Szombathely

2010.01.19. 15:46

Akvárium az árkádok alatt: a karneválra megújul a Savaria Mozi környéke

Aki ma végigsétál a Kőszegi utcában nem érezheti, hogy Szombathely történelmi belvárosában lépked, de még csak azt sem, hogy egy modern város pezsgő életébe csöppent. Az egyelőre még szürke, jellegtelen utca azonban a nyárra megszépül.

Mórotz Eszter

Azt, hogy valami elkezdődött már hetekkel ezelőtt láthattuk, amikor lebontották a Savaria Mozi árkádjában kialakított
üzlethelyiségeket. A terület földhasználati jogát most a Szombathelyi Vagyonhasznosítási és Városgazdálkodási
Zrt. (SZOVA) kapta meg az önkormányzattól, így a boltok kialakításáért és bérbeadásáért a társaság
felel.

A kész tervek szerint az üzletek alumínium-üveg homlokzatot kapnak, így tömör felülete szinte nem is lesz a helyiségeknek. Ha minden az elképzelések szerint halad, év végére a kereskedők már meg is nyithatják a boltokat.

A SZOVA feladata a Kőszegi utca 5. házának „megmentése” is. Az épületek már hónapok óta üresen állnak,
sokan nem értették, miért költöztek ki innen egymás után a kereskedők.

– Ez egy ún. védett utcarész, a 7, 11, 13 és 17-es szám az utolsó olyan házsort alkotja, mely a XVIII. századi Szombathelyt idézi – mondja Figler András, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal regionális irodavezetője. Az egykor lakóházként és üzletként egyszerre funkcionáló épületeket most rekonstruálják.

A korabeli építési technológia és a rossz minőségű anyagok miatt a házak tönkrementek. A munka során most betemetik a használhatatlan pincéket és minden szerkezetet kicserélnek. A felújítás után az épületekben irodák, szolgáltató egységek kapnak helyet.

A 15-ös számú házat lebontják, így az udvar a Mártírok teréről is megközelíthető lesz, parkolóként használhatják az üzlettulajdonosok. Ez a belső rész – ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a székesegyházra is – egyébként Savaria egyik legizgalmasabb területe, az ókori város középpontja, az agora. Mivel az ide épített házak nem mély alapozásúak
ezek a terek kevésbé roncsolódhattak. Nagy esélye van annak, hogy gazdag leletanyagra bukkannak majd itt a régészek, de ez még a jövő zenéje. Az épületek terveit a Karácsony és Társa Mérnöki Iroda készítette el.

A Savaria Mozit és az árkádot az önkormányzat újítja fel. Amint a közbeszerzési eljárást lezárják a kivitelező megkezdi a munkát, ideális esetben már az év elején. Így nyár végére ez a projekt is elkészülne – tudtuk meg Katona Évától, a Stratégiai Iroda vezetőjétől.

– Valójában ugyanis ez a munka egy olyan komplex program része, melynek 6 eleme van. Ebből hármat a SZOVA és hármat az önkormányzat valósít meg. Szombathely városa a mozi és árkád mellett a Kossuth utca 7. számú műemlék épület felújítását végzi – így bővíti ki a Polgármesteri Hivatalt – és három belvárosi utcát lát el díszburkolattal. Az a legfőbb célunk, hogy a főtér környékét is eleven, nyüzsgő térré varázsoljuk. Az elképzelések ezt jól tükrözik.

Az árkád és az árkád alatti üzletek kialakításának tervei Mátis Barna építészmérnök keze alatt születtek meg. Ahogy mondja jelenleg leginkább a színek hiányoznak ebből az utcarészből. Ezért az árkád megálmodásánál bátran nyúlt a színekhez a generáltervező.

A mozi szigorú tömegét és szürkeségét ellensúlyozandó az árkád egy íves, vörös álmennyezetet kap, a térburkolatot mészkő, bazalt és palaelemekből készítik, ezzel öltöztetik fel az oszlopokat is. Az árkádot két látványelem is díszíti majd. Egy zárt kubus – ahogy a tervező viccesen nevezi: akvárium –, melybe nemes növényeket telepítenének.

A másik elem akkor kerül ide, ha a mozi egy – ettől a projekttől független – pályázaton sikerrel szerepel. Ebben az esetben egy különleges köztéri szobor is díszíti majd ezt a teret, a fiatal művész, Koller László alkotása nappali fényben is érdekes látványt nyújt, ám éjszakai megvilágításban stílusosan még egy filmjelenetet is mutat.

A hely szelleméhez hűen a kávézó teraszán egy szabadtéri vetítésre alkalmas szerkezetet építenek ki, ahol régi, magyar-, illetve művészfilmek kockái peregnek majd a kellemes estéken. A pihenést szolgálva pedig padok kerülnek az árkád mindkét végére. Az Uránia udvar felőli részre fűtött köveket és érdekes növényeket helyeznek
el.

A Savaria Mozi a maga korában előremutató alkotás volt, mára azonban anyagában és szerkezetében is elavult épületté vált. Takács András tervei szerint szép, égetett kerámiát kap burkolatként, a bejárati homlokzatára
pedig mészkő kerül. A jelképként szolgáló S-betűt is újjáformálják, kicserélik a nyílászárókat és az épület oldalán húzódó árkádra is új álmennyezet kerül.

Az utcának idáig tartó szakasza is megújul. Az úttest ugyan aszfaltos marad, ám a járdára díszkő kerül, a közvilágítást pedig a főtérihez hasonló lámpaoszlopokkal oldják meg.

A projekt összköltsége 1.5 milliárd forint, melyhez 900 milliót a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program pályázatán nyertek el a partnerek. A SZOVA és az önkormányzat közel azonos költségvetésű programot valósít meg, amelyhez közel 60% támogatás használható fel.

A munkálatok tehát rövidesen elkezdődnek, a városlakóknak néhány hónapig nagyobb türelemre lesz szüksége, de megéri, ideális esetben augusztusban a Savaria Karnevál látogatóit már a megszépült belváros fogadja majd.

A Kőszegi utcai munkákkal párhuzamosan több rekonstrukciós beruházás zajlik majd A Fő téri burkolatmegújítás
folytatódik a Kőszegi, a Király, és a Szent Márton utcákban. A Gyöngyös parti sétány Kisfaludy utcáig tartó szakaszára pedig díszburkolat, kandeláberek, térbútorok és ivókút kerül, a tervek szerint új arculata ötvözi majd a múlt és jelen értékeit.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!