A válogatottsági rekorder Király Gábor szereti a kihívásokat, a munkát

Király Gábor 18 évnyi németországi és angliai légióskodást követően 2015 nyarán tért haza Szombathelyre, a Haladáshoz. Azóta csapatával kudarcokban és sikerekben is volt része, de olyan nehéz helyzetben nem volt, mint most. A vasi együttes az utolsó helyen várja a február 2-i folytatást, hátránya nyolc pont a még bennmaradást érő tizedik helytől. Király szerződése június 30-án lejár – egyelőre nem tudni, szögre akasztja-e kapuskesztyűjét vagy sem, erről sem a klub, sem a kapus nem nyilatkozott még. Elképzelhető tehát, hogy pályafutása utolsó alapozását kezdi meg csütörtökön a kapus, aki bízik abban, ősztől is első osztályú marad a Haladás.

– Nyáron nagyon kicserélődött a keret, olyan játékosok mentek el mint Stef Wils, Myke Ramos, David Williams – tette közzé Király Gábor saját honlapján. – Jöttek új labdarúgók, mennyiségben többen vagyunk, mint tavaly, de minőségben nem tudtuk meghaladni az előző szezont. Hogy lehet a minőséget valamivel pótolni? Hosszútávon nem igazán lehetséges. Minőség és minőség között sok különbség van. Ez hosszútávon meghatározza az eredményességet. Rövid idő alatt lehet sikert elérni – például egy-egy meccsen lehet győzni – de hosszútávon nem működik. Németországban is megéltem, hogy gyengült a keret, az eredmények sem jöttek, igaz, akadt olyan is, hogy egy gyengébb kerettel is jó sorozatot, valamiféle csoda folytán nem várt periódust produkáltunk, de hosszútávon nem hoz eredményt. Eleve több gólt kaptunk, sokszor mi magunk hoztuk helyzetbe az ellenfelet. Egy kapusnak az a feladata, hogy szervezze a védelmet. De vannak olyan szituációk, amelyekbe egy kapus nem tud beleszólni, mert NB I-es szinten egy játékosnak tudnia kell. Olvasni kell a játékot, nincs idő rövidzárlatra, hirtelen döntések vannak. Például ha jön kapura egy lövés, amikor lendít a támadó, a védőnek úgy kell helyezkednie, hogy a kapu jobb vagy a bal oldalát fedezi, így dolgozik össze a kapussal. De ha beáll a játékos a lövéssel szemben, akkor a kapus már nem látja a labdát, nem látja az irányt, nem tud a helyes oldalra elmozdulni. Sok megpattanó lövés is volt, ami azt jelenti, nem voltunk elég közel az ellenfélhez. Alaphibákat vétettünk, sok technikai hibánk volt. Másrészt kevés gólt lőttünk, kevés helyzetet alakítottunk ki, amiből gólt lehetett volna lőni. Vagy a kihagyott tizenegyesek, hatból csak hármat értékesítettünk, ebből kettőt 0-0-s állásnál szalasztottunk el. A mi helyzetünkben ez nem megengedhető. Azt gondolom még mindig, – annak ellenére, hogy most a tabella nem ezt mutatja –, hogy a Haladásnak egy erős középcsapatnak kell lennie, de ahhoz ennél több kell. Mindenki győzni akar, mindenki jót akar a Haladásnak, aki benne van. De akarva akaratlanul is alakítunk ki olyan helyzeteket, amikkel magunkat büntetjük. Most már több hiba nem fér bele. Tavasszal 15 mérkőzésünk lesz, összesen lehet szerezni 45 pontot. Én azt mondom, ha legalább 32 pontot szerzünk az eddigi kilenchez, akkor nagy esélyünk van az NB I-es tagságra. Ehhez vissza kell menni a kályhához, vissza kell menni azokhoz a gondolatokhoz, amik például két három évvel ezelőtt meghatározták a csapatot. Nyilván azokat a játékosokat, akik elmentek, már nem lehet visszahozni, de lehet még ütőképes csapatot alkotni. Már minden poszton volt változás ebben a szezonban, sőt játszott jobbhátvéd a baloldali futópozícióban is, Michal Hipp és Horváth Ferenc is próbáltak változtatni, de sajnos nem sok sikerrel. Az idő megy, 15 döntő áll előttünk, úgy kell felfognunk minden mérkőzést. 1995-ben már véghezvittük a Haladással az NB II-ből az NB I-be való feljutást lehetetlennek tűnő helyzetből. Egyszer már megcsináltuk, miért ne lehetne még egyszer? Ehhez nem mindegy, milyen változások lesznek, nyugodtnak és céltudatosnak kell lenni és határozottnak. Nekünk játékosoknak meg kell dolgoznunk a szerencséért, még keményebben edzeni, hogy a tizenegyeseket berúgjuk, sok helyzetet tudjunk kialakítani, azokból gólokat szerezzünk és stabilabban védekezzünk. Én is frusztrált vagyok, akárcsak a szurkolók, hiszen nem sikeres a csapat. A szurkoló szórakozni jön ki a stadionba, nem azért, hogy idegeskedjen. Nekünk az a dolgunk, hogy örömet okozzunk neki, de ez az utóbbi időben nem nagyon sikerült. Emiatt aztán kritizálnak bennünket, de ez normális reakció, a sport velejárója, aki ezt nem érti, ne menjen sportolónak. Kiemelnek karaktereket, akiket ismernek, akiktől várják azt a pozitív élményt, amit eddig megkaptak. De ez egy csapatjáték, és annál jobb egy csapatnak, minél több ilyen karakterjátékosa van. Tizenegy játékosból minimum nyolc kell, hogy hozza a top formáját ahhoz, hogy a csapatjáték működjön, ha csak fele-fele van, az már kevés. Így kell szemlélni, rendszerben.

Kapusedzői poszton változás volt a Haladásnál: Jakab Csaba helyett Borsos Vilmos érkezett.

– Amit biztosan megtanultam a pályafutásom alatt, az a változásokhoz való alkalmazkodás – folytatta Király. – Minél több szituációval és emberrel találkozol, annál jobban tudsz reagálni az eseményekre. A 26 év alatt rengeteg új helyzet jött az életembe, és tudom, miként kell ezekhez viszonyulni. Hiszen a döntéseket a vezetők hozzák meg, nekem mint labdarúgónak az a feladatom, hogy a mindenkori játékostársaimhoz, edzőimhez, csapatstílushoz alkalmazkodjam. Mindig tudjuk, mit hibáztunk. Elég önkritikusak vagyunk mindnyájan. De van olyan, hogy egy-egy szituációt átbeszélünk, jó döntés volt-e vagy sem. Egy irányba gondolkodunk, egymást segítjük edzéseken is. Azt már bebizonyítottuk az elmúlt években, hogy jól tudunk együtt dolgozni. Volt 2016-ban több hónapos sérülésem, amikor Rózsa Dani és Gyurján Marci védett, akkor is megvolt a harmónia. Most valahogy nem megy a mérkőzéseken, többet kell dolgozni, hogy újra visszatérjünk arra az útra. Szeretem a kihívásokat, szeretem a kemény munkát, szeretek hidegben, fagyban edzeni. Mert így tudom feszegetni a határokat.

Ez egy nagyon kemény kihívás, ami előtt a csapat áll. Nem lehetetlen küldetés, de biztos, hogy nagyon nehéz lesz. Mindenkinek be kell állni a sorba, mert itt egyedül a klub számít, semmi más.