Szombathely

2009.05.13. 02:24

Már húsz éve testvérvárosok

Kőszeg - Heinz Klberer főpolgármester kezdeményezésére jött létre a testvérvárosi kapcsolat Kőszeg és Vaihingen között. Ennek az idén ünneplik 20. évfordulóját. Elsőként Kőszegen volt.

Némethy Mária

Kőszeg és a németországi Vaihingen an der Enz közti szoros baráti együttműködés egészen 1985-ig nyúlik vissza. A Baden-Württemberg tartományban található vá- ros akkori főpolgármestere, Heinz Klberer látogatott el Kőszegre annak érdekében, hogy városa számára testvérvárost találjon. Klberer úr azonnal beleszeretett a - méltán - barokk gyöngyszemnek is nevezett vasi kisvárosba. 1989-ben hivatalossá vált a testvérvárosi kapcsolat. Magyar részről kiemelkedő szerepet játszott ebben Preininger Ferenc, akkori tanácselnök, valamint Szigeti Miklós tanácselnök-helyettes.

A két település hivatalos testvérvárosi kapcsolatának 20 éves jubileumát Kőszegen és Vaihingenben is megünneplik. Kőszegen ezt nemrégiben rendezték meg, Vaihingenben pedig majd szeptemberben, a Strassenfest keretében szervezik a jubileumi ünnepet.

Kőszeg uniós pályázat útján több mint 2 millió forintos támogatást nyert a találkozó megrendezéséhez, így igen színvonalas program várta az ideérkező majdnem 110 vaihingeni vendéget. A találkozó vendége volt még a Kőszeggel szintén 20 éves testvérvárosi kapcsolattal rendelkező ausztriai Mödling bei Wien város 14 fős delegációja, illetve az olasz Velletriből is érkeztek vendégek.

A programokat a Kőszegi Testvérvárosi Egyesület által szervezett gulyásparti nyitotta meg, volt konferencia, ahol a 20 évvel ezelőtti berlini fal leomlásáról, valamint a vasfüggöny lehullásáról hallhattak előadásokat a résztvevők. A Bechtold István látogatóközpont mögött kialakított új Vaihingen utca névadó ünnepségét is megrendezték. Ezen a két város polgármestere, a három történelmi egyház áldását követően, átvágta a szalagot. (Vaihingenben 2004 óta található Kőszegről elnevezett utca.) Az avatás után következett az Európai lábnyomok című fotókiállítás megnyitója. Ezen Kőszeg és Vaihingen testvérvárosi kapcsolatának dokumentumait, valamint a városok elmúlt 20 éves fejlődését mutat- ták be.

Az ünnepségek csúcspontja a testvérvárosi ünnepi bál volt, ahol először a vaihingeniek által készített diafilmet nézhették meg a vendégek, majd Gerd Maisch, Vaihingen főpolgármestere és Huber László, Kőszeg polgármestere értékelte a testvérvárosi kapcsolatokat. Kőszeg városa ajándékként a két város címerével díszített zászlót adott át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!