2012.11.19. 16:58
Karitászosok ünnepe
Szombathely - A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász önkéntesei szombaton rendezték meg a Szent Erzsébet ünnepet. Ezen köszöntötték egyházmegyénk három Caritas Hungarica kitüntetettjét, először adták át "Az év karitászt támogató vállalkozója" díjat.
A szegényeket felkaroló Árpád-házi királylány, Szent Erzsébet a karitász védőszentje. Névnapjakor évek óta ünnepséget rendez a karitász, a katolikus egyház hivatalos segélyszervezete.
A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász most szombaton rendezte meg az idei Szent Erzsébet ünnepét. Ezen először a kórházi beteglátogatói tanfolyam résztvevőinek adták át az oklevelet.
Az ünnepségen ott volt Bíró László püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családügyi Bizottságának elnöke, aki arról beszélt, hogy a Hit évében még nagyobb az elvárás az odaadó, lelkiismeretes segítő munka iránt.
A Katolikus Karitász október 6-án Budapesten első alkalommal adta át a Caritas Hungarica díjat olyan önkénteseknek, akik a legtöbbet tettek karitatív tevékenységük során a rászorultakért, öregekért, betegekért, családokért, gyermekekért, a társadalom peremére sodródottakért. Az egyházmegyei karitászok három önkéntest jelölhettek a díjra. A szombathelyi karitász mindhárom jelöltje megkapta azt, őket most szombaton plébánosaik jelenlétében ünnepelték meg. Díjat kapott a szentgotthárdi Soós Margit , aki 21 éve vezeti az ottani plébániai karitászt, amely a legkiválóbbak közé tartozik. Az egyházmegye zalai részéből a Pákán élő Fodor Emilné kapta a díjat, ő szintén 21 éve végez karitász munkát, s díjjal ismerték el a szőllősi plébánián tevékenykedő Pék Istvánné karitászos munkáját is. Dr. Veres András megyés püspök a Püspöki palotáról megjelent kötetet ajándokozott nekik.
Tuczainé Régvári Marietta, a karitász igazgatója bejelentette: ezentúl évente átadják "Az év karitászt támogató vállalkozója" díjat. Az ünnepségre meghívták Szőnye Józsefet, a Vállalkozók Országos Szövetsége megyei elnökét is. A díjat az idén a Behari pékséget működtető Miljazin Karavidaj és Shqiptar Karavidaj kapta. Ők több mint tíz éve naponta 15-20 családot látnak el ingyen péksüteménnyel, kenyérrel a karitászon keresztül. 2009-ben a nagy árvízkor két órán belül 150 kiló kenyeret sütöttek meg, s adtak át ingyen a karitásznak.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Szent Erzsébet rózsája elnevezéssel 1999 decemberében díjat alapított az irgalmasság és a szolgáló szeretet erényeinek elismerésére. Ezt a díjat eddig megyénkből két szombathelyi karitászos vehette át: 2001-ben Győrvári Edit, 2006-ban Gombás Istvánné.