Zsenik sora

Pajor-Gyulai László

Sohasem vitatkoznék azzal, hogy Robert Lewandowski megérdemelné az Aranylabdát. Az egyéni mutatói lenyűgözőek, ő napjaink egyik legjobb, leghatékonyabb csatára, igazi világklasszis, felállva tapsolnám, ha az ő nevét mondanák ki a díj átadásakor, mégis, azt mondom, nem az idén, hanem tavaly történt vele a nagy igazságtalanság. Nincs olyan indok, amely érthetővé tenné a France Football döntését, azt, hogy 2020-ban nem szavaztatta meg a világ labdarúgásának a legnagyobb presz­tízsű díjának a gazdáját. A lap vezetői a koronavírusra hivatkoztak, ami – bocsánat a szóért, de még ez is enyhe – ostobaság, hiszen a járvány ellenére így vagy úgy, de sikerült lezárni a topbajnokságokat, a Bajnokok Ligáját és az Európa-ligát is, azaz nem vált torzó az akkori idényből.

Emellett nem tartom igazságtalannak Lionel Messi hetedik sikerét sem, de most ennél tovább nem szívesen mennék ezen az úton, mert túlságosan messzire vezetne. Nyolc éven át mondjuk úgy, csúcsközelben volt lehetőségem a hazai sport legnagyobb ünnepének, a Sportcsillagok Gálájának, más néven az Év sportolója szavazásának minden rezdülését közelről figyelni, és bizony ott sikerült olykor megoldhatatlan helyzetekkel szembesülni. Mondjuk van négy férfi olimpiai bajnok London után, de a dobogóra csak három fér fel, borítékolható, hogy a negyedik vérig sértődik, de a második és a harmadik fejében is okkal fordulhat meg, hogy miért nem ő végzett az élen.

A válasz egyszerű: valamiért a voksolók többsége így döntött, és kész. Valaki első lett az egyenlők között, a szervezők pedig csak megoldották valahogy, hogy a csalódott hatalmas izompacsirta atlétát visszafordítsák a kijárattól… Ez úgy kapcsolódik Lewandowskihoz és Messihez, hogy szerencsések vagyunk: a választék roppant széles. Mert ne ragadjunk le náluk, akadnak még bőven a világ futballjában, akik ugyancsak méltóak lennének az elismerésre Jorginhótól Szalahon át – és itt mindenki nyugodtan hozzáteheti a saját kedvencét. Visszatérve a Sportcsillagok Gálájára, én annak örültem volna, ha a különböző kategóriákban nem négy, hanem tucatnyi olimpiai bajnok közül választhatunk, a megsértődött kilencet, akik nem kerültek dobogóra, csak megvigasztaltuk volna valahogy.

Szóval vitatkozgassunk bátran, jól döntött-e a többség, de higgyük el, hogy szinte mindenkinek megvan a maga igaza, és közben örüljünk is. Minél több az esélyes az Aranylabdára, nekünk annál jobb, hiszen nem kis élmény zsenik sorát látni hétről hétre.