Trendelő - A tudás vélelme

Mostanában több tudományos kutatásról szóló beszámolóval is találkoztam, amely életmódbeli axiómákról gondolkodtatott el. Az egyikben egy dietetikust vagyis táplálkozástudóst szólaltattak meg, aki otthon minden ételt hihetetlenül finommá varázsol egy bizonyos „szupersóval”. Ez pedig nem más, mint a hírhedt nátrium-glutamát, vagyis az a rengeteg élelmiszeripari termékben található ízfokozó, amelynek hallatán a bioboltosok és vegánok 180- as vérnyomással kiáltanak ördögűzéssel dúsított elektrosokkért annak, aki szervezetét e méreggel meri illetni.

Ma már komplett marketingfogás lett virslit, sajtot, készételt úgy reklámozni a csomagoláson, hogy nátrium- glutamátot nem tartalmaz. Ez a tudós viszont azt állítja, hogy az élelmiszeripari mumusvegyület az égvilágon semmi rosszat nem tesz, a glutamátok szabad formájukban megtalálhatók a legegészségesebb zöldségekben is, normál fogyasztás során pedig nem kimutatható a szervezetet károsan befolyásoló hatása. Egyszerűen csak jobb ízt ad mindennek, pláne néhány más, ártalmatlan molekulával keverve.

Kicsit kutattam: senki sem tud olyan kísérletet feleleveníteni, amelyben bizonyíthatóan bárki beteg, rákos vagy halott lett volna a nátrium- glutamáttól (két hét tömény fogyasztása után néhányan rosszul lettek egy laborban – ennyi...), mégis közkeletű tudás, hogy mérgező. Vajon honnan tudjuk? Miért terjedt el, hogy így van?

Ez is egy példa, és a következő hetekben folytatjuk: amit a legtöbben tudni vélünk, az valóban tudásnak nevezhető-e.