Szombathely

2009.08.26. 02:25

Hastánc és operett a Répcementi Napokon

Csepreg - Hastánc, kerékpártúra, képzőművészet, néptánc és operett - ilyen változatos programok közül válogathattak az első Répcementi Napok látogatói.

Balla Emőke

A rendezvénysorozat másnap a Kistérségi Ifjúsági Nappal folytatódott, amelyen a sporté volt a főszerep. Az érdeklődők kerékpártúrán és íjászversenyen vehettek részt. Szombaton zajlott a IV. Csepregi Hastáncfesztivál, melyre az eseményt szervező helyi Nap Lányai hastánccsoport mellett egyebek közt Veszprémből, Budapestről és Szombathelyről is érkeztek fellépők.

A zárónapra, vasárnapra a szervezők igyekeztek úgy összeállítani a kínálatot, hogy minden korosztály érdeklődését felkeltsék. A napot a Tarisznyások zenekar gyermekműsora nyitotta meg, melyen kicsik és nagyok egyaránt jól szórakozhattak az együttes megzenésített versekből összeállított, vidám hangulatú és jó kedvet ébresztő műsorán. Ezt követően a szombathelyi West Side tánccsoport vette birtokba a színpadot, és pörgős, táncos show-t mutattak be. Ötkor megkezdődött a Csepreg-Felsőcsatár bajnoki labdarúgó-mérkőzés, mely 2:2-es döntetlennel zárult.

Az összecsapás után tovább folytatódott a nagyszínpadon a műsor, ahol sokak kedvence, a Gencs-apáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes lépett a közönség elé, és felejthetetlen műsort adott a Boglya zenekarral. Ezzel a nézők hangulatát is megalapozták az esti bálhoz. A néptánc után egy másik, ugyancsak népszerű műfajjal, operettel folytatódott a műsor, melynek sztárvendége a Jászai Mari-díjas szubrett, Oszvald Marika volt. Kísérő programok is színesítették a négynapos rendezvényt. Megrendezték például az V. Szenvedélyek délutánja drogprevenciós és egészségmegőrző programot, melynek szakmai felügyelői az ÁNTSZ és a KEF munkatársai voltak. Ezenkívül kézműves-foglalkozások, arcfestés, ugrálóvár és kirakodóvásár is várta a közönséget.

Már nem először rendeztek drogprevenciós és egészségvédő napokat

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!