Szombathely

2010.04.28. 04:45

Jókedvű kollégiumi diáknapok a Szilágyiban

Idén a közösségfejlesztés, a diákok és nevelők eddig kevésbé ismert oldalának bemutatása állt a Szilágyi-napok középpontjában.

Tersztyánszky Krisztina

A Horváth Boldizsár Szakközépiskola kollégiumában (korábban Szilágyi-kollégium) három éve rendeznek Szilágyi-napokat. A programok megszervezése idén elsősorban két tanulócsoport diákjainak és nevelőinek köszönhető. A kulturális programokat Torjay Valter festőművész kiállítása nyitotta meg, melyen az alkotó személyesen kalauzolta a nézőket a képek között.

Ebbe a sorba illeszkedett A doboz c. film megtekintése. A mű a középiskolásokat is mélyen megérintő erkölcsi kérdéseket boncolgatott - több napi beszédtémát adva a kiscsoportos véleménynyilvánításhoz. Hasonlóan érdekes volt a Mesebolt Bábszínház János vitéz című darabja is, hiszen ez sem a megszokott szemszögből mesélte el a szerelmi történetet. A diákok az intézmény történetében először alkalmi színtársulatot létrehozva saját maguk is megpróbálkoztak az alkotás örömével. A Bartók tanulócsoport színjátszó kö-re, Szabó Magdolna nevelő-tanár irányításával Schwajda György: Nincs többé iskola című mesekomédiáját adta elő, játékosan kifigurázva a tanár-diák kapcsolatokat.

A nevelők is igyekeztek pozitív példát mutatni a sokoldalúságban. Kis hangszeres műsorral egybekötött kiállításon mutatták be személyiségük kevésbé ismert oldalát: volt, aki a ruhaterveit mutatta be, mások festményeiket, horgolással készített dísztárgyaikat, kerámiáikat, vagy éppen gyertyagyűjteményük legszebb darabjait mutatták be.

A héten volt kézműves foglalkozás, sütikészítés, sminkelési és gyümölcssaláta-készítési verseny. A Szilágyi Szépe címet a HBSZ diákja, Tóth Adél nyerte. A hetet fergeteges karaoke-party zárta.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!