Sport

2015.12.07. 18:48

Harmadik helyen telel a Haladás VSE NB I-es sakkcsapata

Szombathely - A Haladás VSE-Infraplan NB I-es sakkcsapata három ponttal bizonyult jobbnak a sereghajtó Dunaharaszti együttesénél.

Horváth Erika

Haladás VSE-Infraplan- Dunaharaszti MTK 7,5-4,5

Szombathely, NB I-es sakk csapatbajnoki mérkőzés.

A három forduló után harmadik helyen álló szombathelyiek a szezonban először játszhattak hazai környezetben - a Tó Vendéglőben a bennmaradásért küzdő Dunaharaszti volt a vendégük.

A két éltáblás, Babula Vlastimil és Gonda László a megnyitás után egyenlő állásban megegyezett a döntetlenben. A második táblán két horvát játékos csatázott, a parti sorozatos cserék után a 30. lépésben döntetlennel zárult. Ruck Róbert vietnami ellenfele világossal kirakott egy egyenlő állást, nem törekedett előnybe kerülni - ennek a mérkőzésnek is remi lett a vége. Akárcsak a 4. táblán; Németh Miklós és a rutinos Faragó Iván nagymester találkozója éles harcnak indult, de a középjátékban békekötéssel zárult. Kovács Gábornak érvényesült a harcos játékfelfogása, a végjátékban lenyerte ellenfele túlságosan előremerészkedő gyalogjait, és ez győzelemhez vezetett (1-0). Kiss Attila a 20. lépés után elfogadta ellenfele remiajánlatát.

Sárdy Péter a szezonban három bajnokin játszott, mindháromszor nyert Fotó: Unger Tamás

Uro Kristic az idő szorításában leütött egy „mérgezett” gyalogot, amely a vesztét okozta (0-1). Csonka Attila riválisa időzavarba került, amelyből tisztáldozattal próbált kiszabadulni. A szombathelyi nemzetközi mester anyagi előnyét jó technikával érvényesítette (1-0). A sötét bábukat vezető Ruck Tamás játszmája végig egyensúlyban haladt. Sárdy Péter újabb győzelemmel segítette csapatát; pozícióelőnye révén a középjátékban tisztet, majd játszmát nyert (1-0). Lakos Nikoletta 99 lépéses maratoni játszmában harcolta ki a fél pontot. Szukics Ádám jól felkészült ellenfeléből; kedvező állásba került, és az anyagi előny érvényesítése sem okozott neki gondot (1-0). Győzött: dr. Kovács G., Csonka, Sárdy. Szukics. Remizett: Babula, Jankovic, Ruck R., Németh M., Kiss A., Ruck T., Lakos.

A bajnokság február 28-án folytatódik. A HVSE 28,5 ponttal őrzi a harmadik helyét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!