2016.10.30. 19:40
Nem érdemeltek vereséget: a 94. percben meccslabdát hibázó Viktória FC alulmaradt az MTK ellen
Szombathely - A női labdarúgó NB I. 9. fordulójában a Viktória FC hazai pályán 2-1-re kikapott az MTK-tól.
Viktória FC-MTK Hungária 1-2 (1-2)
Szombathely, Illés Akadémia, műfű, 100 néző, női NB I-es labdarúgó-mérkőzés, vezette: Lapath.
Viktória: BÍRÓ - KOPCSÁNDI, TÁLOSI, BALOGH, KUN - Csidei, FÁBIÁN, Siklér - Szakonyi, Manhart, Vörös (Harsányi, 80.). Edző: Csordás Csaba.
MTK Hungária: Szőcs - Csányi, Turányi, TÓTH B., Pinczi - Nagy L., PALKOVICS, Farádi-Szabó, Krascsenics - GELB, MÉRY (Papp D., 86.). Edző: Szabados György.
Gólszerzők: Manhart (45.), ill. Vörös (30., öngól), Méry (34.).
A szombathelyiek kezdték jobban a mérkőzést, szervezetten futballoztak. Ám félóra elteltével egy szöglet utáni öngóllal vezetést szerzett az MTK. A gól kicsit megzavarta a szombathelyieket. Négy perc múlva ugyanis egy kipattanó labdát Méry 16 méterről bombázott a hálóba (0-2). A Viktória azonban nem adta fel, a 45. percben Manhart büntetőjével szépített (1-2).
Szünet után a vasiak domináltak, voltak ugyan lehetőségeik, de nagyrészt meddő mezőnyfölényben futballoztak. Az MTK erejéből egy kapufára futotta. A 94. percben aztán meccslabdát hibáztak a vasiak, Szakonyi egy méterről nem találta el a labdát. Változatos mérkőzésen a Viktória nem érdemelt vereséget.
Heike Manhart (jobbról) szerezte a szombathelyiek találatát. Mellette az MTK középpályása, Farádi-Szabó Edina Fotó: Unger Tamás
Csordás Csaba: - Jó kis tanulópénz volt a mai mérkőzés, ha magasabb szintre vágyunk, ilyen meccset illik kapott gól nélkül lehozni. Ma mi rúgattunk gólokat az MTK-val.
További eredmények: Győri ETO-Újpesti TE 2-0, Astra-Budapest Honvéd 2-1, Kóka-FTC 0-5.