Nehéz út áll Schumacher előtt

Karl Wendlingert, az ex-Forma 1-es pilótát többek között az 1994-es balesetéről is faggattuk  (Fotó: Tajthi Andrea)

Egyike a kilencvenes évek elején betört nagy generációnak, a Mercedes először a Saubernél próbálta ki a három Forma-1-be vágyó tehetségét. Míg Michael Schumacher bajnoki címeket szerzett, Heinz-Harald Frentzen győzelmeket, Karl Wendlingernek egy komolyabb baleset jutott ki a királykategóriában. Ráadásul rögtön Ayrton Senna és Rolnad Ratzenberger halálával végződő imolai hétvége után, Monacóban.

– Egyike voltál a Sauber ifjoncainak. Egy ideig mondhatjuk párhuzamosan futott a karriered Heinz-Harald Frentzennel és Michael Schumacherrel a

Form–1-ben. Még mindig barátok vagytok?

– Igen, mondhatjuk. Mindig is jó volt a munkakapcsolatunk, pedig nem látjuk már egymást sűrűn. Amikor találkozunk, minden rendben van.

– Annak idején a kezdetekkor benned és Frentzenben a szakma nagyobb potenciált látott...

(közbevág) – Nem, ez nem így van. A pályafutásunk elején pontosan ugyanannyira tartottak minket, mint Michaelt. Mindannyian a C csoportos autót vezettük, és jól mentünk vele már elsőre is. Magam részéről úgy gondolom, hogy Michael ugyanolyan jó munkát végzett, mint bármelyikünk.

– Érdekesen alakult hármótok kapcsolata a későbbiekben is. Előbb Schumacherrel voltál egy autóban a Le Mansi 24 órás versenyen, majd Frentzennel. Hogyan jöttek ezek a lehetőségek, és melyik páros volt szerinted a jobb?

– Ha úgy nézem, mindkétszer jó párost alkottunk. Persze mindkét alkalommal más kategóriájú autókat vezettünk. 1991-ben Michaellel egy C csoportos szörnyeteget kaptunk. 2008-ban pedig egy GT autón osztozkodtunk Frentzennel. Mindkét alkalommal jól sikerült a közös munka, jó duókat alkottunk. Úgy ültünk autóba, mint akik már jócskán megéltünk egyet s mást. Egymást is sarkalltuk a jobb teljesítményre. Ilyen hozzáállás mellett pedig jönnek az eredmények is, nemde? (nevet)

– A Forma-1-es pályafutásod során az 1993-as év mondható igazán kiemelkedőnek. A legtöbb pontot ebben az évben szerezted, és ez sikerült a Hungaroringen is. Mennyire emlékszel erre a hatodik helyre?

– Az egy jó versenyünk volt, hiszen ponttal zártunk. Ugyanakkor rettentő nehéz volt egyrészt a hőség miatt, másrészt Martin Brundle a Ligier-vel folyamatosan a nyakamon lógott. Elég rendesen nyomás alá helyezett, de szerencsére a kerékcserém jól sikerült, nem hibáztunk. Szóval pontot szereztünk, klassz volt, élveztem.

– Kijelenthetjük, hogy akkor ért a száguldó cirkuszban a karriered a fordulóponjához, mikor balesetet szenvedtél Monacóban 1994-ben és kómába estél?

– Igen, ez így van. Többé-kevésbé ez volt a vége a Forma–1-es életpályámnak. Ugyan megadatott az, hogy visszatérjek, de ez nem működött. Túl hamar jött ez a lehetőség, még nem volt elég idő a teljes felépülésre. Akárhonnan is nézem, a monacói balesetem volt az F1-es pályám vége...

– És ha már a kóma szóba került! Te, aki magad is átéltél hasonlót, mit gondolsz, mik az esélyei Michaelnek a síbalesetét és a fél éves kómát követően?

– Hát, sajnálom, de ezt nem tudom megmondani. Pechünkre nincsenek új információk, csak a medikusok és az orvosok tudhatják. Remélem, hogy hamarosan jó híreket kapunk felőle. Mindenesetre ami biztos: nagyon nehéz út áll előtte.

– Végezetül engedd meg hogy megkérdezzem: hogy áll a fiad, Jonas a versenyzői karrierrel?

– Jonas? (felnevet) Túl magas, nem alkalmas autóversenyzőnek! Nem, nem hiszem, hogy valaha is versenyzői karrierbe kezdene. Inkább focizik, szereti is csinálni. Ez az egyetlen, ami jelenleg érdekli.