Előbb rajtad a sor! - Horváth Nikoletta jegyzete

A hétköznapokban számtalanszor találkozunk olyan helyzetekkel, emberekkel, amelyek/akik valamiért kiborítanak minket. Ez fakadhat abból, hogy olyan dolgokat látunk, melyek értékrendünk plántálta világunkban nem életképesek. De közrejátszhat egy-egy olyan jelenet is viharos mindennapjaink porondján, amikor külső szemlélőként tétlenül vagyunk kénytelenek asszisztálni mások önpusztító, önromboló tevékenységéhez.

De valóban nem tehetünk semmit? Még mielőtt vadul felrohannánk azért a színfalak mögé, hogy a hajánál fogva rángassuk ki az épp önsajnálatba és hisztériába merült ismerősünket, álljunk meg egy percre. Miért bosszant minket ez a szituáció ennyire? Ugyanis számtalanszor azok a dolgok okoznak megemészthetetlen frusztrációt, amelyek csíráikban bennünk is megtalálhatók. Ott pihennek valahol, a szívünk-lelkünk táplálta talaj mélyén, és ha olyan eső éri őket, szárba szökkennek. Ha a csalódottság, folyamatos keserűség, állandó sajnáltatás könnyeivel duzzasztjuk a sorsunk egén táncoló felhőket, akkor ezek az aprócska csírák hirtelen erőre kapnak, burjánzani kezdenek, gyökereket eresztenek. A kérdés tehát az, hogyan tudnánk kigyomlálni ezeket a kártevőket hétköznapjainkból? Nos, nem úgy, hogy mindenkit megpróbálunk magunk körül megváltoztatni, úgy sejtve, hogy mi tudjuk a „tutit”. Előbb nézzünk figyelmesen körül saját portánkon, és ha ott mindent a helyén találtunk, akkor óvatosan benézhetünk a szomszédhoz is. De agresszívan nincs jogunk beleavatkozni senki életébe. Okkal vagyunk itt a Földön. Sorsunk a fejlődésünk fundamentuma. Emiatt az akadályok, a nehézségek (amelyekre könnyebb lenne úgy tekintenünk, hogy megoldásra váró feladatok) támogatnak minket abban, hogy lelkileg megerősödjünk. A határok feszegetésével újabb korlátok dőlhetnek le. De ehhez mindenkinek végig kell járnia kálváriáját.

Igyekezzünk pozitív megerősítésekkel segítő kezet nyújtani, és tudatni az érintett féllel, hogy ha szüksége van ránk, itt vagyunk. Ha olyan személyről beszélünk, aki nem egyszer rúgott már belénk, hogy Föld körüli pályára állítson minket műholdként, bocsássunk meg neki, és engedjük el, örökre.

A véget nem érő szélmalomharc helyett a külső tényezőkkel szemben válasszuk inkább a belső nyugalmunk megteremtését. Ha ez a béke megszületik lelkünkben, láthatjuk, hogy kizárólag kisugárzásunkkal képesek vagyunk utat mutatni a tornádóban vakon forgolódó társainknak.