt képviselő Jákfa ellen. A mérkőzésen valójában csak a hazaiak vezettek támadást, a Jákfának egy megindulásból lett volna sansza a gólra, ám az ölbői védelem ura volt a helyzetnek.

 

Ikervár–Püspökmolnári 1–3 (1–2)

Varga Ádán (jobbra) és Ódor Bálint (bal) harcol a labdáért az Ikervár-Püspökmolnári találkozón. Mindkét játékos jól játszott, ám a végén a pirosban játszó csatár örülhetett a győzelemnek Fotó: Unger Tamás

Ikervár, 150 néző, vezette: Szabó I. Zoltán.

Gól: Tóth László (30.), illetve Sziffer István (7., 50.), Varga Ádám (23.).

Ikervár: Hegedüs – Tóth, Pados, Varga Zs. (Hullmann), ÓDOR – Vincze T., Németh (Vincze M.), Vincze Z., Vass J. (Varga M.) – Vass P., Baumgartner. Edző: Horváth József.

Püspökmolnári: HORVÁTH T. – VARGA S., KONYA, VARGA N. (SIPOS), VARGA M. – HORVÁTH Sz. I. (HORVÁTH Á.), SZIFFER I., SIMON, ELEKES (HORVÁTH SZ. II.) – SZIFFER K., VARGA Á. Játékos-edző: Idősebb Sziffer István.

Hamar vezetéshez jutott a Molnári, a hazaiak lényegében átaludták az első játékrész felét. Ugyan sikerült szépíteni a szünet előtt, ám a folytatásban büntetőből tovább növelte az előnyét a jobban játszó vendég együttes. A hazaiak ezt követően sem jelentettek veszélyt az ellenfél kapujára. A Sziffer-alakulat megérdemelt vendéggyőzelmet szerzett, és ezzel pontegyenlőséggel vezeti a bajnokságot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!